Weboldalunk 2014 júliusában töltötte be tizedik születésnapját. Ezzel kapcsolatosan a szerkesztők közül néhányan összefoglalták, ki miként látja az elmúlt éveket.



Bíró Zsolt

A Filmzene.net születése óta eltelt tíz év nagy idő, mondhatni: már benne járunk az általános iskolás korban, s ráadásul bukás nélkül csináltuk végig az eddigieket. Bár kezdetben nem voltunk biztosak abban, hogy rajtunk kívül akad-e még valaki, akit érdekel Magyarországon a téma, mert elsőre azt gondolná az ember, hogy csak azok olvasnak szívesen zenékről, akik az építészetre is táncolnak (ahogy az ide átértelmezett mondás tartja), végül az élet minket igazolt. Kialakult a nem éppen lebecsülendő nagyságú olvasótáborunk, akiknek ezúton is jár a nagy köszönet a szóbeli, írásbeli vagy egyszerűen csak a napi ránk kattintás formájában adott támogatásért.

Mivel egyszerű, hétköznapi filmzenerajongók vagyunk (nem is szeretjük magunkra a "kritikus" kifejezést alkalmazni), akik mögött anyagi támogatás nem áll, és nem is valamiféle bevételcentrikus vállalkozás létrehozásának szándéka lebegett a szemünk előtt a honlap ötletével, a reklámozás terén - a szájhagyományon túl - csak azokra a filmes blogokra és különféle egyéb kulturális oldalakra, filmforgalmazók kapcsolattartóira számíthattunk, akik kölcsönös vagy olykor számukra semmilyen előnyt nem jelentő partnerséget felvállalva pendítették meg nevünket saját érdekeltségükön, ezáltal is egyre jobban megismertetve a Filmzene.netet. Sokan vannak a felsoroláshoz, így ezúton köszönjük nekik az eddigi és ezutáni együttműködést, illetve segítséget.

Kezdetben fogalmunk sem volt arról, hogyan is kéne kinéznie egy filmzenei írásnak, de talán kijelenthető, hogy ma már jóval előrébb járunk e témában, így ha néha belefutunk egy-egy korai írásunkba, a fejünket fogjuk. Nem egy réges-régi kritikám került a kukába az utóbbi években, hiszen egyszerűbb volt teljesen kitörölni, mint kijavítani a kezdetleges stílust vagy alaposan megnyesni a rengeteg tracken egyesével végighaladó, emiatt teljesen érdektelen szócséplést, tehát az olyan véleményeket, melyeket már nekem írni is unalmas volt, nem hogy másnak olvasni. Úgyhogy az olvasónak azt javaslom, ha már így összefutottunk most e témában, hogy amennyiben mégis valami problémásabb minőségű írásba fut, amely valahogy megúszta a korai írásaink körében rendezett könyörtelen mészárlást, azon csak mosolyogjon egyet, és kezelje úgy, hogy az még a Filmzene.net Juniorra készült - ahogy mi foglaljuk össze magunk között az esetlen megfogalmazás miatt ma már épkézlábnak nem tekinthető írásokat.

Sosem hittük volna, hogy egy ilyen kis ország fura nyelvű honlapja láttán a műfaj nagy nevei is szóba állnak velünk egy-egy interjúra. De rá kellett jönnünk ezek leszervezése során, hogy a korábban általunk megközelíthetetlennek tartott komponisták nem valamiféle elvont művészlelkek. Ők inkább többnyire közvetlen emberek, akik a legtöbb esetben őszintén örülnek a megkeresésnek, és nem promóciós kötelességként élik meg a beszélgetést, mint a milliónyi interjút adó és abba rég belefásult színészek. Itt kell megemlíteni Brian Tylert, aki már akkor szívesen állt rendelkezésünkre, amikor honlapunkat még nem profi készítette el, hanem saját magunk oldottuk meg a létrehozását, és bár ha az nincs, akkor talán a mai Filmzene.net sem létezne, ő már egy szerényebb külsejű oldallal is szóba állt, és a mai napig megkereshetjük, ha információra van szükségünk.

Honlapunk kényes kérdése a rendszeres frissülés. Bár néha ez akadozik, nem árt tudni, hogy az időnkénti tetszhalottság mindig csak egy pillanatnyi állapot, hiszen ettől még olyan munka folyhat a háttérben, mint például egy interjú lebonyolítása. Ugyan a cikkírók kezdeti létszáma megcsappant, de mára kialakult egy stabil, az utóbbi évekre jellemző négyes felállás, mely azokat takarja, akik a munka-család-szórakozás háromszöge mellé még be bírtak iktatni szabadidejükbe plusz egy vállalást.

