INLAND EMPIRE (2006)
zene: David Lynch és különféle előadók
vezényel: Jeff Atmajian
kiadás éve: 2007
kiadó: Points South Music
játékidő: 79:18
Égszakadás, földindulás! Sportkommentátori kikacsintással kérdezhetnénk: "hová tűnt Angelo Badalamenti?". Már-már bulvársajtó-szintű kíváncsiság hajt attól a pillanattól kezdve, amikor megtudtam, hogy az olasz komponista neve nem szerepel David Lynch legújabb filmje, az itthon egy egész év csúszással bemutatásra kerülő "Inland Empire" stáblistáján. Pontos magyarázatot nehéz találni, különböző fórumokon az a hír kering, hogy Badalamenti csak pár apróságban segédkezett a rendezőnek, de mivel a film javarészt Lengyelországban készült, az idős zeneszerző számára ez elég távolinak tűnt ahhoz, hogy ő is részt vegyen a munkálatokban. Az egy-két hónappal a magyarországi bemutató előtt megjelent filmzenei album tehát javarészt különböző lengyel kortárs zeneszerzők műveiből áll, a kiegészítő score-t maga Lynch komponálta, Badalamenti munkásságának imádói pedig kénytelenek tovább várni egy újabb score megszületésére.
Ez a háromórás monstre vízió egy újabb kiváló alkotás napjaink legegyedibb látásmóddal rendelkező filmművészétől. A történet egy már kevésbé ragyogó filmcsillag, Nikki Grace (Laura Dern) új filmes lehetőségével kezdődik, a készülő produkció azonban korántsem olyan szép, mint amilyennek első ránézésre tűnik. A rendezőtől (Jeremy Irons) csakhamar megtudja, hogy egy olyan lengyel forgatókönyvet vettek alapul, melyből a film sosem készült el, lévén a két főszereplőt a forgatás közben megölték. Az átok szép lassan átterjed Nikki életére is, aki rövid időn belül azzal szembesül, hogy filmbéli alakítása és saját magánélete között egyre kevésbé tud különbséget tenni. Ezt a lassú pszichés bomlást csak tetézik tér-, és időkapuk, melyek révén nem csupán saját magát látja viszont egy korábbi, vagy éppen még meg nem történt élethelyzetben (lehet az a forgatás és a saját otthona is), de az átok lengyel vonatkozása is felszínre kerül egy bizarr férfi-nő kapcsolaton keresztül, körös-körül helyi prostituáltakkal.
Mivel a világ megannyi filmesztétája kiemelten foglalkozik David Lynch filmjeinek értelmezésével, ezért a magam részéről még abban sem vagyok elég biztos, hogy a fent vázolt igen felszínes leírás helyes információkat tartalmaz-e. Ami bizonyos: a film pontosan ugyanúgy újranézés után kiált, mint a rendező eddigi művei, hiszen noha az összevisszaság természetesen itt sem nyer szárazon megfogalmazható értelmet, a stáblista során (és persze Nina Simone frenetikus dala közben) érzett összeszorult gyomor és leesett áll mindenképpen azt sugallja, hogy én vagyok a gyengébb, és azt szeretném, hogy Lynch újból legyőzzön. Mindaddig azonban, amíg nem készülök fel egy újabb háromórás csatára, marad tizenhét track és összesen majdnem nyolcvan perc a Points South Music jóvoltából, hogy vizuális élmények nélkül is hasonló hatás alá kerüljek.
Ami az albummal történt első találkozás után is egyértelmű, hogy nagyon szeretem Badalamentit, de nélküle is szinte százszázalékos élményt nyújt az itt szigorúan jóértelemben véve soundtracknek nevezhető score. Lynch a "Radírfej" óta rengeteget tanult a zenéről (nyilván főleg az olasz komponistától), épp ezért az általa elkészített tételek lényegesen érettebbek annak ellenére is, hogy konkrétan megfogható zenei motívumok helyett általánosságban enyhén zavaró, különleges álomra hasonlító atmoszférát teremtenek, melyet egy szintetikus hangszínekből szőtt hosszú szőnyegen tapasztalunk meg. A "Woods Variation" ezen álom leghosszabb példája, ami semmiben sem különbözik a "Mulholland Drive" vagy a "Lost Highway" sötét tónusú meditációitól, illetve kicsit konkrétabban fenyegető morgásnak tekinthető a "Call from the Past". A filmben felbukkanó, élőben rögzített sitcomokat idéző nyúlcsalád intermezzói - főként a szereplők miatt is - leginkább Michael Andrews "Donnie Darko"-ját juttatják eszünkbe, melyet a "Rabbits Theme" és a "Mansion Theme" idéz vissza. A félelmetesnek ható álmot Marek Zebrowski merengő (de olykor csapongó) zongorajátéka teszi hangulatosabbá a "Polis Night Music No. 1" során, a ritmusosabb pillanatokért pedig olyan tételek felelnek például, mint a "Ghost of Love" vonatkürttel extrémmé varázsolt country-romantikája egyenesen Twin Peaks városkájából, vagy a "Walkin' on the Sky", ami az ütemes pergődobtól inkább menetelés, mint nyugodt égbeli séta. Lynch legcsodálatosabb műve egyértelműen az álomból ébredést (vagy örök álmot) sejtető "Polish Poem", mely a Souvenirs nevű texasi zenekar gyönyörű énekesnője, Chrysta Bell legalább olyan gyönyörű hangjától válik különösen varázslatossá.
