A hevesebb vérmérsékletű filmzenegyűjtők joggal szisszennek fel, valahányszor ezt a tűzpiros borítót észreveszik, hiszen ma már Basil Poledouris ezen akciózenéjét magyar forintban valahol harmincezer fölött lehetne begyűjteni. Az Intrada Special Collection sorozat első darabja ez, melyet korlátozott, de számszerűleg nyilvánossá soha nem tett példányszámban dobtak piacra az előző évezred utolsó évében, és akik nem kapcsoltak időben, azok azóta is gyűjtögethetik a forintokat/centeket, ha a polcon szeretnének tudni belőle egyet. Noha zenei szempontból egyáltalán nem valami kiemelkedő dologról beszélünk, hiszen a zeneszerző azon zenei vonalának egy - egyébként igen kellemes - darabja ez, amelyen többek között a "Száguldó erőd", a "Robotzsaru 3." vagy a "Csillagközi invázió" aláfestése is megtalálható. És pont emiatt kizárólag a kiadás kuriózumával magyarázható az emberfeletti árfolyam, hiszen miért is adnánk ennyi pénzt ezért az albumért, ha ezt a zenei megközelítést legalább három másik, könnyen hozzáférhező lemezen megtapasztalhatjuk? A kérdés nyitva marad (bár kicsit jobban odafigyelve a zenére talán mégsem), és ez az oka, hogy a "Halálkanyar" score-jából vélhetően sosem készülne teljes írás, hiszen virtuális szerkesztőségünk közelébe még úgy sem kerülne soha, ha közösen dobnánk össze rá a pénzt.
     Maga a film talán sosem keltette volna fel az érdeklődésemet, ha nincs ez a zenéjéhez tartozó őrület. Danny Glover és Dennis Quaid egyike sem vonz annyira, mint mondjuk ugyanezen évben J.T. Walsh és Kurt Russell kergetőzése "A félelem országútján" (mellesleg szintúgy Poledouris zenéjével). Pedig tartózkodásom akár lehetett volna alaptalan is, hiszen a filmet jegyző Jeb Stuart ért a műfajhoz: nem kisebb produkciók köthetők nevéhez, mint a "Drágán add az életed!", a "Megint 48 óra" vagy "A szökevény" forgatókönyvei. Jelen esetben egy két szálon futó történetről beszélünk, mely átszeli fél Amerikát. Egyik oldalán egy kedélyes öregúr (Glover) kalandjait kísérhetjük figyelemmel, aki egy aktmodellek fotóival körbetapétázott autóval halad Salt Lake City felé, s felvesz egy csendes fiatal stoppost (Jared Leto), kiről később kiderül, hogy orvosi precizitással kezeli a szikét. A másik oldalon egy határozott FBI-ügynök és a helyi seriff közös nyomozása áll: egy késes sorozatgyilkos megállíthatatlanul szedi áldozatait, ráadásképpen még az ügynök fiát is elrabolta. A feszültség a földrajzi szélességi fokkal párhuzamosan nő, a megoldás pedig valahol a hófödte Colorado egy magányos vasúti szerelvényénél körvonalazódik. Amilyen kellemesen épül fel a történet (leszámítva a faarcú Quaid jelenlétét), úgy lesz picit suta a lezárás, és egyértelművé válik, miért lett a "Halálkanyar" az igényesebb akcióthrillerek bőséges táborában csak statiszta.

     Mindig öröm egy viszonylag egyszerű szórakozást ígérő filmben nagyhatású szimfonikus zenakar közreműködését konstatálni, márpedig Basil Poledouris kihozta magából a maximumot (amennyi ehhez a zenéhez persze szükséges volt). Könnyen megjegyezhető, inkább drámai hangulatú főtéma kíséri végig a kalandot, felidéződik Trevor Jones "Függőjátszmá"-ja vagy Bruce Broughtontól a "Hajszál híján" zenéje. Míg a rendőri közeg eleinte tehetetlenül téblábol, a zene is csak egy kétségbeesett feszültség megteremtéséül szolgál, amit a vonósok sokszor óvatos disszonanciája mellett a kürt szomorú játéka tesz hangsúlyossá. A titokzatosság kifejezésére visszafogott szintetizátoros szőnyegek és halk csellómotívumok csendülnek fel, a ritkább akciójelenetekre viszont természetesen kőkemény dobszólókat és felharsanó rézfúvósokat helyez a komponista előtérbe. Számtalanszor kapnak a különböző fafúvós hangszerek rövid epizódszerepeket, így a jelenetek egymásutániságához párosul egyfajta zenei kiszámíthatatlanság. Nincs különösebb ok, miért épp fuvola, klarinét vagy angolkürt adja elő az épp aktuális motívumot, vagy hogy a mély hangokon tomboló zongora (mely egyébként jellemző a műfajra) miért csak hébe-hóba tárja elénk magával ragadó dinamikáját.
     Ettől az igazán változatos hangszereléstől kerül a film is egy magasabb dimenzióba, és őszintén szólva, nélküle akár unalmassá is válna. A szerencsétlen módon idejekorán elhunyt zeneszerző ismét kiváló munkát végzett, a film alatt megtapasztalva semmi kétség afelől, hogy többről van szó, mint filmográfiájának korábban felsorolt példái, és újból kirajzolódik bennem egy hatalmas kérdőjel, hogy igazán fajsúlyos akciófilmek esetében vajon mire lett volna képes (bátor gondolat, de a melankolikus vonósmotívumok alatt John Barry 007-es muzsikáira is asszociáltam - az ötlet szabadon továbbgondolható). Mondanom sem kell, a "Halálkanyar" zenéjének létezik egy szóra sem érdemes betétdalos változata, ahol olyan nóták csendülnek fel, melyek maximum muzikális töltetet adtak egy-egy bárjelenet vagy tévéadás háttérzajának. Nagy kár, hogy Basil Poledouris munkáját aranyárban mérik, mert így hajlamosak vagyunk szimplán túlértékelt műként beskatulyázni, holott ez a mesterséges hajcihő nem ad esélyt neki, hogy egy sokak által közkedvelt akciózenévé válhasson.

Tihanyi Attila
2008.10.14.

Tracklista:   1. Going West (1:45)   2. Captured Creepo (2:45)   3. The Morgue (4:59)   4. Buck's Sendoff (1:16)   5. Cliffside Rescue (0:36)   6. Rude Awakening (2:00)   7. The "218" (5:35)   8. Get Shorty (2:52)   9. Intercept Decision (1:33) 10. Photo Tie (1:55) 11. FBI Request (1:18) 12. Jail Toast (1:08) 13. Spreader Fight (10:53) 14. Andy's Return (4:08) 15. Outtake Suite (11:01)

KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK: Hostage Lara Croft: Tomb Raider The Cradle of Life Under Siege 2: Dark Territory