A Halálos iramban-széria az első részt követően egészen addig vált érdektelenné számomra, mígnem az ötödik kaland kapcsán JustinLin direktor – a Universal illetékeseivel karöltve – új pályára nem ...
... melyben JustinLin rendező mindent onnan folytat, ahol két évvel ezelőtt a Halálos irambant befejezte. Ám akármennyire is számít sikerforrásnak az újabb és újabb részek leforgatása (még amellett is, hogy ...
... a szereplőgárda színészi képességeinek hiányosságát a célközönség számára remekül feledtetik. A tipikusan sablonos folytatás elkerülésére törekedve JustinLin rendező és gárdája a helyszínt, illetve ...
... Tyldum, végül 2014 májusában a Halálos iramban négy epizódját jegyző JustinLin került a direktori székbe. A színészgárda alapcsapatából mindenki visszatért, így Kirk kapitány szerepében természetesen ...
... A direktori széket JustinLin foglalhatta el, aki e szérián belüli ténykedése mellett a Star Trek: Mindenen túlt, az Annapolis – Ahol a hősök születneket, továbbá olyan tévésorozatok egy-egy epizódját ...
... más filmben sem hallhattunk soha.
Az év legjobb betétdalos albumai:
1. Benj Pasek, Justin Paul: A legnagyobb showman
A magam részéről nem is tudnék jobban megdicsérni egy musicalfilmet ...
... ilyen minőséggel párosul.
3. Justin Hurwitz: Kaliforniai álom
Sokat elárul erről a zenéről, hogy úgy kapott tőlem tíz pontot, hogy a filmet egyelőre nem láttam, de ennek ellenére is egy a képek ...
... al, illetőleg harmonikával keltette életre score-ját. A csúcspontot ezen a téren az 1969-es Justinnel érte el Goldsmith, amely munkásságának egyik legkülönlegesebb hangulatú, legegzotikusabb muzsiká ...
... (Justin Bruening) lép egy Ford Mustang Shelby GT500KR-ből kialakított, s Val Kilmer hangján megszólaló K.I.T.T.-tel (Knight Industries Three Thousand). A nézettségi adatok kecsegtetőek voltak az NBC számára, ...
... sikát, nyár közepén azonban már arról szóltak a hírek, hogy a Justin Timberlake, Gemma Arterton és Ben Affleck főszereplésével tető alá hozott projekt zeneszerzői posztját Christophe Beck foglalta el, ...
... el. Őt használja fel eszközként Dr. Baker (Helgenberger) és Lenox (Madsen) arra, hogy felkutassák a Mars-expedíció során hasonló idegen DNS-sel megfertőződött űrhajóst, Patrick Rosst (Justin Lazard) ...
... Justine de Wintert, aki a regényben eredetileg férfi szereplő volt, C. Thomas Howell pedig az ifjú Raoult, Athos fiát. A forgatást egy tragédia is beárnyékolta, mivel a Planchet-t megformáló Roy Kinnear ...
... on the Slo-Mo sequences. They had used slowed down Justin Bieber (don't laugh) as a concept, and it worked really well. So the challenge was then to create our own version of it which fit in with our own ...
... ahol a koncepcióhoz közeli temp score-t használtunk, az a lassított felvételeknél volt. Lelassított Justin Bieber-dallal próbálkoztunk (ne röhögj!), és egész jól működött. A cél az volt, hogy ez ...
... meg. A JustinLin által rendezett produkció abból a szempontból köthető e sportághoz, hogy a James Franco alakította kadét, Jake Huard úgy próbálja meg kivívni a tiszteletet társai és felettesei részéről ...
... sosem volt ideges a hangulat. Az együttes fantasztikus volt. Többek között közreműködött Justin Meldal-Johnson basszusgitáron, Roger Manning szintetizátoron, Bernie Locker gitáron, valamint Greg ...
... never got too tense. The band was phenomenol and included Justin Meldal-Johnson on bass, Roger Manning on keyboards, Bernie Locker on guitar, and Greg Ellis and Butch Norton on drums. Billy Gibbons, ...