Február 6-án került a hazai mozikba 2014 első remake-je, a Robotzsaru. A José Padilha rendezte vérfrissítésben Samuel L. Jackson, Michael Keaton, Gary Oldman és a címszereplőt alakító Joel Kinnaman működik közre, a zeneszerzői posztot pedig a rendező régi munkatársa, a brazil származású Pedro Bromfman tölthette be. Szerkesztőségünknek nemrégiben lehetősége nyílott arra, hogy interjút készítsen a komponistával, aki új projektje mellett többek között a Padilhával kialakult munkakapcsolatáról is beszélt.




Hogyan kezdtél el érdeklődni a filmzenék iránt?

Amióta csak élek, zenét tanulok, kezdetben Brazíliában, ahonnan származom, majd később az Egyesült Államokban, a Berklee-n. Mindig is szerettem a filmeket, de sokáig nem is gondoltam rá, hogy filmzeneszerző legyek. Emlékszem, még tiniként láttam a Cinema Paradisot, és mind a film, mind a zenéje nagy benyomást tett rám. Ennio Morricone zenéje mindig elképesztően hatásos!


Első, világszerte is bemutatott filmed az Elit halálosztók, ahol nemcsak komponista, de zenei producer is voltál. Ez a poszt milyen plusz teendőkkel járt a komponálás mellett?

Brazíliában teljesen másképp működik a filmkészítés, mint az Egyesült Államokban. Sokkal több mindenre kell figyelni, kisebb a költségvetés, az alkotóknak pedig több mindenre kell egyszerre figyelniük. Az Elit halálosztók készítésébe már a kezdet kezdetén becsatlakoztam, és mialatt José (Padhila, a film rendezője – a szerk.) a forgatókönyvet írta, már arról beszélgettünk, milyen zenék kellenek majd, és melyikeket kellene újravenni, átdolgozni a filmhez. Három dalt vettünk fel különböző brazil zenekarokkal, ezeket én állítottam össze.


A filmet rendező José Padilhával azóta már más alkotások kapcsán is együtt dolgoztál. Hogyan alakult ki ez a rendező-zeneszerző kollaboráció? 

Egy napon, csak úgy a semmiből, érkezett egy telefonhívás Josétól. Egy közös barátunktól kapta meg a számomat, és megkérdezte, szeretnék-e vele együtt dolgozni egy National Geographic-dokumentumfilmen. Az volt az érdekes, hogy nem is hallotta egyik zenémet sem akkor még. Nagyon bíznia kellett a közös ismerősünkben… Elkezdtünk ugyan dolgozni a filmen, de hamar félbeszakadt a munka. Akkortájt José az Elit halálosztók első epizódjának forgatókönyvén dolgozott, a többi pedig már történelem.


Nem nevezhetjük szokványosnak, hogy egy nagy költségvetésű hollywoodi mozinál egy kevésbé ismert komponista kapjon lehetőséget. Hollywoodi debütálásod, a Robotzsaru kapcsán elmondhatjuk, hogy bedobtak a mély vízbe. Nem volt túl éles a váltás ahhoz képest, amit Brazíliában megszoktál?

Már egy ideje Los Angelesben élek, és több jelentős ügyféllel s projekttel találkoztam már. Bár valóban ez az első blockbusterem, de többéves filmes szakmai tapasztalattal rendelkezem, és volt mit mutatnom a producereknek, mielőtt meghozták a végső döntést. Emellett azért is Josét kérték fel a Robotzsaru rendezésére, mert ismerték a munkáját az Elit halálosztók sorozat révén. Így viszonylag egyértelmű volt, hogy engedik majd neki magával hozni azokat az embereket, akikkel ott együtt dolgozott.


Kellett bármiféle demót készítened a filmhez, mielőtt aláírták veled a szerződést, vagy rögtön bekerültél a projektbe?

Volt néhány megbeszélésünk az MGM-nél, ahová vittem pár korábbi munkámból részleteket, de leginkább az döntött, hogy szerették a sorozatot, tetszett nekik a munkánk. Szerencsére egyáltalán nem volt így nehéz meggyőzni őket, és a legelső hangjegytől kezdve nagyon elégedettek voltak velem. Meglepően zökkenőmentes munkafolyamat volt.


„A Robotzsaru egy olyan film, amely főtémáját tekintve is meghatározó” – nyilatkoztad nyáron. Melyek voltak az első gondolataid akkor, amikor Padilha megkeresett téged a projekttel? 

Először teljesen letaglózott az egész. Nehéz volt elhinni, hogy épp készülünk újraalkotni, újraálmodni egy ennyire ikonikus filmet és zenét. A Robotzsaru annak idején legalább akkora hatással volt rám, mint a már említett Cinema Paradiso. Egy álom vált valóra azzal, hogy mindezt Joséval tehetem meg, aki nemcsak barátom és munkatársam már évek óta, de mint filmrendezőt is nagyra értékelem, s maximálisan megbízom benne.


Az interjú készítésekor a Robotzsaru még bemutatás előtt állt. Teljes egészében szimfonikus zene született, vagy részben elektronikus? És ami talán a legtöbb embert érdekel: felhasználtad Basil Poledouris eredeti főtémáját?

