... a playboyszerű életvitelt folytató, erkölcsöt, valamint etikát nem ismerő milliárdos iparmágnás és feltaláló Tony Starkot Robert Downey Jr. alakítja majd, a mellékszereplőket pedig Jeff Bridges, Terrenc ...
... lett volna szó a motívum alkalmazásával, ehelyett inkább az jelenthető ki, hogy a vissza a gyökerekhez mottó jegyében sikerült egy elegáns kapcsolatot létrehozni a legelső score-ral. 6. Tony Anderson ...
... a "Carmina Burana" szerzője, Carl Orff "Gassenhauer"-jének parafrázisa, erre kellett akkor Zimmernek építkeznie TonyScott rendező kérésére. A hangulatban ehhez tökéletesen passzoló ...
... tanácsokat. Az 1988 végén mozikba került Hellraiser 2. irányításával Tony Randelt bízták meg, aki a Hellraiser vágóinak egyikeként tökéletesen tisztában volt az elvárásokkal, illetve az előzményekkel ...
... a, hiszen nemegyszer dolgoztak együtt, elsősorban TonyScott filmjeinél. Azóta már videójátékokhoz és filmekhez is komponáltak önállóan, és ez a szerzeményük is azt bizonyítja, hogy ha komolyabb lehetősé ...
... TonyScott filmstúdiója, a Scott Free készített.
Milyen a kiegészítő zeneszerzők világa?
Azt gondolom, ez változó – nem is kicsit! Óriási szerencse, hogy olyan ember mellett dolgozhattam, ...
... and TonyScott's production company Scott Free was doing a film about Gettysburg and Harry put me up for that. Could you tell me about the world of the additional composers? I guess it varies – a ...
... kizárták az Oscar-jelöltségből, s erről ráadásul nyílt levélben ki is fejtette véleményét. Úgy vélem, Sanchez jobb, ha csendben marad, hiszen a semmire már így is kapott egy Golden Globe-jelölést.. ...
... A siker édes illata, melyben Burt Lancaster, Tony Curtis és Susan Harrison voltak a főszereplők. Noha a mozit nem fogadták túl jól annak idején, ám az eltelt évtizedek alatt az amerikai filmművészet egyik ...
... zült, érdekes megoldásokkal (mint például szirénahang vagy az ajtónyikorgáshoz hasonló effekt) megspékelt muzsikáról van szó, melyet helyenként zenekari elborulások, illetőleg vészjósló kórus fokoz, tet ...
... nyúlt. Bár a forgatókönyvet Tony Kushner és Eric Roth írták, de több régebbi művet is alapul vettek, így a magyar származású George Jonas Megtorlás – Egy izraeli antiterrorista csoport igaz történ ...
... feltűnő, ugyanakkor erős megállapításokat tevő halottkém, Bludworth (Tony Todd). A rendezői széket David R. Ellis foglalhatta el, aki olyan mozik elkészítésében működött közre, mint a Mobil, a Kígyók ...
...
Az Amerikai história X rendezője, Tony Kaye a tanárt alakító Adrien Brodyra szabadított egy egész osztályt, míg az érzelmeinkre történő hatással a The Newton Brothers nevű duót bízta meg. A formáció ...
... agyott, a muzsikáját az első pillanattól fogva kedvelem. Gregson-Williams csak akkor tud hallgathatót alkotni, ha TonyScott épp a világ másik végén van, s jóllehet, a westernzenék a műfajjal együtt ...
... városa score kapcsán többször is majdnem elérzékenyültem, mondván, végre sikerült egy igényes TonyScott-zenét az asztalra tennie. Majd jött a menetrend szerinti, megállíthatatlan Scott-vonat, s ...
... d ennél a szintnél, mert ezzel maximum TonyScott filmjeihez lesz csak képes jól illeszkedő művet írni. Azt meg mindenki döntse el, hogy érdem-e mindaz, ha az említett rendező elmúlt évekbeli filmjeih ...
... that actually happen? That was a bit of a joke, really. I scored a drowning scene in The Fan for TonyScott, Ridley's brother. What's harder in writing additional music: keeping your own style or ...
...
Hans Zimmer azt mondta a Szélvihar kapcsán, hogy akkor hívott a munkáihoz, ha a filmben egy ember vízbe fullad. Hányszor történt ez meg valójában?
Ezt humornak szánta, tényleg. TonyScott, ...
... World in 80 Days – Victor Young
Sayuri's Theme form Memoirs of a Geisha – John Williams
Scott of the Antarctic (Sinfonia Antartica, Symphony No.7.) – Ralph Vaughan Williams
Antony and Cleopatra ...