... vélem, mint az Intrada által kiadott filmzenealbumot, mely gyűjteményem egyik ékes darabjává lépett elő. Azon felül, hogy a muzsika sokat tesz hozzá a film atmoszférájához, a szerző munkásságának egyik ...
... eredményeként jöttek létre úgy, hogy néhány jellegzetesen orosz énekhangot megvágott, illetve helyenként bizonyos mértékig eltorzított. A Virgin által megjelentetett filmzenealbumon található instrumentáli ...
... is vett a projektben, amit nemcsak a filmzenealbumon tüntettek fel látványosan, hanem a főcímben is kiemeltek. A mozi közbeni feszengésem egy része a rossz csavarokból és béna szituációkból eredt, de ...
... y döntően a drámaibb, illetve feszültségteljesebb események alatt kapott helyet – csupán a film alatt hallható, a premierrel párhuzamosan megjelentetett filmzenealbumra ugyanis mindössze egyetlen téte ...
... hiszen gyakorlatilag ugyanezt hallhattuk A tűzben edzett férfi filmzenealbumának "Gonzales" című tételében is. A "Kaylá"-ban figyelhető meg romantikus téma hosszabb kibontása, mely motívum jól sikerült ...
... egy esetleges filmzenealbum után, s így találtam rá a L'Intégrale: Bandes Originales des Gendarmes-re keresztelt kiadványra, melyen a Csendőr-filmekhez köthető muzsikák esszenciája kapott helyet. A több ...
... fenyegetettséget. A közel száztíz perces filmhez különféle dalokat is felhasználtak, melyek az Enigma kiadó gondozásában megjelent filmzenealbumon is helyet kaptak – közülük a Tahnee Cain & Tryangl ...
... Final Showdown & Victory / End Title"-re cserélték, a parlagon hagyott darab pedig átkeresztelését követően filmzenealbumi nyitánnyá lépett elő. Goldsmith – Williamsszel ellentétben – nem wagneri ...
... idején csak a filmzenealbum számára készültek: az előbbi egyfajta Travis Bickle-megamix, mely egy zenei alapra helyezi a címszereplő azóta szállóigévé vált mondásait, természetesen az egészet a tükö ...
... a Csodacsibénél, illetőleg a Hercegnő és a békánál is közreműködött. A filmzenealbum mindössze harmadát teszi ki az instrumentális kíséret – ebbe nem számoltam bele azt, hogy a "Here I Am" második ...
... is figyelemmel kísérhetjük, melynek eredményeként addigi jellemének szöges ellentétévé válik.
A Superman 3.-hoz kapcsolódó filmzenealbum első ízben a film premierjével azonos időben jelent meg bakeliten, ...
... sorából Klaus Badeltet ajánlotta be. E történet érdekessége az, hogy bár ők ketten egyenrangú félként jelentek meg a stáblistán, illetve a filmzenealbumon, Zimmer végig a háttérben mozgott, ami egészen ...
... "Peacemaker" utolsó perceiben kapnak nagyobb hangsúlyt).
A filmzenealbum öt nagy léptékű trackből tevődik össze, melyek közül az első a "Train", mely a film nyitójelenetét, illetve a cselekményszál ...
... volna eme feldolgozás nélkül is az albumot, de ha már a stáblista alatt ez szólt, akkor érthető, hogy rákerült a filmzenealbumra is.
Hosszú utat járt be nálam a score, mivel eleinte sehogya ...
... napig tartó zenei felvételekre pedig szeptember végétől kerülhetett sor. A filmzenealbum először a mozipremierrel azonos időben jelent meg, annak összeállítása során azonban a Fox Records munkatársai ...
... járuljon hozzá játékával.
A függetlenség napja aláfestése anno olyannyira megfogott, hogy az első filmzenealbumaim egyike az RCA Victor / BMG Classics által megjelentetett korong lett. Ám bármennyir ...
... k vélem a hallottakat. A függetlenség napja: Feltámadás legtöbb tételét a páros korábbi filmzenealbumainak bármelyikébe könnyedén beleilleszthetnénk, ráadásul a filmben is csak néhányuk (ilyen a "Gre ...
... soknak találjuk, azonban kíváncsiak vagyunk arra, milyen tempóval, illetve stílussal bír a score, a fent kiemeltek vagy az utolsó öt tétel meghallgatását követően kaphatunk hiteles képet.
A filmzenealbum ...
... eredményeztek.
A Glassnote kiadásában online elérhetővé vált filmzenealbum vegyes összeállítása okán számomra az év egyik legellentmondásosabb megjelenésének minősül. A kiadvány nagyjából fele ...
... A Ragadozó 2.-höz kapcsolódóan elsőként megjelentetett filmzenealbum nemcsak a muzsika színvonala révén lett gyűjteményem nagy becsben tartott darabja, hanem azért is, mert a régi motívumoknak köszönhetőe ...
... legünnepeltebb darabja, emellett pedig a 2002-es Salt Lake-i Téli Olimpiai Játékok is képezhette. A filmzenealbum a mozipremierrel azonos időszakban látott napvilágot bakeliten, kazettán és CD-n (utóbb ...
... a "Chi Mai" miatt történt, mely ezáltal könnyűszerrel égett bele a nézők emlékezetébe is, holott eredetileg az 1971-es Maddalenához született. A filmzenealbum utolsó tételeként helyet kapó tracket Bach ...
... vár. Rudin szembeszállt vele, a visszajelzések pedig végül őt igazolták, hiszen amellett, hogy a filmzenealbumot magas példányszámban sikerült értékesíteni, Glass BAFTA-díjat kapott, emellett Oscarra ...
... összpontosít jobban.
Bármennyire is zseniális azonban Horner muzsikája, a premierrel párhuzamosan napvilágot látott filmzenealbum nem sokat mond el róla, a játékidő felét ugyanis különféle betétdalo ...
... eladott filmzenealbumok árulkodnak arról, hogy mennyire jó volt Jackson megérzése.
Az egyenként háromórás filmek aláfestésének elkészítése nem kevés munkaidőt emésztett fel annak idején (a trilógia ...