A Varése Sarabande több évtizede örvendeztet meg bennünket filmzenealbumokkal, s ezek között akad néhány érdekesség is – már ami a tartalmi struktúrát illeti. Ennek egyik példája a szóban forgó mozihoz tartozó korong, amely a második rész premierjét követően látott napvilágot. Bár hangzásvilágát tekintve a két score között megannyi párhuzam vonható, mégis furcsának hat, hogy az egyes kalandok kíséretei nem kronologikusan követik egymást, hanem az "egy sima, egy fordított" minta alapján helyezkednek el a Csupasz pisztolyból és a Csupasz pisztoly 2 és 1/2: A félelem szagából kiválasztott trackek. Ebből eredően jelen írásom éppúgy mindkét muzsikára vonatkozik, mint fenti értékelésem, s nem teszek különbséget úgy, mint például a szintén a Varésének köszönhető Patton / Tora! Tora! Tora! esetében, ahol egy komponistától kétféle score található a CD-n.


Lehet idejétmúltnak, kopottra játszottnak vagy akár unalmasnak is nevezni a Csupasz pisztolyt (annak folytatásaival és előzmény-tévésorozatával egyetemben), elfogultságom okán azonban éppúgy nem tudom osztani ezt a véleményt, ahogyan a Louis De Funés vagy a Bud Spencer/Terence Hill-alkotások esetében sem. Bármikor ülök le megnézni egy fejezetet Frank Drebin (Leslie Nielsen) nyomozásaiból, mindig jól szórakozom, s nem unok rá a klasszikussá vált beszólásokra, párbeszédekre, illetve gegekre. A mozifilm kiindulópontja az 1982-ben debütált Nagyon különleges ügyosztály volt, mely finoman szólva sem sikerült hosszú életűre: a Nielsen, Alan North és Peter Lupus főszereplésével útjára indított folyam forgatási munkálatait – az alacsony nézettségi mutatókra hivatkozva – záros határidőn belül leállíttatta az ABC tévétársaság, így csupán hat epizód született belőle. "Senki sem csinált még ilyesmit azelőtt, és ezért különösen öröm volt részt venni benne. Nem szokványos módon nevettetett, hanem szükség volt arra, hogy a néző folyamatosan kövesse az eseményeket, az emberek azonban döntően az esti tévézés közben vacsoráznak, fel-felugrálnak a hűtőhöz. A legtöbb néző tehát nem a műsorra koncentrált, ezért aztán nem értette, mi is akar ez lenni pontosan, így érdektelenné vált számára" – foglalta össze röviden a gyors lezárás mögött húzódó okot a sorozatnál is közreműködő komponista, Ira Newborn.

A széria alkotói, Jim Abrahams, illetve David és Jerry Zucker tisztában voltak azzal, hogy ilyen keretek között nehéz a vígjáték ezen válfajában sikereket felmutatni, ezért néhány évvel később a főbb karaktereket megtartva (ám ezzel párhuzamosan az Edet és Nordberget alakító Northot és Lupust George Kennedyre, valamint O.J. Simpsonra cserélve), mozifilm formájában igyekeztek bebizonyítani ötletük létjogosultságát. Második nekifutásukat pedig immáron siker koronázta: a nézőktől és a kritikusoktól egyaránt pozitív reakciókat váltott ki a Csupasz pisztoly, amely végül trilógiává dagadt – egy negyedik részt is terveztek, melybe hosszú halogatás után, 2010-ben vágtak volna bele, a főszereplő halála után azonban felhagytak vele.


Nielsen és az alkotói gárda néhány tagja mellett Drebin történeteinél a komponista, Newborn személye is fix pontnak számított. Ő és a Zucker fivérek a Nagyon különleges ügyosztály kapcsán találkoztak egymással először, melynek zeneszerzői posztját a The Blues Brothersben is közreműködő író-producer, Robert K. Weiss ajánlásával tölthette be. E protekció végeredménye pedig egy tartós munkakapcsolat lett, a sorozat rendkívül jellegzetes főtémával bíró, bluesos és jazzes elemekkel egyaránt tarkított aláfestése ugyanis olyannyira jól sikerült, hogy Zuckerék később hat további mozi (melyek között olyan alkotásokat találunk, mint például az Osztály vigyázz! vagy a Basebolondok) esetében fordultak hozzá aláfestésért.

Ami miatt mindenképpen figyelemreméltónak – és bizonyos szinten kötelező darabnak – tartom az albumot, az a Nagyon különleges ügyosztályból is ismert vezértéma, amely a korongon a "Main Title"-ben, illetve az "End Credits"-ben csendül fel. Az általam örökzöldnek és megunhatatlannak tartott jazzalapú nyitány utóbbi tétel esetében egy plusz szaxofonszólóval is kiegészült a második mozi apropójából. Newborn darabját többen is a Henry Mancini által írt Peter Gunn, valamint a Count Basienak köszönhető M-Squad sorozatok főcímzenéinek paródiájaként tartják számon, mely hasonlóság abból ered, hogy a készítők, akárcsak a filmmel, helyenként a zenével is utalni szerettek volna a kultikussá vált alkotásokra: "Emlékszem, hányféle rendőrsorozat volt régen. Ezek közül meghallgattam néhány főcímzenéjét, hogy felfrissítsem az emlékezetemet, s megvizsgáljam, milyen hangszereket, illetve harmóniákat alkalmaztak bennük, majd mindezt beletettem az agyamban lévő darálóba, és ez lett a végeredmény" – magyarázta a párhuzamot a szerző.

A vígjáték adta kötetlenség és a komponista munkásságának fő csapásirányát jelentő stílusok színes muzsikát eredményeztek: míg az akciórészek pörgős szimfonikus darabokkal vannak alátámasztva (ilyeneket hallhatunk például a rendkívül impozáns, ugyanakkor kurta játékidejű "Drebin - Hero!"-ban, az "On the Ledge"-ben, a "The Exciting Chase"-ben, valamint a "Roof, Roof!!"-ban is), addig Drebin nőkkel folytatott beszélgetései és flörtjei során jazzes, bluesos megközelítések csendülnek fel. Utóbbiak elsősorban zongora, szaxofon, vonósok, illetőleg seprűzős cintányérjáték révén kelnek életre, s egyfajta film noir-szerű románcot kölcsönöznek a beszólások, gegek, illetve csetlések-botlások révén komolynak egyáltalán nem nevezhető képsoroknak: a "Meat Miss Spencer"-t, a "Hey, Look at These"-t, a "Thinking of ... Him!"-et vagy a "Miss Spencer"-t hallva például meg sem fordulna az ember fejében, hogy mindez vígjátékhoz íródott.


Zuckerék Drebin-szériáival kapcsolatban mai napig ez az egyetlen album, amelyről beszélhetünk azon kívül, hogy a főtéma vonatkozásában a Silva Screen által 1997-ben megjelentetett The Cult Files: Re-Opened gyűjteményén, "Police Squad - Theme" címen a tévéfolyam nyitányát megtaláljuk. Ira Newborn muzsikájának erőssége számomra a főtémában, illetve a szimfonikus akciómuzsikákban rejlik, a többi részt viszont annyira már nem kedvelem (pontosabban fogalmazva: a trackléptetés áldozatává szoktak válni), ami elsősorban abból ered, hogy stílusuk távol áll tőlem.