ChrisColumbust vélhetően nem nagyon kell bemutatni senkinek sem, hiszen olyan filmek rendezőjeként ismerhetjük, mint a Reszkessetek, betörők! vagy A kétszáz éves ember, de ő indította mozgóképes útjára ...
... a gyerekfilmek koronázatlan királya, ChrisColumbus indította el a mozis pályafutását J.K. Rowling nagy sikerű regényfolyamának, majd Alfonso Cuarón és Mike Newell után az ötödik résztől David Yates ...
... szava pedig szent volt, hiszen tőle függött az egész franchise. Spielberg után a producerek látókörébe a Reszkessetek, betörők!-kel befutott, tehát a gyerekfilmek terén nagyon tapasztalt ChrisColumbus ...
... mélyebb lett, és mindezt az alakítások terén nagyot fejlődő gyerekszínészek is segítették. A rendező maradt az előzményt is levezénylő ChrisColumbus, a színészgárda sem nagyon változott, mindössze Kenneth ...
... véljük úgy, hogy nincs nagyobb tévés közhely a szeretet ünnepén állandó jelleggel műsorra tűzött Reszkessetek, betörők!-nél, ChrisColumbus vígjátéka örök érvényű, s ezt a nézettségi adatok is alátámasztják. ...
... Ezután négy jól csengő nevű direktort hoztak összefüggésbe a projekttel, úgymint Roland Emmerichet, Tim Burtont, ChrisColumbust és David Finchert. Utóbbi sokáig esélyesnek tűnt, ám ő nem egy eredettörténetet, ...
... betörők! című vígjátéknak – ez hasonlóan üzembiztos műsor, mint A Grincs, a Télapu, az Igazából szerelem vagy a Bunyó karácsonyig. Ez annyiból sajnálatos, hogy ez az egyébként remek ChrisColumbus-film ...
... jogokat birtokló stúdió és a producerek az ezredforduló idején látták elérkezettnek az időt arra, hogy Boulle regényét újra leforgassák. A rendezői posztra egy ideig ChrisColumbus volt kiszemelve, de ...
... közepette. Ezzel a résszel mai napig lezártként tekinthetünk a Szörnyecskék-szériára, a hírek szerint azonban az első rész forgatókönyvét is jegyző ChrisColumbus már dolgozik egy rebooton, melyhe ...
... jegyez, érdekessége pedig az, hogy a szerző ezzel egy elpasszolt lehetőséget pótolhatott, mivel ChrisColumbus eredetileg őt szemelte ki Kevin McCallister kalandjának zenével történő felvértezésére, ő ...
... világhódító mozis útjára Harry Pottert. Azzal lehet vitatkozni, hogy ChrisColumbusnak mekkora szerepe volt az első két Potter-film hatalmas sikerében, mivel tény, hogy a széria leggyengébb darabjairól ...
... vászonra Középföldét, s mivel ChrisColumbus is ügyesen oldotta meg Harry debütálását, a mérce meglehetősen magasra került, ugyanakkor az sem mindegy, milyen alapanyagot karol fel egy-egy projekt ...
... ő jegyezte volna ChrisColumbus Reszkessetek betörők!-jének score-ját (az először közzétett stáblistán még az ő neve szerepelt), ám a munkálatok végül egybefolytak a Disney-féle Mentőcsapat a kengur ...
... mint ChrisColumbus Egy bébiszitter kalandjai című akciókomédiájához, Peter Yates A gyanúsítottjához, Caleb Deschanel alkotásához, a Robinson Crusoe-hoz, Mickey Rourke bokszolós mozijához, A hallgatag ...
... mozijához, az elsikkadt, s ez a zenét is magával rántotta. ChrisColumbustól a Heartbreak Hotelt sem véletlenül nem ismerjük, Garry Marshalltól a Barátnők sem nevezhető a direktor legnevesebb filmjei ...
... de magát a mozit is halhatatlanná tette. Ezen alkotóelemek közé sorolható az akkor szépreményűnek kikiáltott ifjú Christopher Lambert, a pályafutása sokadik csúcsán lévő Sean Connery, és természetesen ...
... kapcsolatban –, hanem ChrisColumbusszal, kinek nyomdokaiba később Alfonso Cuarón, Mike Newell, valamint David Yates léphettek. A varázslóiskolában eltöltött hét esztendőt nyomon követő hét kötet nyolc ...
... de magát a mozit is halhatatlanná tette. Ezen alkotóelemek közé sorolható az akkor szépreményűnek kikiáltott ifjú Christopher Lambert, a pályafutása sokadik csúcsán lévő Sean Connery, és természetesen ...
... mozijához, az elsikkadt, s ez a zenét is magával rántotta. ChrisColumbustól a Heartbreak Hotelt sem véletlenül nem ismerjük, Garry Marshalltól a Barátnők sem nevezhető a direktor legnevesebb filmjei ...
... azt tervezték, hogy ChrisColumbus rendezésében, 1995-re és 1998-ra csinálnak egy-egy nagy költségvetésű mozit. Ugyan a forgatókönyv elkészült, és úgy volt, hogy a formációt Dennis Quaid, Meg Ryan ...
Sok nagyon ismert és népszerű nyomozó létezik a krimi műfajában, kezdve Agatha Christie Poirot-jától a Rózsaszín Párduc-mozik félnótás Jacques Clouseau-ján át Columbo felügyelőig, ám a hírnevet tekintve ...
... hallhatatlanságot biztosító kegytárgy rejtélyét, így ismét új elképzelések után néztek a fiatalság forrásától kezdve a második résznél elvetett Majomkirályig. ChrisColumbus is lehetőséget kapott, hogy ...
... hogy Boulle regényét újra leforgassák. A rendezői posztra egy ideig ChrisColumbus volt kiszemelve, de James Cameron neve is felmerült, végül sajátos filmnyelvi stílusa miatt Tim Burton lett a befutó. ...
... n. Az így született téma a filmzene-történelem legtökéletesebb sátáni himnusza, melyben a vérfagyasztó énekkar két latin mondatot kántál: az ördög éltetésén túl ("Versus Christus") a "Sang ...