Altitude (2010)

violinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcs
  • zene: Jeff Tymoschuk
  • kiadó: kiadatlan
Megosztás:
Öt fiatal elhatározza, hogy egy távoli városban zajló koncertre – egyikük friss pilótavizsgáját kihasználva – egy bérelt kisrepülőgéppel jutnak el. Ugyan a felszállással még semmi probléma nincs, azonban egy meglazult csavar miatt a jármű folyamatos emelkedésbe kezd, emiatt kénytelenek behajtani egy nem túl bizalomgerjesztő, sűrű és fekete felhőtengerbe. Fő gondjuk utána nemcsak az lesz, hogy a pilótalány túlzott magabiztossága alaptalannak bizonyul, hanem hogy egy olyan gigantikus lénnyel akadnak össze, amely csápos pillantásokkal veti magát a gépre...

Az utóbbi idők egyik legvadabb filmes ötlete akkora őrültségnek tűnt, hogy gond nélkül bizalmat szavaztam a csak DVD-re megjelent produkciónak, annak ellenére, hogy az alkotók közt egy, legalább minimálisan ismert név sincs. A szereplők a szokásos érdektelen tinik, akik sorsa abszolút hidegen hagyja az embert, hiszen cseppet sem szimpatikusak, és szinte már a film közben is elfelejtjük azt, akin pont nem időz a kamera. Különösen igaz ez arra az irritáló karakterre, melyet nevetséges módon még egyetlen olyan amerikai filmből se hagytak ki, amelyben diákok a szereplők. Bizonyára mindenkinek ismerős a baseballdzsekis jópofi, aki akkora gyökér, hogy hasra esik benne az ember, mégis minden társaságban megtalálni, noha mindenki rühelli. Nos, ő itt is rontja a levegőt.
 
c tymoschuk altitude 01
Hőseink tehát inkább antihősök, de a valódi főszereplő úgyis a vad sztori, ami akár egy pofás Alkonyzóna-epizód is lehetne. Ami azt illeti, hossznak is bőven megfelelt volna szűk egy óra, mert a plakáton is látható (és ott bizonyos szemszögből a távozó gép után integetőnek tűnő) szörny feltűnése, mint fő esemény, annyira késleltetett, hogy már nem is a feszültség fokozódása végett vártam, hanem mert végre a film végének közeledtét jelezte. Lényünkkel más probléma is van, elvégre mibenlétének logikus magyarázata nem sok variációra ad lehetőséget – hacsak a végletekig realisták nem David Attenborough felbukkanására számítanak, aki mellé guggolva tudományos magyarázatot ad az eddig rejtőzködő életformára. A leginkább kékben és feketében pompázó látványra egyébként nem lehet komoly panasz, mivel az alacsony költségvetés ellenére sem áraszt magából szegényszagot, és egy percig sem érezni azt, hogy a hírhedt Asylum stúdió barkácsolását látom. Összességében tehát az elsőfilmes (korábban csak rövidfilmeket rendező, eredetileg képregényíró és -rajzoló) Kaare Andrews alkotása hibái ellenére is érdekes képet mutat, de feszesebbre vágva, kedvelhető hősökkel jobban működött volna.

A zeneszerző egy bizonyos Jeff Tymoschuk, aki a videojátékok és rövidfilmek birodalmából érkezett, és legalább akkora bajban lennék, ha meg kéne említeni tőle valami ismert produkciót, mint alkotótársai esetében. A rendezőhöz hasonlóan ő is rövidfilmekkel kezdte az ipart, ezek közül például a közepesen érdekes Latchkey's Lament több helyen is megtekinthető az interneten. Mivel az Altitude igazi B-mozi, nagyszabású (és költséges) aláfestésre nem kell számítani. A még a földön játszódó bevezető jelenetek néhol lazább, néhol pedig szebb misztikus darabokat kaptak, ami speciális hangulatot ad a filmnek. A lénnyel való találkozás előtt feszültségfokozó ütemek is belépnek a képbe, aztán a megszokott késpenge-effektet is egyre többször halljuk, az események felpörgésével pedig a zene eltűnik. Azaz ott van, de teljesen beépül a jelenetekbe, alig észlelni. És Tymoschuk aláfestésének gyengéjét is itt lehet keresni, hiszen éles a kontraszt a film eleji, és az elszabaduló pokol aláfestése közt; míg kezdetben érdekes, a végére jelentőségét veszti. Azonban az is igaz, hogy amikor valakit épp egy monstrum üldöz, a nézőnek teljesen mindegy, mi szól közben. A szerző igyekvése azért értékelendő, így már csak a megfelelő filmre kell, hogy rátaláljon, melynél jobban kibontakoztathatja tehetségét.
 
c tymoschuk altitude 02
Jómagam pedig örülök annak, hogy a korábban az olcsóbb mozgóképekre jellemző igénytelen, műanyag zenei hangzás lassan kezd eltünedezni, talán kínossá vált a használata. Köszönhető ez annak, hogy egyre több zenész számára válnak elérhetővé olyan programok (Tymoschuk esetében például a Pro Tools), melyekkel már épkézláb művek állíthatók elő. Az élő hangszerek elfeledését ugyan egyáltalán nem szeretném, de ahol valódi vonósokra nem jut pénz, legalább ott se lesz a jövőben siralmas a végeredmény.

 
Bíró Zsolt
2011. 01. 20.
Megosztás:
A Filmzene.neten szereplő anyagok idézése a forrás feltüntetésével lehetséges.

Süti tájékoztató