Filmzene.net - Himalaya - The Rearing of A Chief (Bruno Coulais)
HIMALAYA - THE REARING OF A CHIEF (1999) Himalája - Az élet sója

zene: Bruno Coulais
kiadás éve: 1999
kiadó: Virgin
játékidő: 47:19
Az Eric Valli és Michel Debats rendezte, francia-angol-svájci-nepáli
koprodukcióban készült, 2000-ben a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára
jelölt Himalája - Az élet sója egy kis tibeti falu lakóinak életébe
nyújt betekintést. A hegyekben, puritán körülmények között élő emberek közül a
legtapasztaltabbak és a legedzettebbek évről évre útra kelnek jakcsordájukkal,
hogy a lakosok által kitermelt sót több hétnyi, cseppet sem veszélytelen
útvonalon történő vándorlást követően gabonára cseréljék. Amikor a település
addigi vezetője életét veszti egy út során, idős apja veszi át feladatait. A
következő fárasztó menetelés így már az önfejű férfival az élen indul el, akinek
nemcsak a nyakába szakadó felelősséggel, a korából adódó nehézségekkel, valamint
a rájuk törő hóviharral kell megküzdenie, hanem azzal is, hogy a vezetői posztra
az elhunyt gyerekkori barátja is igényt tartana, akit ráadásul az aggastyán
azzal vádol, hogy számításból hagyta meghalni fiát.
A
korábban csak rövid dokumentumfilmeket készítő Valli éveken át élt a Himalája
falvaiban fotósként, aminek hatására megszületett benne a részben a
környékbeliek elbeszéléseire építő, a tradícióknak is komoly figyelmet szentelő
történet. A Tibet speciális geopolitikai helyzete miatt Nepálban forgatott
alkotásnak a szinte önmagukat adó, valójában nem színész helybéliek olyan
mértékig kölcsönöznek hitelességet, hogy úgy érezhetjük, mintha nem is
játékfilmet, hanem egy mindent aprólékosan elmagyarázó narrációtól mentes
dokumentumfilmet néznénk, melyről még az sem egyértelmű, mikor játszódik. Bár
akadhat olyan néző, aki a magyarázat hiányát negatívumként fogja fel, hiszen nem
pontosan érti, hogy melyik furcsaság milyen népszokáson alapul, az alkotás
viszont annak is köszönheti különlegességét, hogy egy az európaiakétól
mindenféle értelemben messze álló világ mozgatórugóit önállóan kell
értelmeznünk. Az alkotás 4,4 millió dollárból készült, negyvenet hozott
világszerte, és kilenc hónapon át forgatták, ráadásul egy olyan helyen, mely
csakis gyalogosan - vagy épp jakháton - volt megközelíthető.
Van benne egy jelenet, amikor a karaván egy hegy oldalán végighúzódó ösvényen
halad. Balra, a tátongó mélységben egy hatalmas kék tó terül el, jobbra a
meredek sziklafal, a rendkívül szűk hely miatt pedig a zsákokkal megpakolt jakok
és az emberek is libasorban, óvatosan követik egymást, hiszen egy rossz lépés
azonnal a halálba vinné őket. Egy helyen a leomlott út régi fagerendákkal van
ideiglenesen pótolva, melyek egyike lecsúszik, majd hirtelen a mélybe zuhan egy
test. Nos, eközben egy pillanatra nem jutott eszembe, hogy filmet nézek, annyira
életszerűen izgalmasnak hatott a jelenet - ennél nagyobb dicséretet pedig egy
mozi talán nem is kaphat.
A zeneszerző a francia Bruno
Coulais lett, akinek személye egyértelmű volt a posztra, hiszen a film producere
Jacques Perrin. A színészként (ő játszotta például a Cinema Paradiso
kisfiú főszereplőjét felnőtt korában), íróként, producerként és direktorként is
munkálkodó Perrin Coulais-vel olyan természetfilmeket jegyez közösen, mint a
Mikrokozmosz, az Óceánok, a Vándormadarak, az
Évszakok, de egy játékfilmnél, a Kóristáknál is együtt dolgoztak.
A Himalája aláfestéséhez a művész egy olyan jellegű megközelítést
választott, mely a keleti és a nyugati muzikalitás rendkívül jól sikerült
találkozója lett. Így nyilatkozott művéről: "Még ha bonyolult is elemezni
számomra egy olyan alkotói folyamatot, amely a kezdetektől fogva ösztönös
megérzésen alapult, azt tudom, hogy a Himalája aláfestésének
komponálásakor nem a tibeti zenét próbáltam imitálni, hanem az engem ért
hatásokat adtam vissza. Annak érdekében, hogy egy ifjú tibeti lány, Tsering
Lodoe énekét, a közreműködő lámák és a tradicionális hangszerek hangját ragyogó
köntösbe öltöztethessem, úgy döntöttem, hogy mindezeket nyugati
instrumentumokkal, vonószenekarral, valamint az A Filetta nevű korzikai a
cappella formáció énekével ötvözöm. E sokszínűség egyfajta tükröződést biztosít,
hidat teremtve a kultúrák között. A tibeti emberek szellemiségének
visszaadásához egy hosszú meditációt próbáltam megalkotni, amelyben a mantrák és
az imák kiemelkedő szereppel bírnak. Ennek a kalandnak a legszebb pillanata a
korzikaiak és a tibetiek összehozása volt, ami megmutatta azt, hogy minél
nyitottabbak vagyunk a világra, annál gazdagabbá válunk, és annál inkább
eltűnnek a köztünk lévő különbségek.
