FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Outland  Children of Dune  Only the Brave  Under Siege 2: Dark Territory  Under Siege  Pet Sematary  Stepmom  Pet Sematary  Witness  Oscar
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Ólafur Arnalds a Müpában
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Species (Christopher Young)    SPECIES  (1995)
       A lény


      

       zene: Christopher Young
       vezényel: Pete Anthony
       kiadás éve: 2008
       kiadó: Intrada
       játékidő: 66:10




         Roger Donaldson a hetvenes évek óta van jelen a szakmában, s elsősorban olyan krimik, akciófilmek, illetve drámák fűződnek a nevéhez, mint például A Bounty, a Koktél, a Nincs kiút, a Dante pokla, A leggyorsabb Indián vagy a November Man. Komfortzónáját ezen műfajok alkotják, a kilencvenes évek közepén azonban egy olyan sztori keltette fel a figyelmét, amely stílusa tekintetében eltért a tőle megszokottaktól. Ez volt A lény, melynek rendezését úgy vállalta el, hogy közben több változtatást is szorgalmazott a tervezeten - ezeket az azt jegyző Dennis Feldman (Aranygyermek) annak rendje és módja szerint végre is hajtotta.
        A mozi gyökerei 1987-ig nyúlnak vissza, amikor is Feldmannek a Belevaló fickókkal kapcsolatos kutatómunkája során kezébe akadt Arthur C. Clarke véleménykifejtése arról, miszerint a világegyetemben lévő hatalmas távolságok miatt csekély esély van arra, hogy az idegenek űrhajókkal érkezzenek hozzánk. Ezen gondolatmenetből kiindulva a forgatókönyvíró egy olyan történetet ötölt ki, melynek kiindulópontját a földönkívüli intelligencia kutatásával foglalkozó SETI 1974-ben űrbe küldött üzenetcsomagja szolgáltatta. A sztori szerint az emberiség ezen máig meghatározónak számító kezdeményezésére többek között egy olyan információt is tartalmazó válasz érkezik a messzeségből, hogy miként kell az üzenetküldők DNS-ét keresztezni a miénkkel, amit a kíváncsiságtól túlfűtött tudósok - nem törődve a végkifejlettel - ki is próbálnak: megszületik Sil.

        A kezdetben The Message címen futó, majd Speciesre keresztelt alkotás megvalósításában olyan színészek működtek közre, mint Ben Kingsley, Michael Madsen, Alfred Molina, Forest Whitaker és Marg Helgenberger, akikhez az ekkor még csak a kifutókról, illetve reklámfilmekből ismert modell, a félig embert, félig idegent alakító Natasha Henstridge is csatlakozott. A produkció nem vált kultikus űrlénymozivá, mint például A nyolcadik utas: a Halál, a Harmadik típusú találkozások, A mélység titka vagy a Ragadozó, anyagi sikerén felbuzdulva azonban számos folytatása készült el. Az első rész számomra H.R. Giger víziói (Sil idegen alakja, a gubó, valamint az úgynevezett Ghost Train), Christopher Young muzsikája és Henstridge jelenléte miatt vált emlékezetessé (nem mellesleg ez volt az első ilyen műfajú alkotás, amelyet moziban nézhettem meg), a folytatások azonban már semmilyen szinten nem fogtak meg.

