Az IFMCA-Díj története és díjazottai
A rivaldafényben lévő rangos díjkiosztók (amilyennek például amerikai viszonylatban az Oscar- vagy a Golden Globe-gálák számítanak) mellett számos olyan elismeréssel illetik a komponistákat, melyek a világsajtóban ugyan sokkal kisebb teret kapnak, szakmai szempontból nézve azonban lényegesen szélesebb rálátásról adnak tanúbizonyságot: nincs jelen a nagyobb díjkiosztók esetében az elmúlt időszakban nemegyszer érzékelhető vigaszdíj-érzés, valamint nem a filmre, hanem a zenére összpontosítanak.

Iméntieknek felelnek meg többek között az International Film Music Critics Association (röviden: IFMCA) szervezet 2004 óta évente kiosztott díjai, melyeket számos kategóriára bontva ítélnek oda a legjobbnak vélt aktuális muzsikák készítőinek. A szervezet olyan, az online vagy nyomtatott sajtóban, illetve rádióban közreműködő újságírókból, kritikusokból áll, akik kifejezetten a mozi- és tévéfilmek aláfestéseivel, valamint azok komponistáival (azaz magával a filmzenei világgal) foglalkoznak. A társaságot Michael Carlsson alapította (aki főként a Music from the Movies egykori munkatársaként, valamint a svéd MovieScore Media lemezkiadó tulajdonosaként ismert) a kilencvenes évek végén, igaz, akkor még Film Music Critics Jury néven futottak. Ebből nőtte ki magát a jelenlegi IFMCA, mely napjainkra több mint ötvenfős tagsággal büszkélkedhet, ami a világ számos pontján élő (az Egyesült Államokon kívül többek között Belgiumban, Lengyelországban, Svédországban, Angliában, Írországban, Cipruson, Olaszországban, s még sorolhatnánk) kritikusokból tevődik össze.

Bár a társaság alapjai a kilencvenes évek végéig nyúlnak vissza, az első IFMCA-díjkiosztóra 2004-ben került sor, s ez volt az egyetlen olyan elismerés, amit filmzenekritikusok ítéltek oda a komponistáknak. Akkoriban tíz különböző kategóriát határoztak meg, mostanra azonban mindez tizenhatra gyarapodott, mely felosztáson belül öt (nagy ritkán hat) jelöltből kerülnek ki az adott év győztesei. Az IFMCA tagjai nemcsak a hollywoodi kompozíciókra figyelnek oda, hanem a világ egyéb pontjairól származókra is – ezen széles látókörhöz nagyban hozzájárul, hogy a tagok különféle országokban élnek. Két fontos alapvető tényt vesznek figyelembe a nomináltak, illetve a nyertesek meghatározása során: a zene mennyire járul hozzá a filmélményhez, mennyire él együtt a képsorokkal, illetve hogy önállóan hallgatva milyen zenei élményt nyújt, milyen technikával és szellemi értékkel bír.

Az IFMCA a kortárs komponisták érdemei mellett a filmzene-történelem korai szakaszai, vagyis a Golden és Silver Age időszakok azon szerzőiről sem feledkezik el, akik nagy hatással voltak a műfaj alakulására, fejlődésére. Az IFMCA Legendsre keresztelt kategórián belül az elmúlt évek során az alábbi komponistákat emelték ki ezen időszakból: Alex North, Bernard Herrmann, Jerry Goldsmith, Max Steiner, valamint Rózsa Miklós.

Honlapunkon az eddigi IFMCA-jelölések teljes listáját közöljük a kezdetektől napjainkig, külön kiemelve a nyerteseket. A felsorolás – mely a fenti kép alatti feliratra kattintva érhető el – a zenei kategória nomináltjait évenkénti bontásban tartalmazza.
A Filmzene.neten szereplő anyagok idézése a forrás feltüntetésével lehetséges.

Süti tájékoztató