Lodoe mellesleg egy tibeti kulturális központ zene- és tánctanára, akit a
komponista személyesen választott ki a szólista szerepre. Érdekesség, hogy a
másik közreműködő, a hattagú A Filetta pályája 1978-ban indult, abban az évben,
amikor Coulais is kijött élete első filmzenéjével. Többször is dolgoztak együtt,
a Himaláján túl a Don Juan, A vágy forradalma és a
Vándormadarak dallamaiban is feltűnt a polifon zene képviselőinek
összetéveszthetetlen stílusa. Én egyébként egy kellemetlen emléket is őrzök
velük kapcsolatban. Miután húsz éve külföldről, belehallgatási lehetőség híján
zsákbamacskaként megrendeltem a Don Juan soundtrackjét akkori nagy
kedvencemtől, Coulais-től, leforrázva éreztem magam, ugyanis kiderült, hogy a
score kilencvenöt százalékban a csapat hangjára támaszkodik, hangszerek nélkül.
E rétegműfajt lehet szeretni vagy elutasítani; én azért szerencsésnek tartom,
hogy a Himalája esetében ők csak az összetevők egy eleme voltak, nem
pedig az egyedüliek.
A nyitó "La Mort de Lhakpa", azaz
a főtéma rögtön megragadja az embert. Ebben az összes közreműködő jelen van:
Lodoe vokálja, az A Filetta tagjainak olykor kapkodó lélegzetvételre, fújtatásra
emlékeztető dalolászása és a tibeti szerzetesek afféle torokéneke a szimfonikus
zenével együtt egy egészen rendkívül élményt ad. A motívum többször visszatér,
de annyira eltérő verziókban, hogy mindegyik teljesen különálló darabként
értelmezhető: legmelankolikusabban a "Norbu"-ban tűnik fel, leglecsupaszítottabb
formája a "Tinle & l'Enfant", míg a legepikusabb változata az "Opéra" címre
hallgat. Az A Filettát főszerepbe állító "La Marche" elég megosztó lett, miként
az "Om mani padme hum" mantra ismételgetéséből álló "Les Traces" is. A különféle
imák egyébként egyfajta dalszövegként vannak alkalmazva a teljes műben, és az
autentikusságra erősít rá az is, hogy ezeket nemegyszer halkan, szinte motyogva
halljuk a szerzetesektől. Kakukktojásnak nevezhető a dél-amerikaias hangzású
"Les Chants", mely egyedüliként öltötte hagyományos dal formáját.
További különlegesség, hogy az albumon egyfajta életképeket is hallunk a
kompozíciók hátteréből, mint például a jakokat terelő tibetiek távolról érkező
kurjongatásait ("Le Lac"), ami ugyan leírva nem sejtet sok jót, mégsem zavaró,
sőt abszolút a pozitívumok közé sorolandó, annyira tökéletesen átadja ez az
ötlet a föld ezen eldugott szegletének atmoszféráját. A lemez igen eltalált
pontjai azok is, ahol a bulgáriai szimfonikus zenekar kiteljesedhet: a
feszültebb "Le Passage" és a "La Caravane", a lírai "Norbu Et Karma", a
melankolikus "Norbu" vagy a "La Mort de Tinlé" egytől egyig olyan szerzemények,
melyeket a klasszikus filmzenék rajongói első hallgatásra könnyen
megkedvelhetnek.
Bruno Coulais évente négy-öt
aláfestést jegyez, túlnyomórészt hazájában (egy interjúból kiderül, hogy soha
nem is törekedett tengerentúli karrierre), de napjainkban már kevesebb kiugró
minőségű zenével áll elő, legtöbb műve megáll a korrekt szinten. A Himalája
- Az élet sójában az egyik legnagyszerűbb munkája hallható, egy negyven éve
tartó, a filmvilágnak számos kiemelkedő darabot adó pálya sokadik ékköve. Ha
bárkit megkérdeznénk, aki látta a filmet, hogy mi fogta meg a leginkább benne,
elsőként nagy eséllyel a zenét említi meg, amely már a jakok terelését mutató
főcím alatt is kiemelt szerepet kap. A score nemcsak a jelenetek alatt teljesít
elképesztően, de azoktól elválasztva, lemezként sem veszít hatásából, mert a
világzenei ihletésű muzsikák egyik legemlékezetesebb darabja lett.
Bíró Zsolt
2018.12.02.
Tracklista:
1. La Mort de Lhakpa (3:40)
2. Norbu (2:39)
3. Le Sel (2:08)
4. Tinle & l'Enfant (2:27)
5. Le Passage (2:45)
6. La Nuit (2:15)
7. Le Conseil (2:20)
8. La Marche (1:48)
9. Les Chants (1:15)
10. Norbu & Karma (1:34)
11. Karma (2:50)
12. Le Lac (3:10)
13. Norbu (1:43)
14. La Cérémonie (0:31)
15. La Colere de Karma (1:45)
16. L'Epuisement (1:51)
17. Les Pleurs de Péma (1:10)
18. La Caravane (2:43)
19. Les Traces (2:11)
20. La Mort de Tinlé (2:25)
21. Opéra (4:05)
|
|
|
|
|