FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Rogue One: A Star Wars Story  Justice League  Murder on the Orient Express  Moon  Wonder Woman  The Ghost and the Darkness  It  Rebel in the Rye  The Mummy  Catch Me If You Can
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Kingsman: The Golden Circle (Henry Jackman, Matthew Margeson)    KINGSMAN: THE GOLDEN CIRCLE  (2017)
       Kingsman: Az aranykör


      

       zene: Henry Jackman, Matthew Margeson
       vezényel: Gavin Greenway
       kiadás éve: 2017
       kiadó: La-La Land Records
       játékidő: 76:13




         A 2015-ös év kivételesen nem a szuperhősöktől, hanem a kémektől volt hangos, hiszen pár hónapos eltéréssel jöttek ki a különböző kémmozik, beleértve az olyan nagyágyúkat, mint James Bond (007 Spectre: A Fantom visszatér) és Ethan Hunt (Mission: Impossible - Titkos nemzet) éppúgy, mint a könnyedebb hangvételt képviselő A kém vagy Az U.N.C.L.E. embere. Ezt az alapvetően szórakoztató felhozatalt a Kingsman - A titkos szolgálat nyitotta meg az év elején, Matthew Vaughn filmje pedig ezzel a lendülettel meg is nyerte magának a versenyt. A Mark Millar képregénye alapján készült mozi egyszerre volt főhajtás és véres, szókimondó paródiája a hatvanas-hetvenes évek Bond-filmjeinek - megfűszerezve egy kevés Bosszúállókkal (a brit tévésorozattal, nem a szuperhősökkel) - ráadásul a saját jogán is tudott létezni főszereplőinek és finom kritikájának köszönhetően. Vaughn többször szabadkozott, hogy nem szívesen rendezne folytatást, végül a Kingsmannel megtörte ezt a fogadalmát, és bő másfél évvel az első rész premierjét követően meg is érkezett a mozikba Az aranykör címre keresztelt epizód.
         Az első rész fiatal suhanca, Töki (Taron Egerton) immár teljes értékű Kingsman, azonban nem sokáig élvezheti a kémlétet és bájos barátnője, az első részből megismert svéd hercegnő, Tilde (Hanna Alström) társaságát. A Kingsman főhadiszállását porig rombolják, így Töki és Merlin (Mark Strong) kénytelen az amerikai kollégák, a Statesman segítségét kérni, hogy megállítsák az őrült drogkereskedőt, Poppyt (Julianne Moore), akinek természetesen ezúttal is megvannak a maga világmegváltó tervei. Tökiéknek pedig segítségére lesz az első rész fejlövését lábon kihordott Harry Hartja (Colin Firth) is, aki viszont nem teljesen a régi.
          Vaughn nem szeretett volna a folytatások általános hibáiba esni, és még egyszer leforgatni ugyanazt, ami részben sikerült is, hiszen Az aranykör már nem egy eredettörténet. Ugyanakkor mégsem járt teljes sikerrel, hiszen amellett, hogy nagyban építkezik az első részre, és annak bizonyos elemeit (például a kocsmai bunyót) kifordítva ugyan, de kényszerűen ismétli, túl sok ötletet pakoltak bele állandó forgatókönyvíró társával, Jane Goldmannel, és az eredeti, majd négyórás vágásból közel másfelet kénytelenek voltak a kukába dobni. Ez meg is látszik a végeredményen, amely számos tekintetben őrültebb és változatosabb, viszont éppen ezért kidolgozatlanabb is, így a nagy dirrel-durral beharangozott Statesmanre és annak tagjaira (Jeff Bridges, Channing Tatum, Halle Berry, Pedro Pascal) lényegében statisztaszerep jut, ezenkívül Moore gonosza sincs kellő mértékben kihasználva, ahogy a cselekmény is sokkalta hektikusabb. Mindettől függetlenül mégis a legtöbb mai blockbustert kenterbe veri ötletességben és merészségben, világa és szereplői pedig továbbra is rettentő rokonszenvesek.

