Így készült a Pushing Daisies zenéje


A televíziózás az elmúlt évek során egyre nagyobb méreteket öltött, ennek eredményeként pedig sorra jelennek meg az igényesebbnél igényesebb sorozatok, melyek többsége színvonalát és kivitelezését tekintve könnyedén felveheti a versenyt a mozifilmekkel: ilyen például a hazánkban is sikerrel vetített 24, a Gyilkos számok, a Lost – Eltűntek, a Doktor House vagy a CSI: A helyszínelők. Az új idény felhozatalából egy Halottnak a csók címmel, mindössze néhány hete útjára indított szériára terelődött Amerika tévénéző társadalmának figyelme, amely a kritikusok, illetve a nézők eddigi véleménye szerint nagy jövő elé néz, ha tartani tudja a bevezető, és az eddig leadott epizódok színvonalát. A Warner égisze alatt futó produkció nemcsak képi világával (eltúlzott színek, szándékosan alkalmazott művi díszletek) ragadta meg a nézők figyelmét, hanem kissé abszurd, ám jól összerakott történetével is. Ned (Lee Pace) gyermekkorában egy különös képesség birtokába jutott: ha megérint egy elhunytat, akkor az feltámad, ám ha újra hozzáér, örökre meghal. Ez képtelensége mellett még ideálisnak is tűnhet, hiszen ha hősünk igyekszik, nem marad egy halott sem a Földön. Azonban itt jön az arany igazság, miszerint mindennek ára van: ha a feltámasztott egy percnél tovább marad életben, akkor a közelében véletlenszerűen meghal valaki, ezáltal az élők és holtak közötti egyensúly fennmarad. Az alkotók (köztük Brian Fuller, akinek például a Hősök első évadát és a Star Trek: Voyagert is köszönhetjük) két szálon vezetik tovább ezen ötletüket: az egyikben Ned amellett, hogy a The Pie Hole nevű éttermet vezeti, Emerson Cod magánnyomozónak is dolgozik (gyakran a rendőrség ellenében) a gyilkossági ügyek felderítésében – feltámasztja az áldozatot, akitől megkérdezik, ki ölte meg, s ezzel az ügy le is van zárva. A másikban egy örökké beteljesületlennek látszó szerelem van, középpontjában a halálból visszahozott gyermekkori kedvessel, Charlotte-tal (Anna Friel), akit ha újból megérint... Az imént leírtakból adódó, drámainak tűnő helyzetek ellenére azonban a produkció alapjaiban véve könnyed hangvételű – melyet Tim Burton stílusát idéző képi világa is rendkívül jól tükröz. 

A huszonkét részesre tervezett első évad aláfestésével James Dooleyt bízták meg a készítők, akit a hazai közönség elsősorban az Ismeretlen hívás című thriller komponistájaként, illetve olyan produkciók kiegészítő zeneszerzőjeként ismerhet, mint az Arthur király, a Madagaszkár vagy A Da Vinci-kód – rajta kívül egyébként más, a Remote Control Production kötelékébe tartozó szerző is dolgozik hasonló produkciókon (Steve Jablonsky a Született feleségeken, Ramin Djawadi pedig A szökésen).
 

A szériák munkatempója a folyamatos gyártás miatt többnyire igen szoros, ami a Halottnak a csók esetében sincs másként, így Dooleynak egy ideig most biztosan nem kell aktuális megbízatások után néznie, hiszen az egyes részek bemutatása között eltelő hat nap szinte minden órája szükséges ahhoz, hogy a soron következő epizódhoz megírja a zenét, felvezényelje, végezetül pedig kikevertesse azt (amiben Steve Kaplan van segítségére). "Minden percben, mikor ébren vagyok, írok. Ha nem írok, az azért van, mert eszem. Mostanában ezt a két dolgot csinálom" – meséli a szerző, aki a történetnek megfelelően a főtémát Charlotte és Ned kapcsolatának zenei megfelelőjére, a szerelmi témára alapozta. Mindezt persze a főcím alatt vidám köntösbe bújtatta, melankolikus, szentimentális változatai akkor csendülnek fel, mikor kettejük kapcsolata körül forognak az események. A zene feljátszásakor a hagyományos hangszerelés mellett a szerző csembalót és tangóharmonikát is használ, amelyek helyenként franciás jelleget kölcsönöznek a score-nak (amiből egy szvit itt hallgatható meg), továbbá helyenként zenegép hangja, csettintgetések és szintetizátorhangok is színesítik a művet. A producerek zenére elkülönített költségvetése a mai elvárásoknak megfelelően lehetővé teszi, hogy bár kislétszámú zenekar közreműködésével, de Dooley élőben vehesse fel az újabb és újabb tételeket, melyhez a Warner Eastwood Scoring Stage-én biztosítanak neki helyet, illetve technikai személyzetet. Az instrumentális aláfestések mellett különféle betétdalok is hallhatóak a sorozatban, sőt, az egyik epizódban még Vivian (Ellen Greene), és a Nednél dolgozó Olive (Kristin Chenoweth) is dalra fakadnak, melynél a komponista zenei rendezőként volt jelen.

A hazájában eddig elért sikerekből (melynek egyik jele, hogy máris bekerült a 2008-as People's Choice Award jelöltjei közé) adódóan valószínű, hogy valamelyik hazai tévécsatorna is rövidesen megvásárolja majd a Halottnak a csók sugárzási jogát, ezáltal mi is nyomon követhetjük majd Ned és a többiek történetét. Az jelenleg még nem tisztázott, hogy James Dooley fogja -e a következő szezon zenéjét is írni, az azonban már biztos, hogy a szerző következő nagyobb munkája a 2008-ra elkészülő A kis hableány – A kezdet kezdete lesz a Disneytől. 

 
Kulics László
2007.12.13.















 
Külön köszönet Tom Kiddnek a közreműködésért.
 
Címkék: #james dooley, #lee pace, #anna friel
A Filmzene.neten szereplő anyagok idézése a forrás feltüntetésével lehetséges.

Süti tájékoztató