... Boys-féle vonulattal, az alkotás pozitív megítélésekor azonban ez esetben a főszereplőket alakító Mark Wahlberg és DenzelWashington játéka lényegesen többet nyom a latban, mint a sztori és a kivitelezés. ...
... járó Oscart is DenzelWashington zseniális alakításának eredményeként. Ám e sikert azóta sem ismételte meg, így idővel a szórakoztató, ugyanakkor nem különösebben kiemelkedő mozik (mint például A Na ...
... valamint a címszereplőt alakító DenzelWashington egyaránt olyan karriert tudhat maga mögött, amelyben idáig egyetlen folytatást sem találhattunk. További különlegességnek számít, hogy a páros egy ...
... ól kezdett hivatalos promó albumokat készíteni, melyek különféle okokból elkerülték a kiadást. Így vált elérhetővé többek között a DenzelWashington főszereplésével készült SID 6.7 – A tökéletes gyil ...
... hasonló, impozáns és változatos fizimiskával rendelkező szereplőgárdát összehozni. Törekvésének eredményeként DenzelWashington éppúgy nyeregbe pattant, mint Chris Pratt, Ethan Hawke, Vincent D'Onofrio, ...
Antoine Fuqua 2014-ben egy olyan mozival hallatott magáról, amelyben a főhős - a DenzelWashington által alakított Robert McCall – egyszemélyes hadseregként száll szembe az alvilággal egy prostituált bántalmazása ...
... pedig a régi roncsok és épületmaradványok között keresgélve tengetik mindennapjaikat. Vannak olyan túlélők is, akik a végeláthatatlan utakat róják, egyikük Éli (DenzelWashington), aki egy általa szentne ...
... készült versenylovas mozi, a Jappeloup aláfestése (mely egy kellemes szimfonikus zene lett), míg ősszel a szintén Kormákur rendezte, DenzelWashington és újból Mark Wahlberg nevével fémjelzett 2 kaliberné ...
... érzéke remek, erre pedig a DenzelWashington-os Éli könyve, illetve kisebb mértékben a Tripla kilences zenéje is jó példa, melyeket egyaránt feleségével, Claudia Sarne-val és öccsével, Leopolddal közösen ...
... futott volna, még kifogástalanabbnak vélném – a rendező iránti elfogultságom azonban rontott az összhatáson, véleményem szerint ugyanis Zemeckis jobban is össze tudta volna hozni. DenzelWashington ügyesen ...
... kapu, a Letaszítva DenzelWashingtonnal, a Sátáni játszma Winona Ryderrel, valamint a Patricia Arquette és Gabriel Byrne főszereplésével készült Stigmata.
A most tárgyalt produkciót a nem túl ...
... olyan szereplőket vonultat fel, mint Julia Roberts, DenzelWashington, Tom Hanks, George Clooney, Philip Seymour Hoffman, Will Smith vagy Jeff Daniels.
A Michael Clayton, valamint az Érvek és életek ...
... mindaddig viszonylag nyugodtan portyázik, míg egyik áldozatául a híres bűnügyi pszichiáter, Alex Cross unokahúgát választja ki. Cross (akit eredetileg DenzelWashington alakított volna, de végül Freeman ...
... már Az 54. hadtestben nyújtott játéka révén Oscar-díjas DenzelWashington) kerül szembe a bűnöző Earl Talbot Blake-kel (John Lithgow, akit hasonló szerepkörben láthattunk később a Cliffhanger – Függő ...
... események pedig hamar felgyorsultak, s a folyamatosan halogatott film végül másfél évvel a megállapodást követően eljutott a mozikba. A DenzelWashington és Chris Pine főszereplésével vászonra vitt Száguldó ...
... az akcióra és a két főszereplőre (akiket DenzelWashington és John Travolta formál meg) helyezte a hangsúlyt, addig Sargent a metró utasainak túszul ejtéséből eredő feszültségnek és a karakterábrázolásnak ...
... , nem pedig a rajta kívül szóba került DenzelWashington vagy Laurence Fishburne mellett tették le voksukat. A Newman Scoring Stage falai között életre kelt aláfestésből a „Daywalker”, a „Somebody ...
... 2002-ig, a DenzelWashington főszereplésével készült Végszükségig nyúlik vissza, idén pedig a God is a Bulletten dolgoztak együtt. Bár Zigman nem tartozik a legismertebb zeneszerzők közé, de a háttérbe ...
... legfontosabb darabnak, Nick Cassavetes rendező ugyanis ennek ismeretében kérte fel a DenzelWashington és Robert Duvall főszereplésével készült Végszükség című krimihez, mely első filmes megbízatása ...
... t közre először, ahol a főszereplőt, DenzelWashingtont tanította be a trombitaszólókra. Az egyik szünet alkalmával leült a zongorához, és egy dallamot kezdett el játszani, amire felfigyelt a direkto ...
(Cikk elem a következő címkével: #denzel washington)
... vászonra viszik Steven Zaillian (New York bandái) írását: a főszerepekre ekkor DenzelWashingtont és Benicio Del Torót szerződtették, a rendezői székbe pedig Antoine Fuquát (Kiképzés) ültették. A forgatási ...
(Cikk elem a következő címkével: #denzel washington)
... , brit és amerikai szereplőkből állt össze a társulat. Tagja volt többek között Emma Thompson, Imelda Staunton, DenzelWashington, Keanu Reeves és számos, névről kevésbé ismert, de kiváló brit színhá ...
(Cikk elem a következő címkével: #denzel washington)
... t tevékenykedő egykori CIA-ügynök, Creasy (DenzelWashington) elvállalja a helyi iparmágnás család kislányának védelmét, s bár Pita (Dakota Fanning) és Creasy eleinte nehezen találnak közös nevezőr ...
(Cikk elem a következő címkével: #denzel washington)
... ratta a sztorit. Az eredetileg felkért DenzelWashington és Benicio del Toro párosból már csak Washington maradt, mellé pedig Richie Roberts nyomozó szerepére Scott kedvence, Russell Crowe került. A valós tört ...