... HansZimmertől azt is eltanulta, hogy még a legutolsó adatmentőt is illik megemlíteni a szerzők között. Így rajta kívül ezt a teljes mértékig John Powell Bourne-zenéire hasonlító művet még két ifjú ...
... ez pedig az óceánnyi távolság. S ami miatt főleg sajnáltam a mozi átlagosságát, az HansZimmer zenéje, mely igen színvonalas lett, ezért egy ennél maradandóbb alkotást érdemelt volna. A komponista ...
... félelem, Elektrosokk, Tökéletes gyilkosság), s mire újra visszatalált a családi kalandzenéktől lényegesen komolyabb hangvételű dinamizmust megkövetelő darabokhoz, addigra már hóna alatt volt Hans Zimme ...
... e a török klarinétnak. Azonban ezeken az instrumentumokon nem helybeli zenészek játszanak, a számtalan különböző gitár egyikén például a HansZimmer-közeli Heitor Pereira penget, míg az elektrom ...
... Peter Jackson megvált Shore-tól, s helyére James Newton Howardot szerződtette, aki az utóbbi időben M. Night Shyamalan filmjeihez, valamint az új Batman-történethez HansZimmerrel közösen komponált ...
... a jó megoldás, de ne gondoljuk, hogy a Danny Elfman, James Newton Howard, John Williams vagy HansZimmer által lejegyzetelt dallamokra ne lennének pozitív hatással az általuk foglalkoztatott olyan kiváló ...
... e az esetet. Miközben tehát közeledett a premier, a muzsika egy-két tradicionális dal kivételével a fasorban sem volt. 2016 márciusában viszont felröppent a hír, hogy HansZimmer és Rupert Gregson-Willia ...
... és a HansZimmerrel való szakítása is nagy talánynak nevezhető. 2004-ben a Mennyei királyság esetében a Zimmer pótlásaként bedobott Harry Gregson-Williams ugyan csodás, energikus, ám mégis érzelmekkel ...
... főhős, Clooney jellemfejlődése hihető, a mellékszereplő Julia Robertsszel megtoldott trió játéka pedig kifogástalanul működik. HansZimmer csapatából a sokadik, korábban elsősorban kiegészítő zeneszerzőként ...
... k a vonósokra épülnek. E műfajon belül a Derült égből szerelem aláfestését Christopher Young filmográfiájában hasonlóan dobogósként kezelem, mint HansZimmer esetében a Holidayét, vagy Craig Armstrongn ...
... HansZimmer korai műveire jellemző tétel, az álomszerű "Hidden Tears", a "The Victory" pedig egyfajta tisztelgés Bill Conti művei előtt, ami a zongorára és fúvósokra épülő hősi motívumot, illetve a hangsúlyos ...
... zenéjének hangulata, így reménykedhetünk, hogy a továbbiakban már a Rémálom az Elm utcában score-ját halljuk, és nem HansZimmer ki nem adott zenéinek ajánlóját. Elérkezünk a mély alvás fázisába, nyitotta ...
... ans Zimmer-féle vezértémájára hasonlító "Cot on Fire"-t, a "Father of a Killer"-t, valamint a "The Call of the Wild"-ot tartom. Ezen visszafogott tempójú, komor muzsika egyenletességéből pedig mindössze ...
... irányból érkezett. A Djawadihoz hasonlóan HansZimmer szárnyai alól önállósodó szerzők legnagyobb próbatétele az lehet, hogy levetkőzzék magukról az úgynevezett zimmeres hangzást, hiszen az bármennyire ...
... jelen esetben is a HansZimmer (kinek neve itt sem maradt le) irányítása alatt működő filmzenegyár, a Remote Control egy munkatársának keze alól került ki. Míg a fentebb említett animációs filmek zenéiért ...
... Igazából jó ómen a komponista számára Columbus, hiszen a direktor eddigi filmjeihez kivétel nélkül igazán nagy zeneszerzők szolgáltattak muzsikát, többek között John Williams, HansZimmer, James Horner, ...
... (a Top Gunos basszushangért) és a korai HansZimmer által alkotott romantikus muzsikák. Ide tartozik a jóval drámaibb megszólalású "Tyler Misunderstands" és a nyugvóponthoz közeli, hosszabban kifejtett ...
... egy alcímmel is ellátták, a Perzsia hercegénél felesleges volt. Nemigen emlékszem olyan Bruckheimer-mozira, amelynek a komponistája ne HansZimmer vagy valamelyik tanítványa lett volna. Jelen esetben ...
... mentora, HansZimmer szerzett A szabadság ösvényeinhez. A Visszatérés a Paradicsomba cím második fele megtévesztő, ugyanis a "Paradicsom" szó csupán a film első néhány percében értendő pozitív jelzőként, ...
... meg, sem pedig HansZimmerét, aki Az utolsó esély számára egy rendkívül fülbemászó, heroikus vezérmotívumot készített. Minthogy komponistánk elsősorban a kényes helyzetből eredő feszültséget, illetve ...
Az alábbi bekezdések megírására nem is igazán jelen zene kivesézése motivált, sokkal inkább annak a megértése, hogy egy ennyire zseniális komponista, mint HansZimmer, miként válhatott mára olyan zeneszerzővé, ...
... aki Ridley Scott Bor, mámor Provence című alkotásának köszönhetően lépett ki HansZimmer védőszárnyai alól, s olyan további Scott-moziknál működött közre, mint az Amerikai gengszter, a Hazugságok ...
... Az efféle osztinátó, vagyis egy dallam folyamatos, a vezérmotívum alatti állandó ismételgetése HansZimmer műveinek egyik legjellemzőbb sajátossága, mondhatni ő honosította meg napjaink filmzenéiben ezt ...
... Gyakran bukkannak fel HansZimmertől ellesett osztinátók, ám azzal, hogy valódi vonósok szolgáltatják ezeket, sokkal izgalmasabb a hangzás, ráadásul rengeteg apró finomsággal fűszerezi meg ezen ritmusos ...
... HansZimmer keze alá dolgoztak. A korong kellően ígéretesen indul a "The Battle for the Urn of Kings"-nek köszönhetően: megismerhetjük a Zanelli-féle etnikus hangulatot, valamint a score gerincét ...