... tolmácsolásában a már említett tételt, a "Spreading the Cure"-t zárja – itt egyébként ElliotGoldenthal kaotikus nagyzenekari kreációinak szelleme is megidéződik. Később a két vezérdallam egyesülése a ...
... "Coagulatory Calamity", ami megint csöpög a kliséktől. Az atmoszféra valóban félelmetes, de ennyi az a pozitívum, amit a score maradék részéről el lehet mondani. Bevillanhatnak emlékek ElliotGoldenthal ...
... formában visszautal majd Jerry Goldsmith A nyolcadik utas: a Halál-témájának alapjaira, James Horner katonásabb, mégis jellegzetes A bolygó neve: Halál-motívumaira, netán ElliotGoldenthalnak a filmhez ...
... Herrmanntől és ElliotGoldenthaltól is hallhattunk már jó néhány érdekességet. Ezúttal Debney lépett hasonló ösvényre, s hozott létre egy első hallásra számomra nehéznek és értelmetlenül kuszának ható ...
... r hosszabb ideig tartó, már egyértelműen harsonák és kürtök által, kórushangok segítségével létrehozott adrenalinbombákkal találkoztam, sokszor eszembe jutottak ElliotGoldenthal azon kiegészítő tétele ...
... mondható, ugyanis míg magát a komponistát, ElliotGoldenthalt sajátos stílusa okán rendszerint nem szokták magasztalni, ide vonatkozó szerzeményét viszont az átlagnézők közül is sokan pozitívumként említik. ...
... hasonló Prometheus-nál is tapasztaltam, és így is történt. Hiszen az olyan visszhangzó, jéghideg effektparádé, mint az "Escape", a monoton, mégis feszült "The Plan", az ElliotGoldenthalt idézően harsog ...
... épül a "Helvetia" is, mely a score egyik legjobb tétele, ahol egyébként még ElliotGoldenthal vonós és rézfúvós összjátékra épülő sajátos kézjegye is felfedezhető. Ezt az egyszerre drámai és vérfagyasztó ...
... idézi fel, a kicsit tompán megszólaló dallamsor egy furcsa álomhoz hasonlítható. A káosz azonban nem marad el, de egy ElliotGoldenthal vagy John Debney "Agnus Dei"-ére emlékeztető női énekhang panaszos ...
... James Newton Howard Összeomláshoz, ElliotGoldenthal Batman és Robinhoz vagy éppen Howard Shore Az ügyfélhez írt zenéjére gondolunk. Jelen esetben Harry Gregson-Williams kapta a nemes feladatot, hog ...
... kitartott harmóniák vagy a fuvolajáték Jerry Goldsmith munkáját, az érzékeny és törékeny hangulatú vonós motívumok James Hornert, az őrülten recsegő rézfúvósok pedig ElliotGoldenthalt idézik. Sajnos ...
... és dallamvezetésében is igen nyilvánvaló hasonlóságot mutat a tizenöt évvel ezelőtt megírt művel. Vélhetően csak azért nem lett ebből akkora botrány, mint Tyler Bates 300-ának ElliotGoldenthal Titus-áho ...
... kezdve szinte az album végéig a terror és a rettegés tart uralma alatt minket. A legjobban ElliotGoldenthal munkáihoz hasonlítható album csúcspontja végig pörög, és nem mentes az új zenei elemektől ...
... a Frida zeneszerzője, az utóbbiért Oscar-díjjal jutalmazott ElliotGoldenthal komponálta. Így fogalmazott munkájával kapcsolatosan: „A Szemtől szemben esetében Michael Mann-nel egy atmoszférikus légkör ...
... tornyosult: nemcsak a denevérember akcióit, illetve civil énje, Bruce Wayne gyötrődéseit kellett a zene nyelvére lefordítania, de olyan elődök nyomába is kellett lépnie, mint Danny Elfman, ElliotGoldenthal ...
... (úgy hat éve volt a komponálásra), a score feljátszásához pedig a zenei élet két méltán elismert formációját kérte fel. A Kronos Quartet ElliotGoldenthal Szemtől szembenhez írt muzsikája kapcsán lehet ...
... hozzájárul ElliotGoldenthal egyedi stílusa, nehezen befogadható hangvétele. A szerző kompozícióinak készítése közben előszeretettel szakít a normákkal és a fülbemászó dallamossággal, így sikerei ellenére ...
... úgy hiányzik nekem, mint ElliotGoldenthal. A Nincs alku esetében a score-ról és a filmről egyaránt az mondható el, hogy nem rengeti meg az akcióthriller műfaj alapjait, ugyanakkor kellően képes lekötni, ...
... megfogtak, elgondolkodtatónak véltem a történet során felvetődő morális kérdéseket, hovatovább ElliotGoldenthal muzsikájával is sikerült megbarátkoznom – utóbbihoz az is hozzájárult, hogy az eltelt ...
... és ElliotGoldenthal életművében, ahová Beltrami megközelítése tökéletesen beleillett, mindannyian lenyűgöztek sajátos megoldásaikkal, azzal, hogy mikre képesek sarkallni a szimfonikusokat. Az, hogy ...
... az Alien - The Biomechanical Symphony / ElliotGoldenthal's Cinema of Art & Blood hangversenyről Beszámolók David Fincher filmjeinek zenéje Kollaborációk, életutak Julie Taymor és Elliot Goldenthal ...
... éppúgy tarolt, mint a Golden Globe- vagy a BAFTA-átadókon. A gitáron és hegedűn egyaránt játszó komponista pályatársai közül John Williamst, Ennio Morriconét, John Coriglianót, valamint ElliotGoldenthalt ...
... Danny Elfman, Trevor Jones, ElliotGoldenthal és Hans Zimmer. Ám ezek mellett a filmipar úttörőjének is számít azáltal, hogy Suzanne Ciani mellett ő volt az első női zeneszerző, aki a nyolcvanas évek ...
... kavart ElliotGoldenthal egy korábbi szerzeményének szó szerinti újrahasznosítása. „A Warner Bros. elismeri és sajnálja, hogy a 300 score-jának számos tétele tudtunk és közreműködésünk nélkül az Oscar-díjas ...