... és a helyi hatóság fején (Edward Norton) keresztül rá pályázott néhai szeretője (TildaSwinton) enyhén ostoba fia (Adrian Brody) és annak pszichopata fogdmegje (Willem Dafoe) is. Ugyan a címből adódóan ...
... eljut Nepálba, ahol az Ősmágus (TildaSwinton) felnyitja a szemét, miszerint számtalan dimenzió létezik a miénken túl, Strange-ben pedig legalább ugyanennyi lehetőség rejtőzik, amit ki is kell aknázni ...
... Blanchettre osztotta, míg a mellékszerepekben olyan színészek tűnnek fel, mint az Oscar-jelölt alakítást nyújtó Taraji P. Henson, továbbá Julia Ormond és TildaSwinton.
Fitzgerald kisregénye Benjamin ...
... mert számomra a négy gyerekszínész abszolút ellenszenves volt az első részben, és leginkább a TildaSwinton által alakított Jadisnak, a fehér boszorkánynak szurkoltam végig. Elsősorban tehát a látvánnyal, ...
... össze ezen alkotásukhoz is, melyben Brolin és Clooney mellett Scarlett Johansson, Ralph Fiennes, TildaSwinton, Jonah Hill és Channing Tatum is felbukkan.
Carter Burwell sokáig nem tartozott a gyakra ...
... jól mutatott a nevük a filmplakáton. Bár láttunk már hasonlóan egysíkú szerepekből jó alakítást kihozni, például TildaSwintont, aki a Constantine – A démonvadász hűvös, akarnok arkangyalát tökéletese ...
... Jodie Foster-utód TildaSwinton (hogy az egyébként rendezőként ismert Sydney Pollackról ne is beszéljünk), az elvileg garancia kell legyen egy kellemes moziélményre. A Michael Clayton ezzel szemben talán ...
... tekintetben rokonítható TildaSwinton Narniát uralni kívánó, lelketlen fehér királynőjével. Azonban a másik női főszereplő, azaz Hófehér már más tészta, ugyanis a világ legismertebb tátott szájú nője, ...
... lan (az oroszlán hangját Liam Neeson kölcsönözte) és a Fehér Boszorkány, Jadis (TildaSwinton) követői hűek és eltökéltek vezetőik irányába, nem igazán van átmenet – bár Edmund (Skandar Keynes) elcs ...
... élményt kínáló alkotást TildaSwinton narrálta, s 2017 nyarán debütált a Manchesteri Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol a premieren a film aláfestését a BBC Filharmonikusok élőben játszották. A szerz ...
... ölt alakítást nyújtó Taraji P. Henson, továbbá Julia Ormond és TildaSwinton. A történetnek és főszereplőjének különlegességét az adja, hogy Benjamin fordított életet él, vagyis aggastyánként látj ...