Jelentős lépés volt a Filmzene.net életében, hogy a Klasszik Rádióval kialakított együttműködésünk révén lett egy rádióműsorunk is, hiszen ehhez kapcsolódóan olyan írások születtek meg honlapunkra, melyekre még a külföldi filmzenei oldalakon sem igazán akad példa, pláne nem ilyen mennyiségben és minőségben. Ha tehát a nem olyan régi olvasók figyelmét elkerülte eddig Egyéb írások nevű rovatunk, akkor most azt javaslom, hogy nyugodtan kezdjen el tallózni benne. Hiszen a különféle zeneszerző-rendező kollaborációkat bemutató (például az Alfred Hitchcock-Bernard Herrmann, Sergio Leone-Ennio Morricone, Steven Spielberg-John Williams, Tim Burton-Danny Elfman, David Cronenberg-Howard Shore, Ridley Scott-Hans Zimmer, Ron Howard-James Horner, M. Night Shyamalan-James Newton Howard, Robert Zemeckis-Alan Silvestri fémjelezte együttműködéseket), népszerű rendezők (James Cameron, David Fincher és társaik) filmjeinek zenéin végighaladó írásaink mellett számos összefoglalás is született olyan témákban, mint például a Star Wars-, a Halálos fegyver-, a Die Hard-, az X-Men-, a Superman-, a Batman- vagy éppen a Predator-filmek aláfestései. Emellett a 2014. július 19-i állás szerint 809 darab teljes albumbemutatás, valamint 233 rövidebb, úgynevezett "filmek alatt hallott zenék" fedőnevű írásunk is született az egy évtized alatt, melyek a hosszabb kifejtést nem igénylő, vagy éppen kiadatlan muzsikák elemzéseit jelentik.

A végén jöjjenek a nagy és szerénytelen szavak. Büszke vagyok arra, amit elértünk, hogy a semmiből, folyamatosan fejlődve létrehoztunk egy hazánkban egyedülálló honlapot, mely ennyi idő elteltével is él és virul. Büszke vagyok arra is, hogy sima rajongóként olyan művészeket értünk el és készíthettünk velük interjút, akik a legismertebb, legnépszerűbb mozik részesei. Megismerhettük többek közt - a teljesség igénye nélkül - Brian Tyler, John Powell, Philip Glass, David Arnold, Mark Isham, John Ottman, John Debney, Mychael és Jeff Danna, Graeme Revell, Ramin Djawadi nekünk elmondott véleményét, és élete egyik utolsó interjúját nekünk adta Marvin Hamlisch. Emellett akadtak kuriózum beszélgetéseink olyan nevekkel, mint az egyik legnagyobb filmzenekiadó, a Varése Sarabande vezetője, Robert Townson; a hazai pályán szimfonikus filmzenével szinte egyedül foglalkozó Gulya Róbert; a Zagar frontembere, Zságer Balázs; a világszerte elismert orgonaművész, Varnus Xavér; a számos filmzenei koncertet adó Budafoki Dohnányi Zenekar karmestere, Hollerung Gábor vagy épp a Jerry Goldsmithhez fűződő barátságáról emlékező Andy Vajna.

Hosszú évek munkája ért be végül, a stabil látogatottság is ösztönöz bennünket, ezért a magam részéről nem látom semmilyen akadályát annak, hogy tíz év múlva egy hasonló írás szülessen - csak épp a huszadik évforduló kapcsán.

Gregus Péter

Évekig csak olvasóként követtem a Filmzene.netet, aztán az élet úgy hozta, hogy 2008-tól már én is a szerkesztők csapatához tartozhatok. De vissza a kezdetekhez: 2004-ben szinte az alapítás, illetve a világhálóra felkerülés után rá is akadtam a portálra, amely akkor és tulajdonképpen azóta is az egyetlen magyar nyelvű filmzenei oldalnak mondhatja magát. 2004 környékén sok etalonnak számító angol nyelvű site működött már, ebben a versenyben pedig nagyon ambiciózus ötlet volt, hogy egy magyar nyelvű honlap is elinduljon. Gyors és csúfos bukás is lehetett volna mindennek a vége, ám az, hogy mégsem ez történt, az nagyban köszönhető a kedves olvasóknak, akik rátaláltak az oldalra, majd rendszeres látogatók lettek, sőt bizonyára olyanok is akadnak szép számmal, akik már tíz éve tartoznak olvasótáborunkba. Bizonyára nem csak az optimizmusom mondatja velem, hogy sokan kaptak kedvet olyan zenéhez, amiről írtunk, vagy sikerült egy-két kevésbé ismert zeneszerzőt a szélesebb közönséggel is megismertetni, esetleg megnyitni az utat a filmzenék világának mélyrehatóbb megismerése felé.