        "A horrorzenék az egyedi megoldásoknak köszönhetően tűnnek ki a sorból, nem pedig az olyan magukkal ragadó dallamok révén, mint Scarlett témája az Elfújta a szélből. Ott van Michael Myers dallama a Halloweenből vagy Harry Manfredini Péntek 13-motívuma: mintha készítőik csupán szótagokra építkeztek volna, ahogyan például az utóbbi esetben is, ahol a ma-ma-ma az anyára, a ki-ki-ki pedig a gyilkosságra utal. Ezen egyszerű megoldások is képesek teljesen terror alatt tartani a közönséget" - mesélte Young, akinek kiválasztása kézenfekvő volt az alkotók számára. A score magában hordozza Young stílusjegyeit, ám Sil története nem egy folyamatos, velőnkig hatoló, vérfagyasztó muzsikával párosult, a komponista ugyanis igyekezett színesebb palettán mozogva, a drámaiság és az akció megjelenítése mellett együtt mozogni a karakterekkel, lépést tartani az eseményekkel - közben persze a score minden egyes pillanatában megjeleníti a feszültséget.
        A lényhez Young nem szállított olyan erőteljes, határozott nyitányt, mint pályafutása mai napig legmeghatározóbb darabjához, a Hellraiserhez, hanem éppúgy lágyabb, fülbemászóbb dallamokkal vezeti fel a közelgő eseményeket, ahogyan azt például a Rémségek könyvénél, a Halálos árnyéknál, A légy 2-nél vagy a szintén 1995-ben bemutatott Tökéletes másolatnál tette. A "Species"-ben hallható kellemes, ugyanakkor mindvégig fenyegetettséget sugalló motívumsorral a komponista a Silben rejlő kettősséget jelenítette meg. A döntően vonósokra, hárfára, zongorára, halk fuvolára, illetve női vokálra támaszkodó tételben a csábos külsővel bíró idegenen felül a szerző utalást tesz Saint-Saëns 1886-os, "Az állatok farsangja" című, tizennégy tételes darabjára is. E motívumsor később a "Protostar"-ban és a "Star Bright"-ban köszön vissza teljes valójában, részleteiben azonban számos további tételben is felbukkan. Bár a főcímzene szerepét ez tölti be, Young eredetileg nem annak, hanem a teremtmény karaktertémájának szánta, s ennek megfelelően is kezdte alkalmazni. Végső, kiemelt szerepe pedig Donaldsonnak köszönhető, aki a művész morajló rezesekkel, ütősökkel és vészjósló dallamsorokkal kombinált dinamikus nyitányát azzal utasította vissza, hogy az inkább a történet tükörképe, mintsem az általa előnyben részesíteni kívánt címszereplőé. "Eltartott egy darabig, míg nyitány született a filmhez. Írtam ugyan egyet, de az nem nyerte el a rendező tetszését. Nagyjából úgy jártam, ahogyan Jerry Goldsmith az Elemi ösztönnél: volt egy főtémája, amelyet visszadobtak, majd Paul Verhoeven egy olyan részlettel helyettesítette, amely eredetileg nem oda lett szánva" - ismertette esetét pályatársa példáján keresztül a komponista.

        "A horrorok Hollywood elfajzott gyermekei" - véli Young, aki bár igyekezett idomulni a direktor instrukcióihoz, nem fordított hátat önmagának. Hamisítatlan horrorvilága olyan trackekben jelenik meg, mint az "A Vibrant Smile", az ennek egyenes folytatásaként definiálható "Ring Nebula" és a "Species Feces", a szerző hasonló projektjeinél gyakorta bevetett üvegharmonika hangját is tartalmazó "Milky Way Breasts", illetőleg a "How to Defend Yourself Against Alien Abduction". Míg ezekben Sil nem éppen emberbarát oldalának zenei megnyilatkozásai mutatkoznak meg, addig a suttogó kórussal átitatott, bensőségesebb "Protostar" a gyermekként történő elgázosításának képsorait követi, s hozza a "Bax Max"-szel egyetemben közelebb a még ártatlan gyermeki külsővel rendelkező idegent a nézőhöz.
        A már említett "Species", "Protostar" és "Milky Way Breasts" tételek mellett az autós üldözés ihlette "Worm Hole" volt az, amely a film alatt rögtön megragadta a figyelmemet. Bár a szerző korábban is írt egy-két akciótételt (többek között a Def-Con 4-hoz, a U-Boats: The Wolfpackhez, a Jennifer 8-hoz), ám mivel én ennek kapcsán találkoztam vele először, itt varázsolt el azzal, miként tudja védjegyeit úgy variálni, hogy abból jó akciózene szülessen - későbbi művei közül a Gyilkosság a Fehér Házban, a Vízözön, A mag és a The Monkey King score-jai egyaránt remek példák erre. Míg a "Worm Hole" esetében a szerző határozott vonósszólamokkal és zongorajátékkal operál, addig az eredeti elképzelése szerint főtémának szánt "Fever"-ben, illetve a "Fever’s Fever"-ben légiesebb játékra sarkallja a zenészeket, de a feszültség, illetőleg a Sil után zajló, egyre kiélezettebb hajtóvadászat így is remekül visszaköszön.

        A sztori nagy része Los Angelesben zajlik, Donaldson azonban csak a szórakozóhelyen, illetve az egyik áldozat lakásán játszódó jelenetek esetében nyúlt dalokhoz, operarészlethez. Minthogy a többek között a The Crystal Methodtól, Joyce Simstől, valamint Siedah Garrett-től felhasznált számokra ezen esetekben helyeződik hangsúly, a metropolisz színességének, lüktetésének érzékeltetése Youngra várt. Az angyalok városának snittjeihez a szerző szintetizátoros elemeket, fuvolát, fafúvósokat, különféle ütőhangszereket alkalmazott, melyeket egy csipetnyi kórussal, zongorával és vonósszekcióval fűszerezett. Ezen megközelítés "Aetherian Universe" és "Angel Hair" címmel kapott helyet az albumon, a filmben viszont nem az itt hallható formájukban, hanem részletekre bontva, elszórtan tűnnek fel. Mindez Donaldson döntésének köszönhető, ám a lemezen nemcsak ezek tartogatnak olyan perceket, melyek nem kerültek bele az alkotásba: jó néhány egyéb tételtöredék mellett a "Fever" például teljes egészében kidobásra lett ítélve.

