... rendre HansZimmerrel dolgozott együtt, A magányos lovas esetében viszont megszakadni látszott ez a széria, első körben ugyanis az egykori White Stripes frontemberét, Jack White-ot kérték fel a scor ...
... így is a zérus felé konvergál – azt úgy hívják, hogy HansZimmer. A modern akciózenék pápájának két munkája is felidéződik. A Cage alakította főszereplő motívuma ("Milton") ugyanis kísértetiesen emlékeztet ...
... ám oda nem kisebb nevet sikerült szerződtetnie, mint HansZimmert. Sokan ezek után biztosra vették, hogy eme kémkalandhoz is a neves komponistával fog együttműködni, azonban a választása arra a Daniel ...
... meghatározó hangszere volt a cimbalom, ennél fogva ezek komponistái, HansZimmer, valamint David Arnold és Michael Pryce munkáit erős rokoni szálak fűzik egymáshoz a főszereplőkön túl is. Mivel Dirk Gently ...
... tekintett, és míg A zöld íjász esetében (melynek muzsikáját szintén ő jegyzi) barátja, HansZimmer Sötét Lovag-zenéi, valamint a Daft Punk, a Crystal Method és – furcsa mód – Richard Wagner munkái inspirálták ...
... komponista gyakorlatilag a semmiből megszerez egy olyan, franchise-gyanús megbízást, mint amilyen Az útvesztő, joggal gyanakodhat a filmzenékben kicsit is jártas ember arra, hogy korábban HansZimmer takarítójának ...
... nézzük, akkor Pemberton egy elég illusztris névsorba nyert belépést, amelynek tagjai közt többek között megtalálható Jerry Goldsmith (Az első lovag), Patrick Doyle (A bűvös kard), HansZimmer (Arthu ...
... iparos. Az eljövendő múlt napjai zenéje stílusában mégis a HansZimmer vezette iskolához van a leginkább közel, ami abból a szempontból is érdekes, hogy Ottman nyugodtan folytathatta volna ott, aho ...
... és az antianyag nyomára bukkanni. Az előző filmet levezénylő csapat nagy része megmaradt, így a zenéért felelős HansZimmer is, aki mellől viszont a korábban besegítő Richard Harvey eltűnt. Noha Zimmer ...
... asszisztense – HansZimmer körébe szokás sorolni, bár karrierjét a kilencvenes években Michael Kamen mellett kezdte. A kétezres évek elején olyan zenéken dolgozott hangszerelőként, mint Az utolsó szamuráj ...
... a score-nak mégsem jutott érdemben kiemelt szerep, ellentétben az idegesítően fülbemászó slágerekkel, mint az "Everything is Awesome", vagy Batman metál zúzása, a "Darkness". Így a helyére a HansZimmer ...
... t tábor közötti kisebb fajta nézeteltérések, holott ugyanezen dolgokat több más szerzőnél is fel lehet hozni. Ráadásul ezekről éppúgy napestig lehet vitázni, mint a Media Ventures (HansZimmer cége) egy ...
Állj félre, Danny Elfman! Húzódj meg, Elliot Goldenthal! Szaladjatok, HansZimmer és James Newton Howard! Itt az első, az eredeti és az igazi Batman-film, egyenesen a hatvanas évekből! Ez az a színes, ...
... (Chris Evans), Fekete Özvegy (Scarlett Johansson), Sólyomszem (Jeremy Renner), valamint a S.H.I.E.L.D.-re keresztelt szervezet vezetője, Nick Fury (Samuel L. Jackson) a mesterséges intelligenciával bíró ...
... –, Japánban pedig a mai napig megtekinthető. Howard a 2006-os A Da Vinci-kódot követően eddig hat alkalommal dolgozott együtt HansZimmerrel, az ezen időszakot felölelő, rendkívül gyümölcsöző ...
"Hivatalosan is kiszálltam a szuperhősbizniszből. Nagyon nehéz volt számomra az, hogy mindig új nyelvet találjak ki" – jelentette ki március végén HansZimmer a BBC Hard Talk című műsorában. Ha ez igaz ...
... tekinthető kivételnek.
Úgy adódott, hogy a stáblistán ezúttal a zeneszerzőké (legalábbis kettőé a háromból) a legismertebb név. A napjainkban leggyakrabban blockbustereknél feltűnő HansZimmert talán ...
... McGregor, Tom Sizemore, Sam Shepard és Tom Hardy főszereplésével készült, kellően dinamikus mozi aláfestésével HansZimmert bízták meg, aki pályafutása során számos nagynevű rendezővel dolgozott már, ...
... megszerzéséért – a hajsza földön, vízen, levegőben és még síneken is zajlik John Woo első sikeres amerikai rendezésében. HansZimmer a kilencvenes évek közepén három nagy sikerű akciózenével alapozta ...
... várt Batman-folytatáshoz bizony HansZimmernek és James Newton Howardnak fel kell kötnie a gatyát, trónkövetelővel van ugyanis dolguk.
Tihanyi Attila 2008. 07. 11.
Tracklista:
Prince ...
... korábbi mozikhoz képest tartalmasabb karakterré lépett elő a Scarlett Johansson alakította Fekete Özvegy, és Nick Fury (Samuel L. Jackson). A tél katonáját Sebastian Stan alakította, akinek a neve ismerős ...
... újabb komponistadiszkosz viszont újra elszállt, aztán szépen megérkezett HansZimmer. Miközben a rendező biztosra ment, vele ellentétben Zimmer viszont nem folytatott biztonsági játékot, és A csodálatos ...
... játékfilmjénél más-más szerzővel dolgozott: eddig HansZimmer (Peacemaker), Atli Örvarsson (A kód) és Thomas Newman (A jövő kezdete) egyaránt támogatták képsorait, jelen alkotás esetében pedig James ...
... zenéjének elkészítésébe vonta őt be. HansZimmer is hamar felfigyelt tehetségére, a Kung Fu Panda 2. és a Madagaszkár 3. után A sötét lovag: Felemelkedés esetében már komolyabb megbízással is ellátta, ...
... HansZimmer és James Newton Howard felelt, s ahogy ők megfogalmazták: előbbi a sötétségért, társa az eleganciáért. Közismerten mindkét szerző örömmel állt anno a harmadik közös munkához, meglepő ...