A Robotzsaru zenéje akusztikus és elektronikus hangszerek hibridje, akárcsak maga a címszereplő, aki félig ember, félig gép. Rengeteg szintetizátorhangot és elektronikus ütemet használtam, keverve egy nyolcvanfős szimfonikus zenekarral, valamint élő dobkísérettel. Emellett van jó néhány, kevésbé felismerhetőre alakított akusztikus hangszín is. Poledouris témájával kapcsolatban pedig büszkén mondhatom, hogy a film több jelenetében is felcsendül majd.


Mennyi időt kaptál a score megírására? Elégnek bizonyult, vagy nem sokat aludtál?

Az egész zene létrehozása nyolc hónapot vett igénybe. Mivel Joséval az első pillanattól fogva együtt dolgoztunk rajta, tulajdonképpen rengeteg idő állt rendelkezésemre. Természetesen ahogy közeledett a bemutató, úgy lett egyre gyakoribb az újravágás, és mindig azt figyeltük, hogy a már meglévő anyag hogyan illeszkedik az új helyzethez, így tehát rengeteget kellett dolgoznunk. Az biztos, hogy a londoni zenekari felvételeket megelőző hetekben nagyon keveset aludtam.


Basil Poledouris score-ja, különös tekintettel a főtémára, sok filmzenerajongó számára alapmű. Nem tartasz az összevetéstől?

Nem, mert ez a film egészen más, nagyon újszerű, ezért a zenének is a mai kor elvárásainak kell megfelelnie. Meg sem próbáltuk összehasonlítani azzal, ami annak idején készült, lévén egész más korról és egész más filmről van szó. Viszont azt gondolom, hogy kellő tisztelettel álltunk az eredeti alkotáshoz, illetve annak score-jához, és ehhez mérten igyekeztünk létrehozni az újat.


Sok zeneszerző közreműködik a kiadásra kerülő soundtrack összeállításánál is, míg akad, aki elkészíti a zenét a filmhez, de a további sorsát már nem kíséri figyelemmel. A Robotzsarunál mi volt a helyzet a te esetedben? 

A teljes folyamat minden egyes lépéséhez közöm volt. Onnantól kezdve, hogy befejezték a forgatást, az utószinkron utolsó napján át egészen a CD megjelenéséig. Nem tudom, lehet-e egyáltalán másképp csinálni. Szinte mint egy mikromenedzser, úgy irányítok mindenkit a score létrejötte során.


Egyébként mi a véleményed a filmek remake-jeiről?

Amennyiben az alkotók megfelelő szenvedéllyel nyúlnak az eredeti anyaghoz, és az újragondolt verzió kellően érdekes és ötletes, akkor semmi ellenvetésem.


Több rövidfilmhez komponáltál, és tulajdonképpen a Rio, szeretlek! (mely egy, a New York, I Love Youhoz és a Párizs, szeretlek!-hez hasonló, 2014-es szkeccsfilm lesz, melynek egyik történetét Padilha rendezi) epizódját is tekinthetjük annak. Egy rövidebb alkotásnál könnyebb vagy nehezebb a megfelelő hatás elérése a zenével?

Szerintem nincs bevált metódusa az egyes műfajoknak, legyen rövidfilm, nagyjátékfilm, számítógépes játék vagy tévés produkció… Ha ugyanazt a filmet odaadod száz különböző zeneszerzőnek, mind máshogyan készít majd hozzá aláfestést. Komponistaként az a feladatom, hogy a rendező vízióinak életet adjak, és az egyes zenei döntéseiben a segítségére legyek.


A Max Payne 3. játék zenéjét hivatalosan a Health nevű zenekar jegyzi, de zeneszerzőként te is meg vagy említve. Hogyan vetted ki részedet a sorozat Brazíliában játszódó epizódjának aláfestéséből?

Nagyjából kétórányi zenét írtam a Rockstar Max Payne 3.-jához. Eleinte egy mozisabb megközelítésben gondolkodtak, és lényegében azt csináltam, amit akartam. Aztán később rájöttek, hogy jó volna valami rockosabb, zúzósabb hangzás, ekkor hívták csak a Healthet. 


Néhány alkalommal dokumentumfilmhez is szolgáltattál már score-t. Az efféle alkotásokhoz kapcsolódó zene elkészítése mennyire különbözik az egyéb műfajokhoz képest? 

A dokumentumfilmeknél kicsit nagyobb az alkotói szabadság. Nincs annyira pontosan meghatározva, hogy milyen legyen a konkrét zenei hangzás. A költségvetés alacsonyabb, így sokkal kreatívabbnak kell lenned abban, hogy a rendelkezésre álló kevés pénzt mire költöd. Az ilyen munkák során leginkább én játszom fel az összes hangszer szólamát, míg egy nagyobb mozi esetében sokkal több zenészt hívok közreműködni.


Ugyan egy rövidfilmben már szerepeltél korábban, de a 2014-es Blue Lips lesz az első mozi, ahol a komponálás mellett színészként is felbukkansz. Tervezel esetleg ilyet a későbbiekben is?

Nem vagyok színész, most is csak a barátaim kérésére jelentem meg mint brazil szereplő, de csupán azért, mert beszélek portugálul. [nevet]


Szabadidődben követed más komponisták munkáit?

Nagy szenvedélyem a filmzene! Morricone mindig is a kedvencem marad, de emellett nagyon kedvelem Thomas Newman, Alberto Iglesias és Danny Elfman műveit is.


Pedro Bromfman munkáiról bővebben a pedrobromfman.com címen tájékozódhatnak az érdeklődők.

A képek a Robotzsaru zenei felvételein készültek az Air Lyndhurst Studiosban.
2014. február 16.