... teremtette meg a kiadáshoz szükséges feltételeket, mindamellett pedig az albumra kerülő tételek kiválasztásában is segédkezett. A régi hanganyag közül gondosan kiválogatott tételeket aztán újrakeverve ...
... zinte úgy hathat a "The Mansion Chase", mintha két különböző zene lenne egymásra keverve, ám másodjára már igen ötletesnek tűnik, mintha Howard Shore A szajréhoz és Christopher Young A bűn mélyénhez ...
... ródtak: "Anna Shows Up" – nem, Anna nem tűnik fel! A "legjobbak" azonban azok a szétvágott akciódarabok, melyek a sorozatban együtt hangzottak el, itt azonban másképp keverve és szétvágva tálalták őket ...
... egy laikus számára is kevés időnek tűnik egy másfél órás filmhez, hogy komplett zenei anyag álljon össze, tökéletesen illeszkedve az egyes jelenetekhez, teljes zenekarral felvéve, kikeverve. Ottman is ...
... Auction” vagy a „Juice Box”, rendszerint ambientes megoldásokkal keverve, ahogy a „The Mirror”-ban vagy a „Staring Eyes”-ban is. Az efféle minimalizmussal sokszor igen erős hatást lehet elérni (most is ...
... zene semmilyen formában sem került kiadásra, a rövidke szvit pedig nem alkalmas arra, hogy érdemben nyilatkozzon az ember Kamen alkotásáról, pláne azért sem, mert a film alatt sincs túl jól keverve ...
... a rettegést erősítők alul lettek keverve, így a Varése Sarabande korongján nemcsak hogy dinamikusabbnak hatnak, hanem összetettségük is szembetűnőbb – a "More Is Coming" és a "The Fly March" a legjobb ...
... is felcsendül a filmben, mely ezúttal Francesca Ramirez előadásában hallható, hiphophoz hasonló előadásmóddal keverve. Ennek dallamait néhány helyen (mint például az "Angry Pygmy"-ben, a "Someone Live ...
... néhány tétel egybe lett keverve) a „Time” zárja. Ez az érzelmi tetőpont a legvégén egy szépséges, egyre halkuló zongorás lezárással lesz lenyűgöző egész. Aztán valami még utoljára mozgásba lendül... ...
... a látottakhoz. A score több kiadvány formájában jelent meg. Az első variáció még betétdalokkal keverve tartalmazta Desplat kompozícióinak rövid részleteit (ez a CD azonban a score értékelését kifejezette ...
... a semmiből tűnik fel a zene, majd minden tervszerűség nélkül lesz lekeverve. Az albumon egy idő után a tételek teljesen összeolvadnak, semmi visszatérő komolyabb jellegzetesség, semmiféle karakteresebb ...
... Records kiadványa is tartogat számunkra, sajnos azonban bizonyos értelemben véve szerencsétlen módon, mivel bele lettek keverve az instrumentális aláfestésbe. A képsoroktól elkülönülve, összesen közel ...
... , közel-keleti, indiai, európai zenei utalások is akadnak. Ezek legtöbbször olyan ügyesen vannak belekeverve Mansell modern stílusába, hogy fel sem figyel rá az ember, amikor egy-egy szólam egzotik ...
... "Thug Fight", ahol csak előadóként volt jelen. Ezen egy kaptafás album mellett az szól, hogy rendkívül jól ki lett keverve, maradéktalanul megfelel annak az újfajta hollywoodi kritériumnak, miszerint ...
... Pop, Chris Cornell, a The Verve Pipe, a Mono vagy Poe, akinek "Today" című száma a mozi beharangozásában is nagy szerepet játszott. Emellett a score-ral kapcsolatban is elvárás volt az, hogy a regényben ...
... a The Verve. Hangulatos, a film visszafogott feszültségét zeneileg a score-hoz hasonlóan jól ábrázoló darab ez is. Elfman aláfestése a mozi bemutatása idején nem jelent meg, ami – ismerve a kilencvene ...
... score-okhoz képest. A jelenetek alatt viszont nem mindig sikerült eltalálni a zene megfelelő hangerejét, és túl a háttérbe lett keverve, így nem éreztem úgy, hogy a kellő hatás elérése maradéktalanu ...
... A nagyzenekar lényegesen erőteljesebbre lett keverve, ráadásul még a vonósok hangorkánja is többször maga alá temeti a kevésbé hangos instrumentumokat. Én a film alatt figyeltem fel Frizzell zenéjére, ...
... csődbe ment, s most elégtételt követel. Ahogy telik azonban az idő, a következményekkel korábban sosem törődő Gates ráébred, hogy ő maga is át lett verve... Több kritikában is azt olvastam, hogy ...
... lett keverve a monoton basszusmotívumok köré. A 2008-ban megjelent kétlemezes bővített kiadás a teljes zenei anyagot tartalmazza körülbelül nyolcvanöt percben, illetve a második lemezen megtalálhat ...
... ugyan alul lett keverve, de a többi ponton épp Lledo műve (melyet már a Lego az újabb Chima-játékainak reklámjai alatt is alkalmaz) változtatja nyomatékosabbá a látottakat.
Kulics László 2013 ...
... másodpercét lekeverve, zárótételként szerepeltetik. Tippem sincs, mi késztette a forgatókönyv, illetve a film ismeretében George S. Clintont arra, hogy ennyit foglalkozzon a hozzá tartozó muzsikával, ...
... számos jelképe van: a Walther PPK, a fegyvercsőben megjelenő Bond, a szép nők, az Aston Martin, a Vodka Martini felrázva, nem keverve, és persze a főcímdal. Utóbbit a Skyfall esetében a brit énekesnőre, ...
... s muzsikát, a másodikról pedig az MCA anyaga köszön vissza. A hanganyag újra lett keverve (amiben az eredeti hangmérnök, Shawn Murphy is a cég segítségére volt), s bár a komplett mű mindössze tizene ...
... nkád során neked is állandóan változtatnod kell majd.” A soundtracken Goldenthal és a különféle előadók munkái nem egymástól elkülönülve, hanem keverve kaptak helyet, ám mivel a score nem éppen hagyomá ...