... igyekszik megmenteni New Yorkot. Kamen munkájából elsőként az RCAVictor lemeze révén kaphattunk ízelítőt. A többek között a nyitójelenetet kísérő The Lovin' Spoonful-dalt, a "Summer in the City"-t ...
... végső formája úgy született meg, hogy három alternatíva meghallgatása után a páros az első és a harmadik összegyúrásában egyezett ki. A végeredményből először az RCAVictor jelentetett meg albumot ...
... a hanghordozók és a borítók fajtáit egyaránt figyelembe vesszük, akkor elmondható, hogy eddig harmincötnél is több verzió látott napvilágot. A legismertebbnek az írásom alapját is képező RCA-verzió ...
... E darabbal kapcsolatosan később is történtek variálások, a filmmel párhuzamosan megjelentetett RCA-korongra ugyanis az Arnold-féle verzió került fel, amelyet aztán az utánnyomásokkor már a produkcióba ...
... is, amelyekkel rokoníthatót korábban a Congónál, illetve a Ragadozóknál is alkalmazott a szerző.
Írásom elkészítése során az RCAVictor által kiadott lemezt vettem alapul, amely mindaddig gyarapította ...
... táncokon és a királyi fanfárokon kívül hiába is keresünk zenét. A score szempontjából tehát igen keveset várhatunk el ettől a darabtól, ezért is meglepő, hogy az RCAVictor kiadó két bakelitlemezen jelentette ...
... űropera, mely a jó és a rossz harcát kétdimenziós szintre egyszerűsíti, a karaktereit pedig világos és sötét sakkfigurákként léptetgeti, mégis – a teljes Skywalker‑saga látványát megszégyenítő módon – ...
... en egyes jelenetben tökéletesen festik alá a filmet, plusz érzelmi töltettel látva el. Nicholas Britell: A nemek harca
A szerző jókor volt jó helyen, amikor 2017-ben Oscar-jelölést kapott, his ...
... lélekmarcangolások kedvelői még a mozi ismerete nélkül is hatásos darabnak találhatják, és annyira jól működik a filmben, hogy sok néző, illetve kritikus kiemelte mint az egyik leghatásosabb elemet ...
... t, rendkívül súlyos, az azonos című Andrej Tarkovszkij-mozi ihlette, lélekmarcangoló album, kifejezetten késő éjszakai, hajnali hallgatáshoz, nappal egyáltalán nem működne. Ambientes hangulatképekből ...
... tetett album ad tanúbizonyságot. Az imént kiemelt alkotások vagy drámák voltak, vagy olyan korszakban és körülmények között játszódtak, melyek okán nem sok mosolyt csalnak a nézők arcára. De számo ...
... most.
1. Gabriel Yared: "Dance in F" (Az utazó)
Christopher Younghoz hasonlóan Yared is megvívja olykor a maga harcát a producerekkel, hogy aztán szépen alulmaradjon. Pedig már a Trójánál ...
... . Alan Silvestri: "Just About Close Enough" (G. I. Joe: A kobra árnyéka)
Ez Silvestri azon arca, ami miatt könnyedén megkedvelhető: végig pörgő, markáns, erőteljes akciózene, mely magában f ...
... Európában az első, a világon pedig a második voltak – az RCAVictor csupán három hónappal körözte le őket), miközben egy olyan négycsatornás hangrendszert fejlesztett ki, amely a mai surround egyik ...