... szerencsétlen megfogalmazás eredményei, ugyanakkor Elfmannek annyiban igaza van, hogy az ő motívuma kultikussá emelkedett (TimBurton filmjei mellett a négy évadot megélt Batman-rajzfilmsorozat is ezzel ...
... (mely filmet egyébként csak két produkció győzte le abban az évben: Steven Spielberg Indiana Jones és az utolsó kereszteslovagja, valamint TimBurton Batmanje) valamiért sikerült elkülöníteni egy kis ...
... siker lett, így az egyébként oxfordi matematikaprofesszor Carroll egy folytatást is írt, ez volt az Alice Tükörországban. A szürreális mozifilmek koronázatlan királyánál, TimBurtonnél nem is lehet ...
... novemberében rántották le a leplet. A szerző remek választásnak bizonyult, hiszen megannyi olyan TimBurton-film van már a háta mögött, melyek képsorai, atmoszférái éppoly egyedi zenei megközelítést ...
... igazi főszereplő azonban a címbeli, napfényt sosem látó város, mely látványában éppúgy megidézi Fritz Lang 1927-es Metropolisát, mint TimBurton Batman-filmjeit, és amelynek megvalósítása még a trükktechnika ...
TimBurton 1989-es Batman-filmjének jelentősége mára túlnőtt tényleges érdemein, amiket elkészülte óta számos kritika ért. A történetben Batman (Michael Keaton) rögtön egyik legnagyobb ellenségével, ...
... . Ezzel, azaz a megdöntött képpel sokszor az őrületet jelzik a mozikban, de akad, amikor hétköznapi jeleneteket is így tesznek szokatlanná – valószínűleg Terry Gilliam és TimBurton alkalmazta ...
... TimBurton fénykorát idézik. Ezzel együtt filmjei abszolút egyediek, amelyek befogadására – inkább a karaktereikből, semmint a történetükből fakadó groteszkség révén – nem mindenki fogékony. Ez ...
... score-okat alkot, addig utóbbi – még ha egyedi hang híján is van – tökéletesen tudja megidézni a korai Hans Zimmert (Eddie, a sas), vagy Danny Elfman TimBurton filmjeihez komponált alkotásait (Vándorsólyom ...
... inkább írjon egy külön történetet köré, amellyel így lényegesen nagyobb sikert ért el. A könyvben szereplő fotográfiákat elnézve automatikusan TimBurton neve ugrik be az embernek: az archív ...
A TimBurton–Danny Elfman páros nevét a Batman-franchise-ban nem homályosította el a másik páros: Joel Schumacher és Elliot Goldenthal. Az új rendező a Mindörökké Batmanben még elődje felügyelete mellett ...
Nehéz a cikkíró szíve, amikor egy számára kedves filmről kell szigorú kritikát kinyilvánítania, a Batman visszatér esetében viszont most ez következik. Számomra az 1989-es TimBurton-mozi folytatása mind ...
... években megkezdődött a könyv újbóli megfilmesítésének előkészítése, így mire TimBurtonre rálelt a stúdió, addig megkeresték Gary Rosst, Martin Scorsesét és Tom Shadyacot is, Wonka szerepére pedig Nicolas ...
... úgy tűnt, nem különösebben, a már eleve lejtmenetre került folyamot két évtizedig senki sem piszkálta. 2001-ben TimBurtonnel próbálták felmelegíttetni, a Boulle-sztorit kissé megbolygatva, ám mivel ...
... felétől kezdve foglalkoztatta a Fox stúdió illetékeseit, s a lehetséges rendezőkkel kapcsolatban olyan nevek merültek fel, mint James Cameron, TimBurton, Paul Verhoeven vagy Jan de Bont. Végül azonban ...
... Ezután négy jól csengő nevű direktort hoztak összefüggésbe a projekttel, úgymint Roland Emmerichet, TimBurtont, Chris Columbust és David Finchert. Utóbbi sokáig esélyesnek tűnt, ám ő nem egy eredettörténetet, ...
... terepe mégiscsak a mozivászon, így nem is volt kérdés egy újabb nagy költségvetésű adaptáció elkészítése. A kilencvenes évek közepén TimBurton kezdett hozzá, hogy filmre vigye az acélember történetét, ...
... zongorára íródott, és ez az instrumentum kerül előtérbe az egyaránt csendes "Message from Home"-ban és az "Afraid of Time"-ban is. A score-ra jellemző még, hogy jelentős benne a fafúvósok létszáma, és hog ...
... James Cameron neve is felmerült, végül sajátos filmnyelvi stílusa miatt TimBurton lett a befutó. A világ azonban megváltozott 1968-hoz képest, többek között azért, mert már nem annyira fogékonyak ...
... A siker és a bevétel az évek haladtával folyamatosan csökkent, és ez egyértelművé tette, hogy a nézők kiszerettek az emberi módon viselkedő majmok történetéből. Az ezredfordulón TimBurton hozakodott ...
... viszonylag lassabb tempót diktáló hegedűszólam, háttérben olykor rásegítő női kórus, hárfapengetés valamint a furcsán eltorzított hangú, tompán csengő motívum mind a TimBurton rendezte filmek árnyékvilágát ...
... Schaffner klasszikus rendezései közül ugyan A majmok bolygója átélt egy újjászületést TimBurton szemszögéből, de a finoman szólva is mérsékelt sikert mérlegelve gyaníthatóan még jó darabig nem mernek ...
... A TimBurton történetéből és Henry Selick rendezésében készült bájosan rémisztő bábfilm egy földöntúli világba kalauzolja el a nézőt. Halloween város legkiválóbb ijesztgető mestere Rosszcsont Jack, ...
... rendezett, képi világát tekintve azonban leginkább TimBurton mozijaira hajaz. Története a Dr. Seuss tollából 1957-ben megszületett azonos című mesén alapszik, mely azóta is töretlen népszerűségne ...
... tőle korábban. "A gótika mestere" cím így a múlt ködébe veszik esetében, bár e titulus a gyakori alkotótársra, TimBurtonre sem illik már. A művész napjainkban főleg olyan thrillerekhez komponált sejtelmes, ...