         Kicsit érthetetlen számomra, hogy egy olyan jó zenei érzékkel megáldott rendező, mint Vaughn, akinek a filmjeiben kulcsfontosságú a muzsika, miért olyan tisztes iparosokkal dolgozik együtt, mint Henry Jackman és Matthew Margeson. Míg előbbi - nem kis részt Vaughn az X-Men: Az elsőkhöz írt munkájának köszönhetően - sorra kapja a nagy blockbusterekhez a felkéréseket, amelyekhez korrektül összerakott, de könnyen felejthető score-okat alkot, addig utóbbi - még ha egyedi hang híján is van - tökéletesen tudja megidézni a korai Hans Zimmert (Eddie, a sas), vagy Danny Elfman Tim Burton filmjeihez komponált alkotásait (Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei). Ha Vaughn jó barátja és egykori alkotótársa, Guy Ritchie egy olyan tehetséges alkotótársra lelt az utóbbi időben, mint Daniel Pemberton, akkor az ember különösen vakargatja a fejét, hogy Vaughn miért éri be kevesebbel. Másrészről viszont pont Vaughn a bizonyíték arra, hogy mennyit számít egy film esetében egy olyan rendező, aki tudatosan használja nemcsak a különböző slágereket (ezúttal is hallható Prince, a filmben önmagát alakító Elton John, The Boss Hoss), hanem az aláfestő zenét is, és képes kihozni a maximumot az olyan szerzőkből, mint Jackman és Margeson. Az említettek persze elsősorban szórakoztató, semmint művészileg is kiemelkedő alkotások, de annak legalább elsőrangúak.
         Bevallom, ezért is szeretem nagyon az első Kingsman zenéjét, amelynek albuma az elmúlt években talán a legtöbbször pörgött le nálam. Az egyszerűségéért. Jackman és Margeson lényegében ugyanazt csinálták, mint az X-Men: Az elsők esetében: fogtak két egyszerű, könnyen megjegyezhető, egymással szembenálló témát, majd a végletekig ismételték és fokozták őket, némileg megbolondítva John Barry klasszikus Bond-zenéinek stílusával. Éppen ezért 2017 egyik leginkább várt zenéje volt nálam Az aranyköré, amely az előző epizódéval ellentétben nem elsőre nyerte el a tetszésemet, hanem szép fokozatosan nyert meg magának. Ebben közrejátszik, hogy a két szerző most teljesen más megközelítést alkalmazott (ahogy azt a film is megkívánta) , és a temérdek téma között először nehéz volt kiigazodni. Emellett nem sikerült olyan szépen eltalálni a Barry, valamint a Zimmer-féle hangzásvilág közötti egyensúlyt, hovatovább az első rész szűk egyórás játékidejével szemben Az aranykör soundtrackjének 76 perces játékideje is dagályosnak hatott. Azonban az album folyamatosan hallgattatta magát velem, és szép fokozatosan fedeztem fel az erényeit, valamint motívumait.

         Rögtön az első track ("Eggsy Is Back") egy fékevesztett akciótétel, amelyben a Kingsman első részből megismert és közkedvelt témáját járatják annyira a csúcsra a komponisták, hogy olyan, mintha az előző rész lemezének végéről lemaradt volna ez a fontos darab. Maga a szerzemény indítása is érdekes és szokatlan, ugyanis bánatos skót dudák adják elő John Denver "Take Me Home, Country Roads" című klasszikusát. Nem véletlenül, ugyanis a dalnak dramaturgiai fontossága van a filmben, motívuma többször visszaköszön a játékidő során, a legszebben Mark Strong előadásában, a zenekar és a kórus hathatós támogatásával a "No Time for Emotion"-ban, az album legérzelmesebb perceit eredményezve.
         A leghangsúlyosabb és egyben legerőteljesebb az új motívumok között kétségtelenül a főgonosz Poppy témája. Margeson szerint ezzel szenvedtek meg leginkább, mivel Vaughn úgy jellemezte számukra a karaktert, mint egy bedrogozott Martha Stewartot, és vagy hat különböző változatot próbáltak ki hozzá, mire megtalálták a megfelelőt. Poppy témája azért is volt fontos, mert végigkíséri az albumot. Először a "The Golden Circle"-ben bukkan fel visszafogottan, lágy fagottjáték kíséretében, hogy az azt követő "Poppy"-ban teljes valójában felcsendüljön. Ez a kezdetben baljósan csengő, majd a kürtöket megszólaltató, igazi grandiózus track csupán pár hangon alapszik, és az első rész Kingsman-témájához hasonlatosan, a szerzők rengetegszer ismétlik, variálják és fokozzák a játékidő során. Így akarva-akaratlanul is beleég az ember agyába az olyan tételeknek hála, mint a feszültebb "Poppy's Terms", illetve az "Incoming Missles", vagy a néhol Michael Giacchino szellemiségét magán viselő monstre akciótrack, a "The Gondola Experience".

