FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Rogue One: A Star Wars Story  Justice League  Murder on the Orient Express  Moon  Wonder Woman  The Ghost and the Darkness  It  Rebel in the Rye  The Mummy  Catch Me If You Can
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Spider-Man: Homecoming (Daniel Pemberton)    SPIDER-MAN: HOMECOMING  (2017)
       Pókember: Hazatérés


      

       zene: Michael Giacchino
       vezényel: Tim Simonec
       kiadás éve: 2017
       kiadó: Sony Masterworks
       játékidő: 66:29




         2014-ben a Sony több évnyi próbálkozás – és mindössze két film – után ismét befürdött Pókemberrel: az Andrew Garfield nevével fémjelzett szériát látványosan nem tudta merre továbbvinni, a folytatások premierjét folyamatosan tologatták, és ennek tetejébe még a stúdió körüli hackerbotrány is bekavart. Végül a Marvellel közös megállapodásra jutottak, mely szerint a hálószövőt beemelik évek óta bővülő, gigantikus sikerű filmes univerzumukba, ez viszont azzal is együtt járt, hogy Garfieldnak és a rendező Marc Webbnek ajtót mutattak, ezzel egy félkész szériát maguk mögött hagyva, hogy a minden eddiginél fiatalabb Tom Holland ölthesse magára a jól ismert piros-kék kezeslábast az Amerika Kapitány: Polgárháborúban. Ezt követően bizonyíthatott önállóan saját filmjében, melyet a korábban decens kritikai sikereket elérő Rendőrautót jegyző Jon Watts rendezhetett meg. A szakmai és rajongói konszenzus alapján ez az egyik legjobb feldolgozása lett a közkedvelt szuperhősnek, némi frissességet is hozva magával a Marvel isteni héroszokkal tarkított világába.
         Peter Parker (Tom Holland) a Polgárháború eseményei után nem tud nyugton maradni, és hiába adta neki Tony Stark (Robert Downey Jr.) a spéci felszerelést, hajtja a bizonyítási vágy, hogy a queensi kispolgárok helyett a Bosszúállók segítségére lehessen. Ők viszont egyelőre látványosan nem kérnek belőle. Még akkor sem, amikor egy titokzatos, szárnyas férfi, Adrien Tooms (Michael Keaton) akad az útjába, akit korábban Stark üzletpolitikája lehetetlenített el, éppen ezért fegyvereket és technológiát lop, majd árulja tovább a feketepiacon. Mindemellett a tinédzser Parkernek a Keselyű mellett meg kell birkóznia a középiskola kihívásaival és a szuperhőslét összeegyeztetésével is.
         Az újabb rebootnak nagyon jót tett, hogy ezúttal elhagyták Ben bácsi halálát és az ebből fakadó letargiát, s a karakter számára elengedhetetlen szerelmi szálat is takaréklángra kapcsolták, ehelyett a humor részét tekerték fel. Amellett, hogy megmaradt az eredetsztori jellege (hiszen főhőse a felelősségről és az ezzel járó erőről most tanul meg nagyon sok mindent) képes volt friss maradni, nem kis részt annak köszönhetően, hogy a kalandok, a tétek is kisebb léptékűek. Akárcsak a gonosza, akinek nagyon is érthető, remekül felépített motivációi vannak, Michael Keaton pedig huszonöt évvel a Batman után most az ellenoldalon szárnyal (átvitt és szó szerinti értelemben is), ezzel megteremtve a Marvel egyik legerősebb antagonistáját. És ugyan néhány karakter modernizálása – mint például az izomagyú Flash Thompson nyüzüge indiaivá változtatása – súlyosan félrement, valamint Sam Raimi óta a széria továbbra sem tud érdemi akciójelenetet felmutatni, Watts filmje egyértelműen üdítőleg hat a nézőre, miközben a néhai John Hughes (Nulladik óra, Meglógtam a Ferrarival) műveinek szellemisége előtt is lerója a tiszteletét.

