... át, hogy közben a hetvenes években érezze magát, s a lehető legkevesebb hollywoodi klisés megoldást kapja az arcába.
Howard az elmúlt időszak gyakorlatának megfelelően újfent HansZimmerhez fordul ...
... a gondom ezen tétellel csupán annyi, hogy a vége felé kétszer is felcsendül az a bizonyos, HansZimmer révén már túl jól ismert hajókürt-hang, s ez bár abszolút beleillik az összképbe, mégis lerágott ...
... hogy a másodvonalbeli produkciókat (mint például a Mentőkabin vagy a Lázadás az űrben), illetőleg a HansZimmer mellett betöltött kiegészítő zeneszerzői szerepkört (Lopakodók, Tiszta románc, Az oroszlánkirály ...
... csak a dallam került át. A fent említett RC-hangzás kialakításában nagy szerep hárult HansZimmer stúdiójának veteránjára, Bruce Fowlerre, aki hangszerelőként működött közre a score elkészítésében ...
... minden vele kapcsolatos anyagot, ráadásul még a megjelenése előtt tudtam, hogy Howard Shore és HansZimmer után ismét kiváló kezekbe kerül az újabb Hannibal-muzsika megalkotása, hiszen Danny Elfman igazán ...
... veszélyes küldetésekkel megspékelt történetei ezúttal sem érnek véget, július végén ugyanis hivatalosan is bejelentették, hogy lehetetlen bevetései hamarosan folytatódnak...
Danny Elfman, Han ...
... bonyolultabb, átláthatatlanabb muzsikák azok a szerkesztett, egy CD-s verzióknál. De ugyanilyen példák több filmzene kapcsán felhozhatók, mivel HansZimmer is többször alkalmazta ezt a módszert a CD-i ...
...
Az olyan elemek, mint a HansZimmer-i hajókürtszerű effekt – mellyel tele van az album – viszont annyira olcsó és lapos megoldások, hogy kis híján az egész score-t maguk alá temették. Hasonló mondhat ...
... tucatszor szerepel a felesleges "Tom Holkenborg aka Junkie XL" forma. Ugyan most elég sokan rácsodálkoztak a komponista akcióstílusára, azonban akik hallották tőle a 300: A birodalom hajnala vagy a Hans ...
... állatkák teljes történetére is kíváncsiak voltak.
A stúdió – más rajzfilmes cégekkel szemben – nem igazán ragaszkodik ugyanahhoz a zeneszerzőhöz, hiszen HansZimmer, John Powell, Christopher ...
... a helyét, mint a szovjeteket jellemző, az egykori mozgalmi indulókhoz hasonló énekek – ilyet korábban HansZimmer Peacemakerjében hallhattunk.
Az akciódúsabb jelenetek – melyekből szép számmal ...
... igazodás nem volt idegen, korábban ugyanis A vasálarcos és a Gladiátor esetében – ahol HansZimmer szárnysegédje volt – találta szembe magát hasonló feladattal. Mire a zeneszerző személye eldőlt, a film ...
... először Harry Gregson-Williamsszel, útjaik azonban ezt követően szétváltak – igaz, a direktor továbbra is a Remote Control Productions-istálló tagjait részesítette előnyben, aminek eredményeként Han ...
... korábbi filmjeihez az elmúlt évtizedek alatt Jerry Goldsmith, Vangelis, Trevor Jones és nem utolsó sorban HansZimmer szállította a muzsikát. Scott az iménti névsorból a germán komponistát alkalmazta a ...
Amellett, hogy A szabadság ösvényein kísérete merőben eltér attól a vonaltól, amellyel HansZimmer meghódította Hollywoodot, e mű a szerző pályafutásának azon minőségi darabjai közé is tartozik, ahova ...
... a zenéjét, amelyét HansZimmer írta, azonban a mester az elmúlt években annyira elhanyagolta ezt a műfajt, hogy különösebben nem hozott lázba a hír, miszerint ismét egy animációs mozihoz komponál. Ráadásul ...
... de lássuk be, egy blockbuster esetében nem is lehet elvárás, hogy a több ezer éves mondákat szó szerint kezeljék.
Nem vagyok nagy rajongója a HansZimmer által megalkotott, egy idő után rendkívül ...
... jól alkalmazkodik, de ahogy Desplat, esetleg Jackman "főnöke", HansZimmer stílusa beazonosítható, bármilyen műfajban is bukkanjanak fel, szerzőnknél ez a tulajdonság egyáltalán nincs jelen. Pedig nem ...
... országon belül nem találtak erre alkalmas komponistát. A HansZimmer-házból származó Örvarsson idén többek között a Boszorkányvadászok, valamint A végzet ereklyéi – Csontváros révén hallatott magáról ...
... nehéz volt értelmes magyarázatot találni, ám pár éve érezhetően előrelépett egy szintet a komponista. A titánok harca kapcsán már említettem, hogy ha Djawadi végre elengedheti mentora, HansZimmer stílusát, ...
... a címen olvasztotta egybe HansZimmer Az utolsó esély ihlette dallamaival. Amellett, hogy a Háborgó mélység kísérete fennkölt ("Aftermath") és érzelmes pillanatokat ("Susan Softens", "Hunting in Packs", ...
... az 1998-as Z, a hangya óta közel harminc ilyen alkotást készített, melyek egyik közös pontjaként az aláfestés szolgálnak, azokat ugyanis vagy HansZimmer, vagy az általa létrehozott Remote Control Productio ...
... zenéje, melyhez egy viszonylag jól sikerült score született, illetve a Titokzatos ablak aláfestésének elkészítésébe ugrott még be Philip Glass mellé. HansZimmer csapatába tartozóként azonban kisegítőként ...
... tudta elvállalni a projektet. Ezt követően a rendező a Rés a pajzsonnál közreműködött HansZimmerhez fordult, aki amellett, hogy szintén kikosarazta őt – később azonban a Mission: Impossible 2. kapcsán ...
... Golden Globe- és az Oscar-díjakról lecsúszott, az ítészek ugyanis mindkét esetben Az oroszlánkirálynak, illetve HansZimmernek ítélték oda a legjobb eredeti filmzenéért. Tény és való, hogy mindkét esetben ...