A nyolcvanas évek ünnepelt akciósztárjainak többsége mostanra vagy visszavonult, vagy a rivaldafényt elkerülve, házimozis piacra dolgozik, ám néhányan továbbra is idõrõl idõre legyõzhetetlen hõsként köszönnek vissza a vászonról. Míg az elsõ két csoportba Chuck Norris, Michael Dudikoff, Dolph Lundgren, Steven Seagal és Jean-Claude Van Damme tartoznak, addig utóbbiba Bruce Willis, Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone sorolható, akik évtizedek múltán is eltántoríthatatlanul bújnak McClane hadnagy, a T-800-as, Rocky vagy éppen Rambo bõrébe. Ám míg õk elõszeretettel tündökölnek ikonikus szerepeikben, a generációváltáson átesett, fiatalos, látványgazdag, napjaink hírességeit felvonultató, túlpörgetett akciókkal tûzdelt produkciókra éhes tagokkal bõvült közönségnek nem sokat jelentenek, nem fogékonyak rájuk. Erre idén a Terminátor: Sötét végzet éppúgy bizonyítékul szolgált, mint a Rambo V. - Utolsó vér...

    "Hiába, öregember nem gyorsvonat" - bár e bölcsesség nem a vietnámi veterántól származik, hanem John McClane utalt így önmagára a Die Hard - Az élet mindig drágában, az Utolsó vér címszereplõjére és a film tempójára egyaránt érvényes. Rocky mellett Rambo vált Stallone másik közismert szerepévé, akinek 2008-as, hatásos visszatérése okán számtalan platformon emelték meg kalapjukat a színész teljesítménye elõtt, aktuális kalandja kapcsán azonban a legtöbben inkább nyugdíjazását szorgalmazták. Sly ezzel a filmmel szándékozott búcsút inteni a vietnámi veteránnak, a kritikusok, a nézõk és a rajongók túlnyomó többsége szerint azonban erõsen melléfogott, mert amíg a John Rambónak sikerült felérnie a klasszikus trilógiához, addig az Utolsó vér mindent lerombolt azzal, hogy kedvencünk - néhány akciójelenetet leszámítva - önmaga árnyékaként viselkedik. Adrian Grunberg (Börtönregény) produkciójára sokan méltatlan búcsúként, a legenda hírnevének megtépázásaként tekintenek, a negatív kommentek között pedig a karaktert anno életre keltõ író, David Morrell véleménye is megtalálható, aki így fogalmazott: "Egyetértek a Rambo V. - Utolsó vér kritikáival. Ez a film egy káosz. Szégyellem, hogy közöm van ehhez az egészhez".
    Nem állítom, hogy ez a széria legtökéletesebb felvonása, ám elbaltázott vállalkozásnak sem tartom. A film végi bosszút leszámítva egy meglehetõsen komótos mozit kaptunk, amelynél szembetûnõ a dramaturgia és a párbeszédek egyszerûsége (akárcsak mondjuk a Halálos iramban-széria esetében, csak ott a látvány és a színészgárda kombinációja erõs kompenzációnak számít), s ezek hatalmas támadási felületté váltak, de azt gondolom, hogy ha Stallone kilencven percig rohangálna, akkor amiatt kezdték volna ki. Mindig nehéz igazságot tenni egy, a mûfaján belül évtizedek óta meghatározónak számító széria újabb felvonása vagy remake-je esetében, ám minden bizonnyal az lenne a legjobb, ha a Rambóhoz hasonló hõsöket nyugdíjazná Hollywood - ezt az Utolsó vér mellett a nemrég bemutatott Terminátor-mozi és a 2013-as Die Hard-felvonás egyaránt alátámasztotta. Azon kevesek közé tartozom, akik jól szórakoztak az Utolsó véren, a nosztalgiafaktor tökéletesen betalált és végigvezetett a filmen, melyre a koronát Brian Tyler kísérete, a záró akció, illetõleg a stáblista elé beszúrt, az eddigi epizódok emblematikus pillanataira támaszkodó visszatekintés tették fel. A folyam legrosszabb pontjának továbbra is a Rambo 3-at tartom, ahol a VHS-korszakos báj sem képes túllendíteni az érdektelenségen.