         2016 novemberében, szinte egy időben a Doctor Strange bemutatójával jelentek meg a pletykák, miszerint a Pókember: Hazatérés zenéjét - az interdimenzionális mágus kalandjaihoz hasonlóan - az Oscar-díjas Michael Giacchino fogja írni, amit utólag a komponista a Twitteren meg is erősített. A Marvel-filmeket rendre éri az a vád, hogy nem elég maradandó a zenéjük, ellenben az általános közvélekedés szerint a Doctor Strange zenéje sikerült a legjobban. Személy szerint azonban ennek kicsit ellent kell továbbra is mondanom, és a közkeletű kifejezéssel élve azt kell mondanom, hogy Giacchino túltolta. A zene karaktere elveszett valahol a zenekar folyamatos virtuóz játéka és a változatos hangszerelés közepette, így annak ellenére sem tudott a mai napig igazán közel kerülni hozzám, hogy egy valóban nagyszerű score-ról van szó. Ennek ellenére viszont kétségem sem volt afelől, hogy Giacchino most nem fogja elkövetni ugyanezt a hibát, hiszen már a szerződtetésével is biztosra ment Kevin Feige producer. Egyrészt egy igazi, régi vágású, klasszikus hangszerelésű score született, amely pont a klasszicista stílusa ellenére is képes frissnek hatni (csakúgy mint a film), Giacchino pedig ennek abszolút a jelenlegi legnagyobb mestere az újgenerációs komponisták közül. Másrészt a szerződtetésével nem is kockáztattak nagyot, hiszen Feige szerint Pókember a Marvel szériájának az égköve, így evidens, hogy nem komponálhatta akárki az aláfestést. A közismerten nagy geek hírében álló szerzőnél pedig keresve sem találhattak volna jobb választást a feladatra, így Giacchino olyan illusztris névsorba állt be, mint Danny Elfman, Christopher Young, James Horner vagy Hans Zimmer, akik a korábbi interpretációk zenéiért feleltek.
         Elfman szerzeményei a mai napig kultikus státusznak örvendenek, habár én mindig is úgy gondoltam, hogy két Batman-mozijához nem érnek fel azok zenéi (vagy az összes többi, a műfajban letett dolgozata), Hans Zimmer és csapatának műve pedig a filmhez hasonlóan kifejezetten darabos lett, ahogy Young máig kiadatlan művét is maga alá temette a sok téma. Ellenben James Horner érzékeny és intelligens felépítésű score-ját nemcsak a legjobb Pókember-zenének tartom, hanem a műfajon belül is az egyik legerősebbnek. Mivel Jon Watts filmje lényegesen könnyedebb, mint az eddigi feldolgozások, így kétségem sem volt afelől, hogy a kevesebb dráma a zenében is le fog csapódni, viszont Giacchinónak így is sikerült beérnie, helyenként pedig leköröznie Elfman munkáit.

         Az album rögtön egy meglepetéssel nyit, méghozzá a hatvanas évekbeli rajzfilmsorozat főcímzenéjének nagyzenekari átiratával, amely a filmben a Marvel Studios animációja alatt csendül fel. Ez a klasszikus valamilyen geg vagy utalás formájában majd minden korábbi filmfeldolgozásban felbukkant már, de egyik sem tette ennyire a mozgókép és a zene szerves részévé. Ennek a kis tiszteletadásnak a felbukkanása (amelyről egy felvételt a komponista maga is közölt a Twitter-oldalán) azért is furcsa, mivel Giacchino a saját, újdonsült szerzeményét, amely a stúdió logója alatt csendült fel a Doctor Strange-ben, nem szerepeltette azon az albumon. Viszont ez a kis nosztalgikus múltidézés azonnal egyértelművé teszi a hallgató számára, hogy igazi örömzenéléssel lesz dolga az elkövetkező bő egy órában. Ezt már a főhős dolgos - és humortól sem mentes - mindennapjait aláfestő "Academic Decommitment" is kihangsúlyozza, amelyben az újdonsült Pókember-téma könnyed, big bandes verziója azonnal rabul tudja ejteni a hallgatót. A motívumot Giacchino folyamatosan visszahozza, annak játékosságát végig megtartva, mint ezt a "High Tech Heist" vagy az "On a Ned-To-Know Basis" is bizonyítja, de meghittebb formában is hallhatjuk, mint a "No Vault of His Own", amelynek végén felcsendül az új "szerelmi" motívum. Ide nagyon kell ez az idézőjel, mivel a korábbi részekkel ellentétben Peter Parker szerelmi élete kisebb hangsúlyt kap, ami a zenében is megmutatkozik, de ez a klarinéton előadott, vissza-visszatérő kis ismétlődés így is kifejezetten kellemes, és jól tükrözi a tinédzserkori szerelem ártatlanságát.
         Természetesen az újdonsült főgonosz sem maradhatott téma nélkül, és meg merem kockáztatni, hogy az album végére Keselyű motívuma egy kicsit jobban is a fülünkben ragad, mint a címszereplőé. Rögtön a téma devolúciójával indul Giacchino munkája a "The World is Changing"-ben (amelynek a felütésében felcsendül Alan Silvestri Bosszúállók-témája), és a még derűsnek mondható motívum szép fokozatosan válik egyre dühösebbé (akárcsak a figura), hogy aztán egy hirtelen váltással a teljes zenekart bevetve a harsonákra építve hallhassuk azt, ami jól visszaadja a karakter fenyegető, a magasból lecsapó, madárszerű természetét. Mivel a figura is jobbára észrevétlen próbál maradni, ezért teljes egészében csak nagy ritkán hallhatjuk a témát, ellenben a főhős motívumával rendre összecsap, mint például első találkozásukkor a "Drag Racing/An Old Van Rundown"-ban, a "Lift Off"-ban vagy a kompos jelenet alatt ("A Boatload of Trouble Part 2"). Utóbbiban rövid időre felbukkan a Giacchino által szerzett Vasember-motívum, de mivel a figura ezúttal kivételesen csak mellékalak, ezért csupán jelzés értékűen van jelen. Már csak azért is, mert nem igazán rögzült hozzá igazán egyik korábbi komponista által szerzett téma sem, Giacchino pedig az üstdobok és a kürtök rém egyszerű összjátékával érzékelteti azt a tekintélyt, amit Tony Stark jelent Peter Parker számára.
         A már említett zenei összetűzések egyébként nagyban emlékeztetnek Elfman Pókember-megközelítéseire, ahol mind a Zöld Manó, mind Dr. Octopus motívuma hasonlóképp bukkant fel a hős témája ellenében, viszont még ott sem ennyire hangsúlyosan, hiszen itt majd minden második trackben kakaskodnak a témák. Giacchino fenyegetően sejtelmes verzióban is impozánsan tálalja a Keselyű-motívumot a "Pop Vulture"-ben, hogy aztán a fináléban már a maximumra járathassa az egész zenekart a "Fly-By-Night Operation"–"Vulture Clash" kettősben, majd a két figura zenei témáját a lehető legtisztább valójukban prezentálja az albumot záró "Spider-Man: Homecoming Suite"-ban.
         Vannak ezeken kívül még emlékezetes akciótrackek, amelyek akár a szerző korábbi Mission: Impossible-zenéibe is könnyedén beilleszthetőek lennének, mint a "Webbed Survaillance" vagy az "A Boatload of Trouble Part 1" első fele. Azonban ezek közül - és egészében az albumról is - messze kiemelkedik a washingtoni jelenetsor alatt hallható "Monumental Meltdown", amelynek hangszerelése, játékossága és címéhez méltóan monumentális felépítése le sem tagadhatná, hogy kinek a műve.

