... kivonultak, a papám kézenfogott, és elvitt a körútra, ahol láttuk a szétlőtt tankokat, házakat, kirakatokat (tele árukkal, amihez senki sem nyúlt), és felakasztott ávósokat. Én csak néztem ezeket...
...
... azt az élményt, amit Giorgio Morodertől kaptam, kaptunk 2019. május 15-én a Sportarénában. Az idén nyolcvanadik születésnapját ünneplő olasz zeneszerző ma is frissnek ható (s nem pedig csak frissnek ...
... Vasember mozis bemutatkozásával vette kezdetét. Sőt Hulk, a Bosszú Angyalainak zöld óriása már 2003-ban kapott egy mozgóképet, azonban a képregényfilmes dömping akkoriban még igencsak gyerekcipőben járt, ...
... játszhatott a barátaival. Miután a bátyja leszerelt a hadseregtől, és hazatért, megkérdezte, hogy megy a zongora, majd a válasz hallatán nemcsak a fiút, de a szülőket is alaposan letolta, így a kis Badalamenti ...
... A Buenos Aires-i egyetemen jogot és szociológiát tanult, de a zene csakhamar elsöpörte ezen érdeklődési körét. Egy ösztöndíj jóvoltából húszévesen a párizsi konzervatórium hallgatója lett, Európában ...
... pedig nemsokára meg is érkezett az első nagy munka, az 1967-es Diploma előtt. Itt ugyan csak kiegészítő zenéket kértek tőle, de a Simon & Garfunkel duó legendás dalaihoz tökéletesen passzoló score-t komponált, ...
... szerint rögtön kinyílt előtte az élet, mivel addig csak otthon zenélgetett, a konzervatóriumban pedig már rengeteg inspiráló ember vette őt körül. Lucette Descaves zeneelmélet-osztályában érezte meg ...
... Európában a hatvanas-hetvenes években már a legnevesebb komponisták közé tartoztak, ám Hollywood csak a nyolcvanas években fedezte fel őket. A franciák által a mozi Mozartjának tartott Delerue muzsikus ...
... Wachowski testvérek érdektelen sci-fijéhez született meg. A film megérdemelten bukott jókorát, és az ember ilyen esetekben csakis amiatt sajnálkozik, hogy a zeneszerzőre is árnyék vetülhet, mert az anyagi ...
... azonban nemcsak a vezérdallam miatt korszakalkotó, hanem a technikai újításai miatt is. Raksin elektronikus zenei innovációja mély, testetlen hang létrehozására irányult, melyet zongorák és a rögzítő ...
... típusú produkciók aláfestései a Tom és Jerry-időszakot megelőzően döntően ismert komolyzenei darabokból tevődtek össze, mely adaptálással Bradley jó ideje elégedetlen volt, ám csak Tomék útnak indításakor ...
Noha sokaknak Nino Rotáról csak A Keresztapa, jobb esetben a Rómeó és Júlia muzsikája jut eszébe, az olasz komponista páratlan, százötven filmzenét és rengeteg komolyzenei alkotást magában foglaló ...
... írták, ám Paul Schott álnéven publikálva ezt titokban tartották. A titok pedig annyira sokáig tartotta magát, hogy csak halála után, a hagyatékát rendszerezve fedezték fel, hogy nemcsak a zenét, de a szövegkönyvet ...
... is írt zenét, de a nagy áttörés csak 1940-ben, David O. Selznick producer és Alfred Hitchcock jóvoltából jött el. A Manderley-ház asszonya score-jával elért a suspense és a horrorfilmek csúcsára. Hitchcoc ...
... aki olyan neves muzsikusokat is képzett, mint Aaron Copland és George Gershwin. Ekkoriban lett nyilvánvaló az is, hogy sokkal több van benne, mint hogy csak a zongora mellett maradjon, karmesteri képessége ...
... szerző ezt megelőzően nagyon rég, a 2004-es Hosszú jegyességhez írt igazán emlékezetes score-t, és igencsak úgy tűnt, hogy hosszú karrierje szomorú elfeledéssel ér véget. Azonban nem így történt, és kiderült, ...
... arány." A produkció hatására már nemcsak olyan szerzők tartoztak példaképei közé, mint Bartók Béla, Alban Berg, Szergej Prokofjev vagy Jacob Gimpel (utóbbi ezen tituluson túlmutatva zongoratanárává, ...
... lett. A róla született történetek a sherwoodi erdőbe és Nottinghamshire-be helyezik, holott a történészek szerint yorkshire-i lehetett. Balladáit és dalait először csak énekmondók terjesztették, s ...
... k a testőröket, ám végül a stúdió belátta, hogy a banda népszerűsége elnyomná a karaktereket és a sztorit. A szkript csak lazán követi Dumas eredetijét (ez egyébként szinte az összes feldolgozásról elmondható ...
... meg, sőt nemcsak a novellák, hanem még a regények is, melyeket folytatásokban közöltek. Conan Doyle leginkább novellák formájában mesélte el Holmes nyomozásait, regény csupán négy született, igaz, ezek ...
... ny érdeklődését. Kettejük között lassan egy mindent elsöprő szerelem lángol fel, noha Edwardról hamarosan kiderül, hogy közel száz éves, és nem mellesleg vámpír. Azonban családjával együtt csak áll ...
... csak azon adaptációk kerülnek bemutatásra, ahol a score-ról is érdemben meg tudunk emlékezni.
Mindenekelőtt azonban nézzük, ki is volt Charlotte Brontë, akinek ezt a jeles regényt köszönhetjük. ...
... e kincsesbányának számító témakör révén, az alkotóknak lehetősége nyílik arra is, hogy ne csak megtörtént eseteket dolgozzanak fel, hanem fiktív útra terelve vígjátékot, romantikus filmet, thrillert ...
... és rapsztár-karrierből kivakaródzó Mark Wahlberg jó választásnak bizonyult, a rendező érdemeit dicséri, hogy főszerepet mert bízni, az addig csak mellékkaraktereket alakító ex-Marky Markra. A mozi további ...
... zenei akciómuzsika lenne, bizonyos pontokon pedig kifinomult kamarazenei jellege van. Mivel a Párbajhősök annak ellenére sem egy ismert film, hogy Scott-alkotás, így az aláfestés csak egy zeneszerzői ...