... szállított talpalávalót, kollaborációjuk azonban a Mint a villámmal nemcsak egy időre szakad meg, hanem véglegesen, ekkor került ugyanis képbe HansZimmer, aki ezt követően azon túl, hogy számtalan muzsikát ...
... HansZimmerrel, akit a kilencvenes években még ünnepelni, mára azonban (legnagyobb sajnálatomra) már csak szidni divat – legalábbis az elmúlt évek visszajelzései ezt támasztják alá. Badham az "Esőember" ...
... mindenesetre a filmzenékkel komolyabban foglalkozó réteg meglehetősen negatív felhanggal fogadta a hírt. Közismert, hogy a HansZimmer-i királyság már-már túlzó egyeduralma a filmzenék birodalmában sokak ...
... , a Mark Mancinával közösen írt Con Air – A fegyencjáratéhoz, illetőleg HansZimmer Mission: Impossible 2.-jének egyes részeihez tudnám hasonlítani – persze mindezek csupán hangulati egyezések, nem átemelése ...
... olyan érzésem van, mintha minden másodperce Steve Jablonsky, Ramin Djawadi és HansZimmer eddigi műveinek gyors összegyúrásából született volna. E trió utóbbi tagja ráadásul executive producerként részt ...
... a tudásnak, ami egy ilyen típusú mozihoz szükségeltetik. Saját elegáns, klasszikus stílusát kihangsúlyozó score-t komponált, amihez a leginkább HansZimmer zenéiből ismeretes, a főtémát támogató vonós ...
... némi megnyugvást a zajos lendületnek: a "Freeside" kicsit Az ígéret megszállottja ihlette Klaus Badelt-HansZimmer muzsikára emlékeztet, a "Farewell" mély vonósai pedig az elmúlt évek fantasyjeinek sötétebb, ...
... esélyekkel vadászni rá. Ilyen hisztit egy instrumentális filmzene körül utoljára talán a Gladiator kapcsán lehetett érezni, és milyen meglepő: a római hős kalandjaihoz HansZimmer, míg a robotok küzdelméhez ...
... HansZimmer egyhangos Joker-témájára: egyetlen nagyon dühös hangú alapra emelkednek rá a pokoli csörgések, zörgések, torzítások, éteri hangok, a filmbéli mumust kifejezve. A "My Sick Piano"-t pedig ...
... alig kapunk többet fél óránál, ezúttal azonban ez mégsem róható fel negatívumként, mert gyakorlatilag a teljes zenei anyag sem tesz ki sokkal többet. HansZimmernek ugyanis egyenrangú félként kellet ...
... s szinte minden pillanatban befolyásolni tudja a nézők érzéseit. Ennek egyik példája a DreamWorks által 2002 májusában bemutatott Szilaj, a vad völgy paripája, mely esetében a HansZimmer által jegyzett ...
... kultstátuszt már akkor kiérdemelte, a szakmai elismerése pedig orvosolta az anyagi kudarcot, mindezt a hét Oscar-jelölés is jelezte. Malick zeneszerzőnek HansZimmert választotta, ami elég meglepő ...
... " lehessen a csapatban köszönteni. Powellhez és Gregson-Williamshez hasonlóan, a feltörekvő Henry Jackman is HansZimmer közeléből tört ki, akinek több mozijához is (például: A Karib-tenger kalóza ...
... Sok kritika éri Tylert, hogy elcsábult a Remote Control-os irányzat felé, ám kissé igazságtalan ez a vád, hiszen míg HansZimmeréknél rendre meghatározó az elektronikus muzsika, addig Tyler esetében ...
... szokta felkérni, ám ennél a nagyobb projektnél egyértelmű volt, hogy egy tapasztaltabb szerző alkalmazása várható. Végül HansZimmer kapta meg a filmet, ráadásul igen fura módon. Történetesen egy, Az ...
... utoljára a Menekülés az éjszakába című dráma kapcsán), Az ígéret megszállottjával pedig HansZimmert kereste fel, aki azonban időhiányra hivatkozva nem akart részt venni a projektben, ezért tanítványaina ...
... össze. A fő komponistákat jelentő HansZimmer és Trevor Horn mellett itt van előadóként vagy közreműködőként Peter Gabriel, Anne Dudley, Shirley Walker, Seal, Tori Amos, Pat Metheny, Enya, Lisbeth Scott ...
... a rendezői székbe Ron Howard ült, a zeneszerző ismét HansZimmer lett, és természetesen a főszerepben újfent Tom Hankst láthatjuk. A sikerrecepten tehát nem történt változtatás, így joggal várhatta a ...
HansZimmer neve végre ismét régi fényében ragyog. Talán nincs is olyan filmzenerajongó, aki nálam jobban örülne annak, hogy egykori első számú kedvence végre mellőzte a rengeteg kiegészítő zeneszerzőt, ...
... lesz majd a felelős. Amikor bejelentették, hogy HansZimmer fogja elkészíteni a score-t, elégedetten dőltem hátra, és vártam az újabb remek akciómuzsikát kedvenc komponistám tollából. A mozipremiert követően ...
... Impactet, valamint jelen írásom tárgyát.
A Peacemakerhez HansZimmer szolgáltatta a talpalávalót, aki Spielberg révén került bele a projektbe: a veterán direktor nagyon kedvelte a szerző két évvel ...
... filmet, negyedszerre már gyakorlatilag Jack Sparrow paródiája lett. Ezt tetézte az is, hogy a zeneszerzői posztot betöltő HansZimmer is felvette ezt a mentalitást, és egy középszerűségben fuldokló score-t ...
... specializálódott részlegében született. Még a kilencvenes években kapott itt zenei vezető titulust HansZimmer, aki számos score-t is szállított a stúdió rajzolt történetei alá, bár az utóbbi időben ...
HansZimmer harmincévesen csöppent bele a nagybetűs hollywoodi életbe mint önálló komponista – addig főként Stanley Myers mellett segédkezett, illetve kisebb produkciókon dolgozott egyedül. Az első ...
... a a gyönyörű Naomi Watts minden mozdulatát), az HansZimmer félelmetes zenéje, ami a Ringu egy sajnálatos hiányfoltjának méltó eltüntetése. Míg ugyanis az ázsiai változat egy-két riadt csattanástól, sikí ...