    Stallone jelenléte és a karakter bosszúvágya mellett tehát a score is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy elégedetten távozzak a moziból, a Jerry Goldsmith klasszikus dallamaival kombinált mû ugyanis minden, alkalmasint üresnek tûnõ jelenetbe, dialógusba életet lehelt. Az újabb rész forgatási munkálatai egy közel tíz évig tartó huzavonát követõen, 2018 októberében vehették kezdetüket, arról pedig, hogy a zeneszerzõi posztot újfent a John Rambo dallamait is jegyzõ Tyler tölti be, egy a partitúráról készült fotóval kísért júliusi Twitter-bejegyzés rántotta le a leplet. "A Rambo V. - Utolsó vér a Sly Stallonéval való több mint egy évtizedes együttmûködésem csúcspontja, ez az ötödik közös filmünk. Megtiszteltetés, hogy a régi Rambókat jegyzõ Jerry Goldsmith zenei örökségét továbbvihettem. Az Utolsó vér egy érzelmekkel teli történet, és a zenémmel azt a hangulatot kellett erõsítenem, amit Adrian Grunberg képsorai tükröztek. Több témát is írtam, melyek Rambo család iránti vágyát, igazságérzetét és empatikusságát érzékeltetik. A visszafogott vonósok, a masszív rezesszólamok, az erõteljes ütõsszekció, a lágy zongorajáték és a fenyegetõ trombitaszólók a veszteség, a megbánás, a remény, valamint a bosszúvágy témáinak alapjai. Hihetetlen kaland volt zenét írni ehhez az idõtlen karakterhez" - nyilatkozta a komponista.

    Ezúttal némileg eltérõ hangvételû Rambo-mozival van dolgunk, hiszen fõhõsünk kíméletlen harci stílusa háttérbe szorul, s helyette egy nyugalomra, megbékélésre vágyó farmer képében lép vászonra, ami vontatott történetvezetéssel párosul - ráadásul elõször nem is rajta, hanem fogadott lányán, Gabrielle-en (Yvette Monreal) van a hangsúly, így õ is kapott egy témát, amelyet többek között a "John and Gabrielle"-ben is megismerhetünk. Míg Tyler elõzõ rész ihlette muzsikájának szinte minden másodperce kõkemény akciózene volt, addig jelen esetben a zenekari pörgést az elõzõ kalandból már ismerõsen csengõ, saját Rambo-témáinak hangulatos átiratai, valamint Goldsmith dallamainak igényes módon történõ alkalmazásai váltják fel. Ennek jelei már az albumnyitó trióban ("Rambo: Last Blood", "The Ranch", "Dusk") megmutatkoznak, melyek révén olyan erõs indításban részesült a filmzenealbum, amihez hasonlót manapság egyre ritkábban hallani.
    Goldsmith muzsikáiból a jellegzetes trombitaszóló ("Dusk", "Destination", "John and Gabrielle", "U-Turn", "Higher Aspirations", "Sunset") mellett az "It’s A Long Road" Elsõ vérbõl ismert változatára történõ támaszkodás lehetett volna kézenfekvõ Tyler számára, ám õ inkább ennél mélyebbre ásott. A Rambo 3. inspirálta "Another Time" szívbemarkoló megoldásainak ("The Ranch"), illetõleg az elsõ és a második résznél alkalmazott harci témáinak bevonásai mellett döntött (utóbbiakat a "The Ranch" záróakkordjaként, a "Rambo: Last Blood"-nál és a "Preparing for War"-nál használta fel). Ám nemcsak ezen ikonikus dallamokat emelte át mesterien, hanem sajátjait is impozánsan dolgozta át a rémálmokkal, démonokkal küzdõ katonában lejátszódó érzések tükrözéséhez ("Sorrow", "Homeward Bound", "Love Unconditional", "Sunset"). Egy interjú alkalmával a szerzõ megjegyezte, hogy azért is örült ennek a lehetõségnek, mert a történet stílusának köszönhetõen egyaránt tiszteleghetett Goldsmith munkássága és a karakter elõtt, amit véleménye szerint a "The Ranch"-csel és a "Sorrow"-val tudott leginkább kifejezni.