Szerkesztőként nekem is sokat adott a Filmzene.net, hiszen egy-egy összeállítás, kritika, biográfia, interjú elkészítése során olyan információkhoz is hozzájutottam, melyek alapesetben bizonyára nem jutottak volna tudomásomra. Ennek köszönhetően másként is nézem már a filmzene világát, mivel amellett, hogy az újabb és a régi zenék közül is csemegézek, egyre jobban érdekelnek a miértek és az ezekre adható válaszok. Hová tart a filmzene? Miért emelkedik ki egy zeneszerző a többi közül? Ki lehet a jövő nagy zeneszerzője? Miért ítéli meg az utókor másként az évtizedekkel korábban még olyannyira ünnepelt komponistákat? Miért tűnnek el szinte pár év leforgása alatt korábban nagy nevű zeneszerzők? Nos, ezek bizonyára nem foglalkoztatnának, ha nem ástam volna bele magam a Filmzene.net jóvoltából ennek a műfajnak a háttérvilágába. Nagy előrelépés volt történetünk során, hogy a Klasszik Rádión vasárnaponként félórás műsorblokkot indítottunk. Ennek révén készültek el olyan összefoglalók, a korábbiaknál bővebb terjedelmű írások, például a rendező-zeneszerző kollaborációkról, melyekkel nemzetközi viszonylatban is unikálisat alkottunk - ezekre személy szerint különösen büszke vagyok.

Tíz év nagy idő, főleg a gyorsan változó internetes világban. Az alapításunk idején sikeres és neves, számunkra is előképnek számító angol nyelvű filmzenés site-ok többsége mára már nyomokban sem lelhető fel, vagy pedig tetszhalott állapotban van. A Filmzene.net ezzel szemben él és virul, ráadásul egy sokkal kisebb közösséghez szólva maradtunk fenn. Reméljük, tíz év múlva ismét elmondhatjuk, hogy szeretnénk újra még tíz évet.

Kulics László

A kilencvenes évek derekán találtam rá a filmzene világára, ez iránti érdeklődésem pedig folyamatosan fokozódott, aminek eredményeként egy olyan filmzenei fórumra vetődtem, ahol hozzám hasonló filmzenekedvelők értekeztek aktualitásokról, illetve régebbi darabokról. Néhányan közülük elkezdtünk személyesen is találkozgatni, s rövidesen olyan csapattá kovácsolódtunk, melynek kötőelemét nemcsak a műfaj iránti szeretet jelenti, hanem a barátság is. Kicsivel több mint tíz éve pedig elkezdett körvonalazódni egy ötlet, amely 2004 nyarára vált valósággá: megszületett közös "gyermekünk", a Filmzene.net, melynek alapításakor még rengeteg kérdőjel volt bennünk olyan dolgok miatt, mint például a zeneszerzőkhöz vezető kapcsolatrendszer hiánya, illetőleg az egész ötletünk létjogosultságának bizonytalansága. Idővel azonban sikerült ösvényeket találnunk, melyek stabil utakká váltak. Folyamatosan emelkedő látogatottsággal bírunk, és mindig frissülünk kritikákkal, interjúkkal, illetőleg egyéb, kisebb-nagyobb lélegzetvételű írásokkal úgy, hogy írásaink nem a divatzenékre vannak kiélezve, hanem a szakma egészét kívánjuk érinteni olyan szegmensekkel, mint a filmzenealbumok producerei, a lemezkiadók vagy a stúdiók.

Ami számomra ebben az egészben a legérdekesebb - nem lebecsülvén az eddig elérteket -, s amit mindig megemlítek akkor, amikor valaki a weboldal működése iránt érdeklődik, hogy mindezt tényleg önerőből és hobbiból csináltuk, csináljuk, mindenféle hátszél nélkül, egy igen érdekes összetételű szerkesztői gárdával. Csapatunk összeállítását leginkább a brit író, John le Carré népszerű kémtörténetének címével tudnám rokonságba hozni: a Suszter, szabó, baka, kém vonalat követve mi azt az alcímet használhatnánk a Filmzene.net alatt, hogy a Grafikus, színházi hangosító, területfejlesztő, épületgépész, IT menedzser, kamionsofőr, építész, mi ugyanis ezen területeken vagyunk jelen a hétköznapokban.