A további trackeket két külön csoportba lehet osztani, és kétségkívül a lengyel kortárs klasszikus zeneszerzők művei jelentik a nehezebb falatokat. Meglepő módon azonban bámulatos módon illeszkedik az "Inland Empire" kompozíciójába Boguslaw Schaeffer kakofón őrületbe torkolló "Klavier Konzert"-je, vagy a több, ahhoz hasonló csúcspontot tartalmazó, tényleges zenekari megtébolyodásra hasonló Krzysztof Penderecki-mű. Valójában kötélidegek kellenek ahhoz, hogy az ember kellően be tudja fogadni ezeket a szerzeményeket, de szerencsére az olyan totális káoszt, mint például Witold Lutoslawski és Joey Altruda két teljesen különböző stílusú zenéjének együttes megszólalása, remekül ellenpontozzák a nagyon jó érzékkel kiválogatott, könnyedebb hangvételű darabok. Komolyzenénél maradva egy lassabb tánczenének beillő olasz mű, Mantovani "Colors of My Life"-ja lazít el először, a Schaeffer-őrülést pedig a lengyel Kroke nevű, elsősorban klezmerdalokat játszó trió felvétele enyhíti. Az abszolút könnyűzenei műfaj képviselői közül kiemelhetjük a The Dave Brubeck Quartet 1959-es "Time Out" című albumáról származó "Three to Get Ready"-t (mely a szintén ezen a lemezen található "Take Five" miatt egész idáig méltatlanul rivaldafényen kívül esett a filmzenék összeállításaikor), de legalább ilyen jól teljesít Little Eva "The Locomotion" című örökzöldje, amit persze valószínűleg mindenki jobban ismer Kylie Minogue feldolgozásában. Szintén kiváló választás Beck "Black Tambourine"-ja ahhoz a jelenethez, ahol Laura Dern lengyel prostik közé keveredik, a film legvégén pedig szinte két kézzel kapkodunk az optimista felfogású Nina Simone-dal minden egyes hangjegye után, hogy egy kis megnyugvásra leljünk az átélt nem mindennapi történet után.
Az, hogy az olasz mester helyett lengyel szerzők műveivel keverednek a hosszú, kacskaringós alagútra hasonlító Lynch-kompozíciók, a film minden egyes pillanatával ugyanolyan tökéletesen párosulnak, akárcsak a rendező korábbi műveinek aláfestései. Bár újabban egyre többen nyúlnak a modern komolyzene különböző képviselőinek munkásságához (lásd a John Tavener nevével fémjelzett "Az ember gyermeké"-t például), ilyen remek szimbiózis ritkán születik ennyi különféle műfajú muzsika révén, mint az "Inland Empire" esetében. Nem lóg ki az eddigi Lynch-filmek zenéinek sorából, nehézsége pedig Howard Shore azon műveivel egyenértékű, melyeket David Cronenberg filmjeihez komponált. Mindent összevetve kiváló darab, de akik eddig nem próbálkoztak a rendező bármilyen vonatkozású albumaival, azok ne is ezzel kezdjék, a rutinosabbak meg pontosan tudják, hogy mire számíthatnak, és garantáltan nem fognak csalódni.
Tihanyi Attila
2007.11.15.
Tracklista:
1. Ghost of Love (5:30)
2. Rabbits Theme (0:59)
3. Colors of My Life - Mantovani (3:50)
4. Woods Variation (12:19)
5. Three to Get Ready - Dave Brubeck (5:22)
6. Klavier Konzert - Boguslaw Schaeffer (5:26)
7. The Secrets of the Life Tree - Kroke (3:27)
8. The Locomotion - Little Eva (2:24)
9. Call From the Past (2:58)
10. Als Jakob Erwachte - Krzysztof Penderecki(7:27)
11. Novelette Conclusion (excerpt) / Lisa (edit) - Witold
Lutoslawski / Joey Altruda (3:42)
12. Black Tambourine (film version) - Beck (2:47)
13. Mansion Theme (2:18)
14. Walkin' on the Sky (4:04)
15. Polish Night Music No. 1 - Marek Zebrowski (4:18)
16. Polish Poem - Christa Bell (5:55)
17. Sinnerman (edit) - Nina Simone (6:40)
|
|