         Az amerikai ügynökség rögtön három motívummal is képviselteti magát. Teljes egészében a fanfárokkal teli "Statesman"-ben hallhatjuk az ő témájukat, amelyben megbújik a vezetőjüket alakító Jeff Bridges kissé öreguras, trombitán előadott motívuma is. Azonban az ebből kifejlesztett két másik téma sokkalta érdekesebb, pergőbb és jobban hangszereltebb. Utóbbiban közrejátszik, hogy Jackman és Margeson a westernzenéknél elengedhetetlen country hangzásra építették ezeket a trackeket, gitárral, bendzsóval és hegedűszólóval. Mivel a Channing Tatum alakította Tequila ügynök hamar kikerül a képből, így az ő zenei megfelelője igazából csak a "Tequila" című kompozícióban tud érvényesülni. Ellenben Pedro Pascal Whiskey ügynökének jutott Poppy után a leginkább fülbemászó motívum. Az ő témájával teljes pompájában először az első rész "Manners Maketh Man"-ével indító, azt kifigurázó "Tornado in a Trailer Park"-ban találkozhatunk, de a "Cabin Ambush" című akciótrackben is egy rettentő élvezetes verziója bukkan fel.
         Az album utolsó harmada, az előző epizódhoz hasonlóan, most is egy igazi akciómaraton, amely a "Flying to Poppyland"-del veszi kezdetét, és a csúcsra mindenképpen a "Temple Battle"- lel járatják. Ezekben a trackekben nemcsak ütköztetik az addigi témákat Margesonék, hanem gyakorlatilag egymásra halmozzák őket, és van, hogy egyszerre kettő-három is szól, tökéletes harmóniában egymással, a zenekar különböző részlegeinek előadásában. Az albumot záró három tétel ezután már csak megnyugtató levezetésként szolgál. A "Not in Vain" a már említett John Denver-nóta egy emelkedettebb átiratával indít, míg az "A Man Who's Honorable" a Kingsman-téma hősies változatával végződik, hogy az albumot a country hangzás teljes kiteljesedéseként a "Kingsman Hoedown" zárja, amely a filmben végül nem szerepelt. A track 18 basszusgitárt és 25 hegedűt szólaltat meg egyszerre, a két ügynökség témáit felvonultatva, ezzel is intve búcsút ideiglenesen a Kingsman világának.

         Nagy utat járt be nálam a score, és sokáig úgy állt, hogy amit Jackman és Margeson megnyert a réven a sok új témával és decensebb akciótétellel, azt elvesztette a vámon a dagályosabb játékidővel és a kevésbé kiegyensúlyozott hangzással - viszont az album így minden fontos momentumot tartalmaz. További negatívum, hogy a produkcióhoz kötődik az utóbbi idők legbosszantóbb filmzenei momentuma. A mozi egy fontos dramaturgiai pontján ugyanis felcsendül az X-Men: Az elsőkből a "Rage and Serenity" című tétel, amely szerencsére nem kapott helyet a kiadványon. Tény, hogy nem csupán a film rendezője, hanem a zeneszerzők is mindkét esetben ugyanazok (a gyártó stúdióról nem is beszélve), tehát plagizálásról szó sincs jelen esetben, viszont akkor is kellemetlenül lusta és hanyag megoldás. A jelenetnél vélhetően temp score-ként használták fel ezt a részletet, amely végül bent maradt a kész alkotásban is, azonban pont egy fontos szekvenciánál, ez pedig a filmzenékben jártasabbakat könnyedén kizökkentheti. Végül mégis megadtam a score-nak a magasabb pontszámot, amit a film második megtekintése váltott ki, amikor a zene nemcsak jobban működött, hanem egyenesen önálló szereplővé lépett elő, és végül a témák is a helyükre kerültek. Egyrészről továbbra is sajnálom, hogy Vaughn olyanokkal dolgozik együtt, akik nélküle hasonló teljesítményre képtelenek lennének (ez főleg Jackmanre igaz), másrészről viszont amíg ilyen szórakoztató zenéket képesek letenni a filmjeihez az asztalra, egy rossz szavam se lesz rájuk.


    Pavlics Tamás
    2017.09.30.




    Tracklista:

      1. Eggsy Is Back (5:50)
      2. Memories of Harry (2:00)
      3. The Golden Circle (1:18)
      4. Poppy (2:17)
      5. Incoming Missiles (2:56)
      6. You May Shed A Tear in Private (3:02)
      7. Tequila (2:09)
      8. The Lepidopterist (2:16)
      9. Rescuing Harry (1:45)
    10. Statesman (1:48)
    11. Gingerís First Test (1:15)
    12. Whiskey's Demons (1:02)
    13. Tornado in A Trailer Park (2:30)
    14. Poppy's Terms (3:01)
    15. Dancing Disease (3:05)
    16. The Gondola Experience (6:30)
    17. Cabin Ambush (4:13)
    18. Horrific News Report (2:41)
    19. Flying to Poppyland (5:09)
    20. No Time for Emotion (2:51)
    21. Temple Battle (6:54)
    22. Viva Las Vegan (2:44)
    23. Not In Vain (3:59)
    24. A Man Who's Honorable (2:41)
    25. Kingsman Hoedown (2:17)






    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter          nem értékelte

    Kulics László

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Eddie the Eagle

    Kingsman: The Secret Service

    Miss Peregrine's Home for Peculiar Children

    X-Men: First Class

    További kritikáink
  • Dunkirk
  • Blade Runner
  • Kingsman: The Golden Circle
  • War for the Planet of the Apes
  • Spider-Man Homecoming
  • The Autopsy of Jane Doe
  • Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales
  • Close Encounters of the Third Kind
  • Alien: Covenant
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby

  • Filmzenékről röviden
  • Jigsaw
  • Hail, Caesar!
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam