Howard nem olyan nagy hős, mint Pókember, sőt még az X-Men csapatba sem válogatták be, egy dolog azonban közös benne és az említett szuperhősökben: mindannyian a Marvel kiadóhoz tartozó képregénykarakterek. ...
... meglehetősen sokáig kellett várni – még ahhoz képest is, hogy a konkurens Marvel már 2012-ben vászonra küldte saját, hasonló struktúrájú bandáját, a Bosszúállókat. A Liga első élő szereplős kalandja 2017 ...
... befutónak, hogy megannyi DC- és Marvel-sorozat van a háta mögött. Mindezen felül a tengerentúlon dolgozó női zeneszerzők, rendezők, dalszövegírók és egyéb tisztséget betöltők érdekérvényesítéséért ...
... ismert színészek mellett – Michael Peña, Judy Greer és Bobby Cannavale is. Szerencsére zeneszerzői fronton sem történt változás (ami jó hír, hiszen a Marvel Studios karakter- és csapatfilmjei között ...
A Peppermint: A bosszú angyaláról az előzetes megjelenésekor hallottam először, és nagyon megörültem annak, hogy az Alias Sydney-ét, valamint a Marvel Univerzum Elektráját követően Jennifer Garner ...
... követelt meg, de az említett filmjeinek zenéi mégis jó előre egyfajta minőségi garanciát jelentettek számomra, épp ezért lett csalódás az, ami végül megvalósult. Marvelségük mellett közös nevezőjü ...
... és a Marvel megannyi alkotást hoztak tető alá az emberiség megmentőivel, ráadásul e két mogul nemcsak a világ minden szegletében ismert, úgymond a fősodorba tartozó karakterekkel rukkol elő, hanem olyan ...
... kiderült: ő szerezheti a Marvel Kapitány zenéjét. Ennek apropójából a különféle oldalak sorra kezdtek cikkezni arról, hogy ő az első női zeneszerző, akire blockbustert bíztak, ám azt már kevés helye ...
... csupán ezen alapokra értendőek, hiszen a Marvel tovább ontja magából a szuperhősös filmeket, az HBO egy újabb George R. R. Martin-féle regényadaptáción ügyködik, a Disney pedig azon felül, hogy jelenleg ...
... k volt köszönhető, aki a Deadpool kapcsán dolgozott vele először, s a különc Marvel-hőst, valamint a halálosztót követően egy másik emblematikus karakter, Sonic vászonra vitelét (Sonic, a sündiszn ...
... nemrég Marvel Kapitány és Wonder Woman is megmutatták, hogy nem kis létjogosultságuk van a nőknek Hollywood tesztoszteron uralta akcióvilágában. Ám úgy tűnik, az ilyen jellegű hátszelek, támpontok nem ...
A Marvel filmes univerzuma 2016-ban újabb állomásához ért, hiszen az Amerika Kapitány: Polgárháborúval a gigászi franchise a harmadik fázisba érkezett. A stúdió másik nagy kiugró sikere a Doctor Strange ...
... premierjét folyamatosan tologatták, és ennek tetejébe még a stúdió körüli hackerbotrány is bekavart. Végül a Marvellel közös megállapodásra jutottak, mely szerint a hálószövőt beemelik évek óta bővülő, ...
... sem: inkarnációi felbukkantak a rivális Marvel-képregényekben is, és Steven Spielberg klasszikusában, a Kapj el, ha tudsz!-ban a Leonardo DiCaprio alakította Frank J. Abignale első találkozásukkor úgy ...
... elmondható. A CW csatorna azt igyekszik lemásolni, amit a Marvel nagyon – a DC pedig kevésbé – ügyesen csinál évek óta a vásznakon univerzumépítés címszó alatt. Ám míg ott erre a készítőknek éveik vannak, ...
... évvel később ennek a szériának immár a kilencedik darabja készül el. Ráadásul ebből a számból – ami persze továbbra sem közelíti meg a Marvel Filmuniverzum fele ennyi idős szériájának filmmennyiségét ...
A Marvel idén a Bosszúállók: Ultron kora, A Hangya, valamint a nyolc évvel ezelőtt parkolópályára került formáció, a Fantasztikus Négyes visszatérésével igyekezett moziba csábítani a közönséget. Míg ...
... váljanak, a Marvel elérkezettnek látta az időt, hogy a konok hősöket összeterelje egy nagy, közös kalandhoz. A Bosszúállók direktora az a Joss Whedon lett, aki a Buffy, a vámpírok réme és a Firefly ...
... várt blockbusterek sorába tartozó a Bosszúállók: Ultron kora jutott. Az 1963-ban útnak indított Marvel-képregény, A Bosszú Angyalai műfajának egyik legnépszerűbb darabja, így nem az volt a kérdés, hogy ...
... vezette fel - ezen a fronton is egyre keményebb DC-Marvel versengést figyelhetünk meg –, a siker pedig nem maradt el. Hiszen bár a kritikusok többsége fanyalgott, a nézők egészen másként gondolkodtak, ...
A képregények beköszönő aranykorát okkal az 1960-as évek kezdetére teszik, ugyanis a Marvel nem egy, a mai napig meghatározó, popkulturális figurája ekkor született meg. Ez részben az ikonikus Stan ...
... az igazságot és csépelte a rosszfiúkat. A kétezres évek első felének sikeres képregény-feldolgozásai természetessé tették, hogy a Marvel-univerzum híres karakterei (például Thor, Hulk vagy Vasember) is ...
... is, hiszen egy más kor szülötte, és amíg az általa képviselt ódivatúság a képregényekben eladható, egy filmben már kevésbé állja meg a helyét. A Marvelnél is érezték mindezt, amire a megoldás egy modernizált ...
A 2016 februárjában végre mozikba küldött Deadpool tovább gyarapította Hollywood nehéz szülésű projektjeinek eddig sem éppen csekély számát. Az ezredfordulón már tervként szerepelt a Marvel-univerzum ...
... a hatvanas években jelent meg a Marvel képregények keretei között, és rögtön igen nagy népszerűségre tett szert. A köréje felépített világ, vagyis Asgard és az ott élő többi istenség szintén gyakran ...