Ahogyan a score-ok, úgy a weboldalra készülő írások is remekül ki tudnak zökkenteni a mindennapokból, a nagyobb lélegzetvételű írások és az interjúk megszervezése, lebonyolítása pedig érdekes kihívásokat jelentenek. Jó dolognak tartom a háttérinformációk utáni kutatást, s egyaránt érdekes egy nem annyira rivaldafényben lévő komponistával értekezni, mint sikert sikerre halmozó társaival - előbbieknél leginkább az figyelhető meg, hogy sokkal nyíltabban beszélnek a szakmával párosuló hátrányokról, s bár nem célunk a bulvárosodás, időnként olyan meglepő dolgokat tudnak mondani a kisebb nevek, amikről mások nem beszélnek. A legutóbbi ilyen érdekességet a Knight Rider-összefoglaló készítésekor megkeresett Gary Stockdale szolgáltatta számomra, amikor azt ecsetelte, hogy a Knight Rider Team széles körű forgalmazási szándéka miatt egy, a készítők által optimálisként meghatározott fájlméretet kellett tartani, aminek az lett az eredménye, hogy a score egy részét nem igazán lehet hallani.

Amit sikerként élek meg a Filmzene.nettel kapcsolatban, az egyrészt az, hogy az eddig eltelt évek alatt nemcsak véglegesnek tekinthető tartalmi felosztást sikerült elérnünk (élénken élnek még emlékeimben a jelenlegi dizájn kialakítása okán szervezett találkozók, amikor lelkesen dobáltuk fel egymásnak az újítással kapcsolatos ötleteket, javaslatokat), szemernyit sem tört a lelkesedésem (sőt, inkább fokozódott), 2011 októbere óta pedig olyan együttműködés alakult ki a Klasszik Rádióval, aminek eredményeként a vasárnaponként felkerülő írásainkhoz zenét is párosíthatunk - ehhez hasonló törekvésünk korábban is volt már egy másik csatornának köszönhetően, ám sajnos nem sokkal azután, hogy bekerültünk, megszűnt a műsor. Ezen rádiós összeállítások olyan nagyobb lélegzetvételű, átfogó írások elkészítésére is sarkalltak minket, amelyek e lehetőség nélkül bizonyára sosem valósultak volna meg - igaz, gyakran nem is gondolná az olvasó, hogy olykor ezek milyen szinten "last minute" írások, holott már hónapokkal előre tudjuk, ki, mikor és mit készít majd.

Amikor annak idején elkezdtem filmzenéket hallgatni, a környezetemben furcsán néztek rám, s azt hitték, múló szeszély lesz nálam. Ez azonban nem így lett, aminek én roppant mód örülök, mert - mindenféle nagyzolás nélkül - ebben találtam meg önmagamat. A közel húsz év alatt nemcsak egy baráti körrel gazdagodhattam, s egy weboldal társszerkesztője lehettem, hanem egy olyan hazai, filmzenéket kedvelő közösség tagjává válhattam, amelyet társaim mellett az olvasók, valamint a fórumozóink alkotnak, akiknek külön köszönet azért, hogy napról napra, hétről hétre ránk kattintanak, olvasnak minket, megosztják velünk véleményeiket, élményeiket. Bizalmukat a jövőben is szeretnénk megtartani, aminek érdekében a jövőben is igyekszünk mindent megtenni.

Szabó Csaba

Azt mondják, hogy testünk 10 év alatt teljesen megújul. Ez az elcsépelt tételmondat mégis illik a honlapra és a szerkesztőkre is. Hol van már a 10 évvel ezelőtti lelkesedés? A zeneszerzők neveinek lázas keresgélése? Az albumok kétségbeesett vadászása?

ITT!!! MOST!!!

Úgy gondolom, hogy a filmzenék szeretete örök és sérthetetlen. Akit egyszer ez a világ behúzott, azt nem ereszti. Lehet mást hallgatni, még el is lehet fordulni egy időre a filmzenéktől, de a szemünk sarkából mindig azt a mondatot keressük a moziban, hogy "Music by..." Így vannak ezzel a mai szerkesztők is.

A honlap pedig ennek a fanatikus kemény magnak köszönhetően él és virul. Sőt egyre többet, jobbat és mélyebbet ad. A Klasszik rádión futó műsor, a folyamatos interjúk, a nyereményjátékok mind azt mutatják, hogy van igény a filmzenék megismertetésére, és nem csillapul a lelkesedés a szerkesztők részéről. Jómagam már csak csendestársként, a háttérből figyelem a még most is aktív tagokat, de minden alkalmat megragadok, hogy népszerűsítsem és megismertessem másokkal a filmzenék csodálatos világát.

Ám amikor július 12-én, a Filmzene a világ körül koncert előtt a kivetítőn feltűnt a 10 éves a Filmzene.net felirat, könny szökött a szemembe. Mégsem cserélődött le minden sejtem...

ÚJABB 10 ÉVET A HONLAPNAK!