         Ahogy az egész album is egy ízig-vérig Giacchino-mű, amelyben ugyan nincs igazán érdemi újdonság, viszont a Doctor Strange-nél nehezményezett "a kevesebb több" elve alapján pont ezért nem is fekszi meg annyira a hallójáratot. A témák itt tudnak lélegezni, mivel a hős már az Amerika Kapitány: Polgárháborúban bemutatkozott, ezért a motívumának sincs szüksége egy végigívelő fejlődésre, hogy csak a végén érdemelje ki teljes valójában. A szerzőnek sikerül elérnie azt a bravúrt, hogy a két szembenálló fél zenéje ne menjen az agyunkra a folyamatos ismétlődések következtében, hanem szépen a fülünkbe másszon, és - ahogy az Pókemberhez illik - behálózzon minket. Ezzel Giacchino A hihetetlen család után egy újabb emlékezetes szuperhősfilmhez szerzett maradandó zenét, és ugyan a Marvel-moziknál egy ideig biztosan nem találkozhatunk a nevével, legközelebb a műfajban pont Brad Bird imént említett klasszikusának a folytatásához gondolhatja tovább a 2004-ben lefektetett big bandes alapokat. De erre 2018-ig még várniuk kell a rajongóknak, Pókemberhez pedig a szerző (igaz, ez még nincs megerősítve) egy év múlva térhet vissza.


    Pavlics Tamás
    2017.08.12.




    Tracklista:

      1. Theme (From "Spider Man") [Original Television Series] (0:39) *
      2. The World Is Changing (4:10)
      3. Academic Decommitment (1:57)
      4. High Tech Heist (1:26)
      5. On a Ned-To-Know Basis (1:45)
      6. Drag Racing / An Old Van Rundown (4:06)
      7. Webbed Surveillance (4:40)
      8. No Vault of His Own (2:27)
      9. Monumental Meltdown (5:23)
    10. The Baby Monitor Protocol (1:37)
    11. A Boatload of Trouble, Pt. 1 (3:09)
    12. A Boatload of Trouble, Pt. 2 (2:16)
    13. Ferry Dust Up (2:50)
    14. Stark Raving Mad (1:54)
    15. Pop Vulture (3:05)
    16. Bussed a Move (1:43)
    17. Lift Off (5:25)
    18. Fly-By-Night Operation (2:23)
    19. Vulture Clash (4:07)
    20. A Stark Contrast (4:41)
    21. No Frills Proto COOL! (0:35)
    22. Spider-Man: Homecoming Suite (6:13)

    * írta: Bob Harris és Pal Francis Webster






    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter          nem értékelte

    Kulics László

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    The Amazing Spider-Man

    Doctor Strange

    The Incredibles

    Spider-Man

    További kritikáink
  • Dunkirk
  • Blade Runner
  • Kingsman: The Golden Circle
  • War for the Planet of the Apes
  • Spider-Man Homecoming
  • The Autopsy of Jane Doe
  • Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales
  • Close Encounters of the Third Kind
  • Alien: Covenant
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby

  • Filmzenékről röviden
  • Jigsaw
  • Hail, Caesar!
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam