... tartalmaz, ennek köszönhetően is nagyon gyakran kerül elő nálam.
Harry Gregson-Williams: Mentőexpedíció (Columbia)
Legalább tízszer végigpörgött már, amióta megvásároltam, és ne ...
... a fasorban sem voltak, miközben olyan cégek utasították vissza a Constantin által kínált lehetőséget, mint a Columbia vagy a Warner, amiben nagy szerepe volt annak, hogy Eichinger olyan magas költségvetés ...
... fejesével, aki az általa 1927-ben alapított Columbia Symphony Orchestrával Herrmann több koncertmuzsikáját is bemutatta, például 1936-ban a Nocturne és Scherzót. A komponista a rádió zenés műsoraival ...
... 1949-ben a United Nations Radio (vagyis az ENSZ rádiója) felkérte két rádióműsor zenéjének megírására, amelyek olyan jól sikerültek, hogy felfigyelt rá Sidney Buchman, a Columbia Pictures alelnöke. Első ...
... újabb elképzeléseivel, majd a szkripttel 1973-ban felkereste a 20th Century Foxot, ám ők nem láttak benne fantáziát, a Columbia Picturesnél ellenben már nem így vélekedtek. A Harmadik típusú találkozások ...
... rgassa le a filmet, így az eredeti finanszírozó, a Columbia ki is hátrált mögüle, végül a Disney karolta fel a készülő produkciót, az alacsony költségvetés miatt pedig szabad kezet adtak Burtonnek. El ...
... került a CBS (Columbia Broadcasting System) rádióhoz, ahol eleinte karmesterkedett, szignálokat, illetve műsor-főtémákat készített, 1938-ban pedig rátalált a filmzenék világa felé vezető útjának els ...
... fog eljutni. (A score végül 2013-ban, Space Shuttle Columbia: Mission of Hope címmel jelent meg.)
Akik kimaradtak:
Johan Söderqvist: Fenyvespuszta
2010-ben került széleseb ...
... során" – meséli Debney.
A filmhez kapcsolható AC/DC-dalok már megjelentek a Columbia Records gondozásában, amely cég rögtön három különböző változattal kedveskedett a rajongóknak: a hagyományos ...
... made using human bones. I contacted her and the experience was quite incredible. Playing on instruments taken from museums – I played pre-Columbian Aztec rattles, which I found quite fun. Will you ...
... például Ray Charles is) tudott szerződést kötni, melynek köszönhetően olyannyira megerősödött, hogy a hatvanas években már a nálánál patinásabb múltú Columbia és RCA konkurenseként emlegették. Néhány ...
... Kung Fu. Where does your interest in world music come from? Well I'm interested in anything that's a little bit different if possible, whether it's pre-Columbian or Celtic instruments. I just like to ...