1998 vízválasztónak tekinthető Harry Gregson-Williams pályafutásában, addig ugyanis egyike volt a HansZimmer által alapított, akkor még Media Ventures, most Remote Control Productions néven futó csapat ...
... a számos tradicionális ütőhangszer mellett a japán bambuszfuvolát, a sakuhacsit is bevonta, kompozícióját hallgatva inkább a HansZimmer-féle Remote Control Production stílusának ázsiai atmoszféráva ...
... is látott a munkának, végül mégsem ő, hanem HansZimmer, valamint a vele érkező Steve Mazzaro és Andrew Kawczynski triója szolgáltatta a végleges muzsikát, ennek okáról pedig nincs semmilyen publiku ...
... Bármennyire is állt távol az egykori megközelítéstől Danny Elfman az első résznél, nekem tetszett, amit alkotott, HansZimmer muzsikája viszont csak a folytatás alatt jó, éppúgy, mint Giacchino műve. ...
... érzékenyen a hír, miszerint a direktor, Patty Jenkins második nekifutásra inkább HansZimmerhez fordult segítségért, holott az X-Men: Sötét Főnix, a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala és A csodálatos ...
... kapcsolatban 2017 folyamán), idővel pedig HansZimmer is csatlakozott a produkcióhoz, ám a bővülés itt még nem ért véget, a közreműködők listája folyamatosan nőtt. Természetesen nincsenek illúzióim ...
... rosszak, többnyire azt szokták negatívumként felhozni, hogy hallgatása során nehéz ráismerni Revell kézjegyeire: inkább HansZimmer, James Horner, David Arnold vagy Craig Armstrong stílusának ötvözetekén ...
Ha manapság kalózos filmekről kezdünk beszélni, akkor A Karib-tenger kalózai-franchise említése elkerülhetetlen, ugyanakkor hasonló helyzettel találjuk szemben magunkat abban az esetben is, amikor Hans ...
... választani. Az Esőemberhez gyakorlatilag hozzánőttek HansZimmer dallamai, de említhetnénk még Bruce Broughtont Az ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisa révén, Ennio Morricone muzsikáját a Zaklatásban, ...
... tlan érdeme előtt ettől függetlenül egységesen fejet hajthatunk, lévén a Titanic score-ja nagyban hozzájárult a nézők műfaj iránti érdeklődéséhez, s ahhoz, hogy ne csak John Williams, Ennio Morricone, ...
... s bár az elektronikus elemekkel finoman felvértezett szimfonikus hangzás nem rossz, az összkép idomul a Marvel/DC-zenék fősodrához, a jól ismert főtéma pedig azt a hatást kelti, mintha egy, a HansZimmer-féle ...
... Arról azonban, hogy mi is ennek a világnak a jelentősége, olvasatlanul is el tudtam gondolkodni, főleg azután, hogy elkezdtem keresni a magyarázatot HansZimmer túlzásokba esően zordnak mutatkozó, a hallgatóság ...
... a látottak úgy állnak szemben a hallottakkal, ahogy a nagyvárosok lakosai a modernitásra fittyet hányó csoportokkal. A dallamok HansZimmernek köszönhetőek, kinek neve a kilencvenes évek elején a ...
... az élen a teljes kalandmuzsika nyugodt szívvel nevezhető a magyar A Karib‑tenger kalózainak. Ez legkevésbé sem azt jelenti, hogy lekicsinylő módon egyfajta balatoni kistestvére lenne HansZimmer és Klaus ...
... valamit. A filmzeneit olyan darabok képviselték, mint A Karib-tenger kalózai főtémája Klaus Badelttől és HansZimmertől, emellett utóbbitól elhangzott még a „Time” is az Eredetből, de a legtöbb percet ...
... az álomgyár zeneiparából a HansZimmer által fémjelzett Remote Control Productions tagjai, mint most. Ám még mielőtt jobban elmerülnék a score-ban, néhány gondolat erejéig visszakanyarodnék a filmhez. ...
... napig hallgatom, összességében sosem zártam szívembe, mert hiába voltak Tylernek jó elképzelései, a megvalósítás olyan sablonosra, műanyag szagúra sikerült, mintha egy Remote Control Production-ös Han ...
... A „Brief Reunion”-nal a kaland-témát ismerhetjük meg, amely hemzseg Rabin kézjegyeitől, s bármennyi zenész adta is elő, a keverés révén elérte a tipikus, már-már sterilnek mondható, akkori HansZimmer-fél ...
... a filmzenei kategóriában, olyan komponistákat győzve le, mint Ennio Morricone (Maléna), John Williams (A hazafi), Rachel Portman (Csokoládé) és HansZimmer (Gladiátor). Valószínűleg filmzenerajongói körökben ...
A Nap könnyeire két név miatt váltottam jegyet: Bruce Willis és HansZimmer. Az Afrikában dúló polgárháborúk, hatalmi harcok számtalanszor visszaköszöntek már a vászonról, s bár Antoine Fuqua alkotását ...
... és bár a kiváló karakterszínészt, Allison Janney-t főgonosznak megtenni több mint érdekes ötlet, azonban mégsem bizonyult tévútnak a szerepre. HansZimmer zenéje viszont nem igazán hatott rám, meglehetősen ...
... Ridley Scott elhivatottságának, valamint a HansZimmer–Lisa Gerrard páros dallamainak köszönhetően. Rendelkezzen bármennyi kivitelezési bakival vagy logikai bukfenccel is, e mű újfent divatba hozta a ...
... nosztalgikus hangzású „Childhood Montage”-ban megjelenik, az álláskeresést kísérő, könnyed „Job Hunt”-ban pedig egyenesen főszereplővé válik – itt kell megemlíteni, hogy utóbbiról hamar beugorhat Hans ...
... orientációja majdhogynem születésétől kezdve borítékolható volt, mivel generációjának több tagja is zenészként vagy zeneelméleti oktatóként ismert. Apja, Hans Wurman például úttörő szerepet játszott ...
... dolog úgy zenét írni a semmiből, hogy az a produkcióval együtt élve fokozza az érzelmeket.” HansZimmer megszámlálhatatlan mennyiségű tanítványai között találjuk Atli Örvarssont is, kinek kezdeti ...