... muzsika Nick Glennie-Smith és HansZimmer nevéhez fűződik, a Hollywood Records által megjelentetett album borítóján azonban már Harry Gregson-Williams is egyenrangú félként jelenik meg mellettük. "A főtéma ...
... a zenét. Az, hogy a nézők egyre jobban figyelnek az aláfestésekre (immáron nemcsak a közismert betétdalokat, vagy Ennio Morricone, John Williams és HansZimmer nevét emlegetik), rendkívül becsülendő ...
... hiába kapott zöld utat a HansZimmer jegyezte téma adaptálása, a kíséretnek nem ezen kellett alapulnia: "Amikor először látjuk, még nem hősnő, hanem egy naiv teremtmény. Egy védelmezett, gyönyörű szigete ...
Kijelenthetjük, hogy ma már Christopher Nolan aktuális művének premierje filmzenei szempontból is az év egyik leginkább és a legtöbbek által várt eseménye. Ez viszont csak azóta igaz, amióta HansZimmer ...
... zavaró, mint például amit a HansZimmer-féle Remote Control Productions elmúlt húsz évéről hosszú oldalakon keresztül tudnánk ecsetelni, Silvestri ezen zenei hangzása ugyanis mind a mai napig kiemelkedőnek ...
... így talán nem fért bele az idejébe még Bay projektje is. Azonban arról is lehetett olvasni, hogy Bay ezúttal kifejezetten HansZimmert szerette volna komponistának, de ő végül csak zenei producerként ...
... X-akták-, James Horner A rettenthetetlen-, és Klaus Badelt, illetve HansZimmer A Karib-tenger kalózai-főtémájához hasonlóan megannyi mix tett még népszerűbbé, illetve sikeresebbé) szintetizátorral és ...
... el virtuózkodni, hanem a saját és a HansZimmer fémjelezte Remote Control Productions hangzásvilágának palettájáról gyúrta össze a zenei kíséretet, amely mind a film alatt, mind attól függetlenül vállalható ...
... hogy Tyler Bates melyik utat követte. Ugyan már az iménti listából többet is jegyző HansZimmer sem úszta meg, hogy ne tartsák plagizálónak (konkrétan beperelte őt a Gustav Holst-alapítvány, mert a Gladiátorba ...
... egyedül a tavalyi Paranoia ismertebb munkája), már lassan tíz éve tartozik HansZimmer munkatársai közé, és olyan filmjeinél működött közre kiegészítő zeneszerzőként, mint a Megaagy vagy A söté ...
... felsejlenek HansZimmer zenéi, például A Da Vinci-kódból vagy Az utolsó szamurájból. Bár a legnagyobb "nyúlás" egyértelműen az Arthur király jellegzetes témájának, a "Tell Me Now"-nak a felhasználása, mely ...
... ibontakozó, kifejezetten dinamikus "Retrieving the Plates", amelyben – kissé fura módon – HansZimmer Joker-témája tűnik fel (amit persze nem is olyan könnyű kikerülni, de gyanítom, A sötét lovag ezen ...
... m kell rögtön plágiumot kiáltani. Nem HansZimmer használt először afrikai kórust vagy épp orgonát filmzenéiben, nem csupán Cliff Martinez élhet a cristal baschet és a hang drum páratlan hangzásáva ...
... a szerző, akihez olyan tévés projektek köthetőek, mint például a Flash – A Villám, a Supergirl, A zöld íjász, A holnap legendái, a Rejtjelek, az Eastwick vagy az Everwood, de HansZimmerrel és Geoff ...
... Avalon), HansZimmer (Esőember, Játékszerek) és Ennio Morricone (Bugsy, Zaklatás) is csak duplázni tudott nála. A Sleepers – Pokoli lecke az első (és azóta is egyetlen) közös munkája John Williamsszel, ...
... épp ez történt), hiszen James Newton Howard társaságában HansZimmer is ilyesmit csinált A sötét lovagnál Joker-témaként, és John Williams cápa-motívuma is csak pontosan eggyel több hangból áll, aztá ...
... ismerhetünk, mint a Tudorok vagy a Borgiák című tévésorozatok, saját felkérésein túl pedig olyan Fuqua-moziknál is közreműködött HansZimmer csapattagjaként, mint az Artúr király, valamint A Nap könnyei ...
... dolog. Az első bukott tesztvetítések után Franc Roddam barátját, HansZimmert kérte fel, hogy írjon teljesen új zenét az alaposan kritizált eredeti helyett. A német komponista ekkor még nem volt túlságosan ...
... a szerző, akinek A védelmező 2. immáron a hatodik, Washington főszereplésével készült megbízatása (Az utolsó esélyt nem ide véve, hiszen ott csupán a kórusrészek felvezénylésében volt HansZimmer segítségére). ...
... egymástól, hanem amiatt is, hogy projektjeit majdnem mindig más zeneszerzőre bízza. Ennek folyományaként Thomas Newman (A csodabogár) éppúgy jegyez vele filmet, mint HansZimmer (Jég veled!), Randy Edelman ...
... sem. Justin a HansZimmer fémjelezte Remote Control Productions berkeiből érkezett, és ugyan pár önállóan jegyzett filmzenéje már van, ismert mozit a pályáján mégis csak úgy találunk, ha a Zimmerhez és ...
... t igen, hogy a neve világszerte ismertebb, mint szinte bárkié azok közül, akiket jómagam a jelenkor legnagyobb komponistáinak tartok. Köszönhető ez annak, hogy amit HansZimmer mellett ki tudott hoz ...
... ez sem feltétlenül az ő érdeme, hacsak annyiból nem, hogy a legnagyobb alázattal és elismeréssel nyúlt az eredeti sorozat főtémájához, melyet aztán az általa megbízhatóra kialakított HansZimmer-i akcióvilágb ...
... s előfordulhat, hogy ezen csiszolódása kortársának, HansZimmernek köszönhető, lévén a nyáron érkező új Batman-filmhez közösen komponálnak zenét, s ismervén kettejük zenei életútját, hatalmas várakozá ...
... Portman neve éppúgy keringett, mint Lisa Gerrardé, Deborah Lurie-é, Laura Karpmané vagy éppen Lolita Ritmanisé, a DC azonban Rupert Gregson-Williams mellett tette le a voksát, a folytatást pedig HansZimmerre ...