Steve Jablonsky a filmzenevilág legjobb mágusainak egyike, hiszen zeneszerzői kvalitásának évek óta a kiszámíthatóság és a sablonokkal történő operálás a mércéje, ugyanakkor pont ennek köszönhető, hogy a műfaj iránt nem feltétlenül fogékony moziközönség időről időre felfigyel rá, méltatja score-jait. Minden bizonnyal ez, illetőleg a hihetetlenül jó hollywoodi kapcsolatrendszere (melynek fő mozgatórugója a Remote Control Productions és Michael Bay) révén történhet meg az, hogy az évek óta ugyanazon megoldásokból merítő szerző a feltörekvő pályatársainak álmát éli azzal, hogy gyakorta jelentkezik hatalmas költségeket felemésztő blockbusterekkel. A nálam egykoron a Gőzfiú kapcsán látótérbe került Jablonsky A szigetnél kezdte kapargatni a sikerhez vezető út felszínét, a Transformers óta pedig a B kategóriás horrorremake-eken kívül szinte sosem hajlandó letérni róla, s ezen magatartásának ékes bizonyságául szolgál a Tini Nindzsa Teknőcök: Elő az árnyékbólhoz kapcsolódó munkája is.


Nem kellett sokáig várni a négy teknőcharcos, Donatello, Raffaello, Michelangelo és Leonardo visszatérésére, az ezúttal újfent csak produceri szerepkörben tündöklő Bay ugyanis két évvel a hősök újbóli moziba citálását követően ismét vászonra küldte a formációt – ez persze cseppet sem számított meglepetésnek, hiszen szinte már az első felvonás bemutatóján jelezte a stáb, hogy nem egy filmben gondolkodnak. A hazánkba a tengerentúli premiert követően három héttel érkező Elő az árnyékból alcímet viselő alkotásban a négyes, Szecska mester, April (Megan Fox), illetve ősi ellenfelük, Zúzó (Brian Tee) mellett a galeri olyan, a képregény hasábjairól jól ismert szereplőkkel gazdagodott, mint Casey Jones (Stephen Amell), Stockman (Tyler Perry), Krang, Bebop (Gary Anthony Williams), valamint Rocksteady (Stephen Farrelly). A direktori széket azonban nem az első mozit jegyző Jonathan Liebesman foglalta el, hanem a Disney és a Relativity égisze alatt készült Earth to Echón kívül rendezőként eddig többnyire rövidfilmeknél és egy sorozatnál közreműködő Dave Green, aki szélesebb körben történő debütálásához százharmincöt millió dollárt kapott. Az összeg rendkívül impozáns, nekem azonban már az előzetesek is elegendőek voltak ahhoz, hogy tudjam: nem ez fog bevonzani a moziterembe. Már az első rész sem tetszett, holott a karakterek egyáltalán nem állnak messze tőlem, mivel gyerekkoromban a rajzfilmsorozatért éppúgy rajongtam, mint a képregényért vagy az első, 1990-ben készült filmért, Bay grandiózus, napjaink elvárásaihoz idomuló akcióvígjátéka azonban hasonlóan hagy hidegen, mint Kevin Munroe kilenc évvel ezelőtti animációs próbálkozása, a TMNT.

Az első felvonáshoz Brian Tylert szerződtették, aki a kisujjából kirázott darabbal követte a cselekményt, 2015 szeptemberében azonban hivatalosan is bejelentették, hogy a jövőben inkább Jablonskyra bízzák a dolgot, aki röviddel ezután közösségi oldalán szintetizátorbillentyűkre helyezett teknősökről posztolt fotót. "A Tini Nindzsa Teknőcök-franchise karakterei a legeredetibbek, legszórakoztatóbbak közé tartoznak, ami hatalmas vásznat jelent a zene számára. Élveztem az új témák létrehozásával kapcsolatos kihívást. Az egyik fő célom az volt, hogy a zene élvezetes legyen, mert ez az, ami a Teknőcöket is jellemzi: a legőrültebb csatákban küzdenek, és közben viccelődnek. Ugyanakkor a filmnek lelke és üzenete egyaránt van. Az Elő az árnyékból tökéletes kombinációja a szórakozásnak, az akciónak és az érzelmeknek" – fejtette ki véleményét a szerző, aki ezúttal David Fleminget, Jay Floodot, Corey Jacksont és Gary Dworetskyt vette maga mellé segítőként.