    Az apja farmján élõ Rambo ezúttal az egy mexikói banda által elrabolt Gabrielle kiszabadítása érdekében ragadott újból fegyvert. A történet egy része Mexikóban is játszódik, ami a kíséretben kongák, gitár és maracas tolmácsolásában jelenik meg ("Concussed", "U-Turn"), ám a lánykereskedelembõl élõ Martinez fivérek (Óscar Jaenada, Sergio Peris-Mencheta) és csapatuk kegyetlensége miatt ezek helyett inkább a nyers, csapongó nagyzenekari elõadásmód jellemzi az ellenséget, ami remekül fonódik össze Rambo bosszúvágyának, elszántságának zenei megtestesüléseivel. Az akciójelenetek a széria korábbi felvonásaihoz képest szerényebb mennyiségben vannak ugyan jelen, brutalitásuk viszont megmaradt, amit a kíséretben döntõen harsány rezesek, zaklatott vonósok és néhány torzított elektronikus elem hivatottak érzékeltetni. A már említett "Rambo: Last Blood" és a "Preparing for War" a legimpozánsabb példák erre, ugyanakkor a "Vengeance Eternal", a "Fatalism", a "Concussed", a "Blood and Fire", az "Outnumbered", valamint a "Because of You" szintén remek tükörképei.

    Bár a Lakeshore Records kiadványa nem követi a mozi kronológiáját (míg a nyitójelenetet kísérõ "Rescueat Night" például majdnem a lemez közepén található, addig az utolsó összecsapást záró "Vengeance Eternal" az elsõ harmadban), a hangulat-, illetve stílusváltakozások mindkét esetben hasonlóan alakulnak. Tökéletlensége ellenére, néhány track lehúzását követõen nagy eséllyel indulna nálam az év albuma címért, és az elnyújtott játékidõért cserébe a filmben felcsendülõ összes tételt megkapjuk. Brian Tyler jó munkát végzett, a problémám mindössze annyi, hogy mûve kizárólag digitális változatban érhetõ el, és a Rambo V. - Utolsó vér bukásának mértékébõl kiindulva vajmi kevés esélyt látok arra, hogy ez a közeljövõben megváltozzon.

Kulics László
2019.11.26.

Tracklista:   1. Rambo: Last Blood (2:55)   2. The Ranch (3:12)   3. Dusk (2:36)   4. Unmistakable (3:17)   5. Sorrow (2:07)   6. Vengeance Eternal (2:31)   7. Homeward Bound (3:20)   8. Fatalism (3:11)   9. Destination (3:35) 10. John and Gabrielle (5:01) 11. Rescueat Night (4:25) 12. Concussed (3:27) 13. Blood and Fire (4:02) 14. Outnumbered (6:05) 15. Love Unconditional (3:12) 16. U-Turn (2:35) 17. Because of You (3:49) 18. TheyWill Come Back (2:02) 19. We Will Find Him (5:17) 20. The Tunnels (1:02) 21. Higher Aspirations (1:41) 22. Preparing for War (3:01) 23. Sunset (2:30)

TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK: Bíró Zsolt Dobrosi Tamás           nem értékelte Emesz Csaba           nem értékelte Gregus Péter           nem értékelte Pavlics Tamás           nem értékelte Szabó Csaba           nem értékelte Tihanyi Attila           nem értékelte KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK: A feláldozhatók-sorozat zenéje A Good Day to Die Hard A Rambo-filmek zenéi Thor: The Dark World