... t vetítik épp, felcsendül Bernard Herrmann ahhoz komponált főtémája is, a vérbeli filmőrültek pedig elismerően nyugtázhatják, hogy a 12 majom több más mozzanatában is fejet hajt AlfredHitchcock klassziku ...
... kihallható kvalitásai hiába tették volna lehetségessé Safan közreműködését számos komoly projektben, filmográfiáját végigböngészve kevés ismerős címet találunk. Az olyan tévésorozatok, mint az Alfred ...
... alakított ki, mint Steven Spielberg John Williamsszel, Tim Burton Danny Elfmannel vagy AlfredHitchcock Bernard Herrmann-nel. Annak ellenére, hogy az olyan rangos díjak ítészei, mint az Oscar és a Golden ...
... Alfred Newman nemcsak a filmzenei aranykor komponistáinak egyike volt, hanem az irányzat legmeghatározóbb alakja, munkássága óriási nyomot hagyott a filmzene-történelemben, ráadásul a mai napig ő a legtöbb ...
... egyik legismertebb és legtöbbet idézett komponistája, akit elsősorban AlfredHitchcockkal közös munkái miatt ismerhet a nagyközönség. A zeneszerző igazi csodagyereknek számított, már tizenhárom éves ...
... A komponista filmzeneszerzői pályafutása innentől vette kezdetét, s a következő évtizedek során olyan neves direktorokkal nyílt alkalma együtt dolgozni, mint Frank Capra, Howard Hawks, AlfredHitchcock ...
... Paul Newman (Üvegfigurák). A Téboly kapcsán pedig még AlfredHitchcockkal is majdnem alkalma nyílott az együttműködésre, ám a főcímzenével kapcsolatos demó prezentálását követően a rendező kirúgt ...
... dolgozott, hamarosan azonban belátta a szerződések előnyeit, ezért a Warnerhez szerződött le, ahol Max Steiner és Erich Wolfgang Korngold zenéit hangszerelte. Tehetségét Alfred Newman vette észre először, ...
... ezért más irányba kezdett kacsintgatni. Eredeti célkitűzésének megváltoztatásához nagyban hozzájárultak filmélményei is, melyek közül az AlfredHitchcock által rendezett Elbűvölve vált kulcsfontosságúvá ...
... Franz Waxman, Bernard Herrmann, Alfred Newman, Jerry Goldsmith és Elmer Bernstein score-jainál működött közre zenészként, illetve hangszerelőként, de hamarosan egyre több sorozatnál (Playhouse 90, ...
... k kiemelkedő rendezői közül szinte mind igyekezett ekkor vele dolgozni, így például William Wyler (A lepkegyűjtő), AlfredHitchcock (Topáz), Arthur Hiller (Hotel Pláza) vagy George Stevens (The Only Ga ...
... os jelölés után az 1945-ös, AlfredHitchcock rendezte Bűvölet az első Oscar-díjat is meghozta számára. Ez már a lélektani korszakában íródott, melyre a nehéz fajsúlyú drámák és krimik voltak jellemző ...
... Oscar-díjas Alfred Newman fia, aki olyan sikerfilmek inspirálta műveivel tudott kilépni édesapja árnyékából, mint A remény rabjai, a Ha eljön Joe Black, a Némó nyomában, a Halálsoron, az Amerikai szépség, ...
(Cikk elem a következő címkével: #the alfred hitchcock hour)
... és nevével illusztrálták filmjeinek plakátjait. 1955-ben a CBS is ebben látta meg a lehetőséget, és útnak indították az AlfredHitchcock bemutatja című sorozatot, mely 1965-ig fél-, majd egyórás epizódokban ...
(Cikk elem a következő címkével: #alfred hitchcock)
... és nevével illusztrálták filmjeinek plakátjait. 1955-ben a CBS is ebben látta meg a lehetőséget, és útnak indították az AlfredHitchcock bemutatja című sorozatot, mely 1965-ig fél-, majd egyórás epizódokban ...
... és nevével illusztrálták filmjeinek plakátjait. 1955-ben a CBS is ebben látta meg a lehetőséget, és útnak indították az AlfredHitchcock bemutatja című sorozatot, mely 1965-ig fél-, majd egyórás epizódokban ...
AlfredHitchcock – Bernard Herrmann
Alfred Hitchcock már a negyvenes évek elején felvetette, hogy szeretne Bernard Herrmannel dolgozni, azonban 1955-ig próbálkozásai nem vezettek sikerre, hiszen ...
Stíluskavalkád a suspense jegyében
AlfredHitchcock 1946 és 1950 között rendezett öt filmje tulajdonképpen egyfajta útkeresésként, kísérletezgetésként fogható fel. Öt film, öt szinte különböző ...
AlfredHitchcock, a filmművészet egyik legjelentősebb alakja a filmzenét igen kiemelt helyen kezelte. Ahogyan egyik zeneszerzője, Arthur Benjamin fogalmazott: "Nem hiszem, hogy van még egy ilyen ...
... szinte egyetlen helyszínen játszódó, Zoë Kravitz főszereplésével készült filmet, nem nehéz rájönni, hogy Soderbergh valószínűleg Bernard Herrmann AlfredHitchcock filmjeihez készített score-jait, illetve ...
... című kalandfilm muzsikája lett 1964-ben. Ezt kisebb tévés megbízások követték, mint például a The AlfredHitchcock Hour egy epizódja. 1965-ben Az U.N.C.L.E embere tévés változatának főtémáját és néhány ...
... , s persze még sokan mások. Bernard Herrmann egy óriás volt, és az AlfredHitchcockkal közös munkái szimplán zseniálisak. Elég nehéz kiemelni egy önálló score-t, de Lalo Schifrin A chicagoi tanúhoz í ...
... others. Bernard Herrmann was a giant and his collaboration with AlfredHitchcock was pure genius. It's really hard to single out individual scores, but one that immediately springs to mind is Lalo Schifrin' ...