Az, hogy a 2016 áprilisában rögzített muzsika nyitánya mennyire szemtelenül fülbemászó, már a "Squirrel Formation"-ből kiderül, engem azonban nem ez, hanem a "Turtle Power"-ben hallható verziója fogott meg leginkább. Az első percben még azt mondtam rá, hogy "neee, már megint", a végén azonban már azon járt a fejem, hogy "menjen tovább az album, vagy hallgassam újra meg ezt?" Emiatt tartom Jablonskyt igazán jó illuzionistának, mert tudom, hogy igazából rém egyszerű, kiszámítható harmóniákon alapuló komponálással dolgozik, mégis zokszó nélkül rááll az agyam, és újbóli hallgatásért sóvárog. Jelen esetben azonban a főtémán, illetve a kellően hatásosan felépített "Just One Sip"-en kívül semmi olyat nem találtam az albumon, ami úgy magával ragadott volna, mint például a Transformers vagy a Gőzfiú korongja.


A komponista nemcsak globálisan gondolt a filmre, hanem igyekezett minden jelentősebb szereplőhöz egy-egy témát is hozzárendelni. A már említett trackekben Leonardóék javarészt szimfonikus alapokon nyugvó heroikus motívuma kapja a főbb szerepet, a melléjük szegődő, hokimaszkos igazságosztó ezzel szemben egy elektromosgitár-szóló és keményebb ütősjáték kíséretében ("Casey Jones") lép színre. Shredder taiko dobok és vészjósló rezesszólamok közepette jelenítődik meg elsősorban a "Shredder", illetve a "Shredder Escape" tételekben, amelyek bár nem erősek, mégis jobbak, mint Stockman szimbóluma ("Baxter Stockman") vagy éppen Krangé ("Krang", "Toy Chest"), akihez egy, a Transformers: A kihalás korában hallható Álca-megközelítésre hajazó zenei világ kapcsolódik.

Az album pörgősebb perceket biztosító részei közül a "Shredder Escape"-et, a "Jump!"-ot, valamint a "Fightonthe Technodrome"-ot tartom említésre érdemesnek, s főleg utóbbi működik remekül, illetve nyújt a különböző hangulatok közötti utazást az ezt követő "Close the Portal"-lal. A Jablonsky-megoldások mellett két kellemes meglepetést is tartogat a korong: az egyik a "The Falcon", melynek szintis stílusa Harold Faltermeyer munkáit idézi meg, a másik pedig a könnyedebb, lazább teknőc-dallamot bemutató "Half Shell".


Ha össze kellene mérni az eddigi két Tini Nindzsa Teknőcök-score-t, akkor a hangzásvilág, az összetettség tekintetében Brian Tylernek adnék pontot, ezzel szemben azonban Steve Jablonsky fülbemászóbb főtémát szállított, s ezért műve gördülékenyebbnek tűnik – pontosan emiatt hezitáltam azon, hogy a végső pontszámot toldjam-e meg eggyel a fentihez képest, de végül úgy éreztem, jobb, ha a hatosnál maradok. Az Elő az árnyékból muzsikája az egyszerűbb harmóniák alkalmazása révén minden bizonnyal a Transformers-folyamhoz hasonló mértékben lesz emészthető a közönség számára, ettől függetlenül viszont ez sem több, mint bármely más, Jablonsky-féle iparosmunka – persze ettől még a "Turtle Power" vagy a "Just One Sip" minden bizonnyal visszaköszön majd az évértékelőmben 2016 pozitívumai között.