        A score-t hat nap alatt rögzítették a Sony Pictures Scoring Stage-en, CD-n történő megjelenésére pedig viszonylag sokat kellett várni. Az Intrada tulajdonosaként és producereként egyaránt ismert Douglas Fake a kilencvenes évek végétől Younggal karöltve olyan score-okból kezdett hivatalos promó albumokat készíteni, melyek különféle okokból elkerülték a kiadást. Így vált elérhetővé többek között a Denzel Washington főszereplésével készült SID 6.7 - A tökéletes gyilkos kísérete, A vér szava, a Felejthetetlen, A mag, A lény, a Gyilkosság a Fehér Házban, illetőleg a Rémségek könyve aláfestése, melyek bár meglehetősen egyszerű borítóval rendelkeztek, esetükben a rajongók fontosabbnak tartották a belbecst. Utóbbi három muzsika személyes kedvenceim közé tartozik, így anno én sem tántorodtam el attól, hogy aukciós oldalakon keresztül tegyek szert rájuk. A lény zenéje végül hivatalosan is napvilágot láthatott, s a promóhoz képest nemcsak a tartalmat toldották meg huszonnégy perccel, hanem a komponista felügyelete mellett a trackek hangzását is újrakeverték - a szerzemények azonban a korábbi esethez hasonlóan itt sem követték a film kronológiáját. Meglátásom szerint az első verzió háromnegyed órája ütősebb összeállítás, mint a hivatalosé, így előbbit ajánlom azok számára, akik szeretnének megismerkedni a művel.

        A score tökéletes példája annak, Christopher Young miért sorolható a műfaj legnagyobbjai közé: kellően vészjósló, mégis rendkívül dallamos főtémával csalogatja magához a hallgatót, hogy aztán szokásához híven rántsa magával a sötétségbe. A lény remek muzsikával lett ellátva, és biztos vagyok abban, hogy a szerző ezen műve a filmzenerajongók körében sokkal többször merül fel, mint a hozzá tartozó alkotás a filmesek körében. Sajnos az Intrada 2008-as albumát napjainkban éppúgy nehézkes beszerezni, mint a promót, ezért mindkét változat hasonlóan magas áron szokott gazdát cserélni. A lényhez három folytatás kapcsolódik, ám azokhoz már nem Young, hanem Edward Shearmur, Elia Cmiral, valamint a Kevin Haskins-Paul Cristo páros szolgáltatott kíséretet.



    Kulics László
    2019.01.17.




    Tracklista:

      1. Species (3:38)
      2. A Vibrant Slime (3:29)
      3. Protostar (2:52)
      4. Ring Nebula (5:28)
      5. Fever (2:27)
      6. Are You Out There Somewhere? (5:17)
      7. Species Feces (4:24)
      8. Bax Max (3:40)
      9. Milky Way Breasts (4:52)
    10. Safe Sex (2:32)
    11. Fever's Fever (3:40)
    12. The Alien Underground (3:57)
    13. Worm Hole (2:20)
    14. Son of Sil (1:50)
    15. Star Bright (5:01)
    16. Aetherian Universe (4:30)
    17. How to Defend Yourself Against Alien Abduction (3:07)
    18. Angel Hair (3:06)






    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter          nem értékelte

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    A Lény-filmek zenéje

    Jennifer 8

    Life

    The November Man

    További kritikáink
  • Captain Power and the Soldiers of the Future
  • Mary Shelley
  • Battlefield Earth
  • Krypton
  • Captain Marvel
  • Bless the Child
  • Cold Pursuit
  • Joe Versus the Volcano
  • Six Days Seven Nights
  • Bird Box
  • Dark City
  • Species
  • Venom
  • Die Hard: With A Vengeance

  • Filmzenékről röviden
  • Bodyguard
  • Searching
  • How the Grinch Stole Christmas!
  • Isle of Dogs
  • The Ritual
  • A Wrinkle in Time
  • Geostorm
  • Death Wish
  • Fifty Shades Freed
  • Darkest Hour

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Dark
  • Bright
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III

  • Interjúk
  • Hrutka Róbert: Szívvel-lélekkel
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A The Man in the High Caslte zenéje
  • A Terminátor-filmek zenéje
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi

  • További írásaink
  • A Filmzene.net jövőjéről...
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam