FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Tomb Raider  Ant-Man and the Wasp  Adrift  The Mentalist  The Shape of Water  Red Sparrow  Skyscraper  The Disaster Artist  Love, Simon  Jurassic World: Fallen Kingdom
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Henry V (Patrick Doyle)    HENRY V  (1989)
       V. Henrik


      

       zene: Patrick Doyle
       vezényel: Simon Rattle
       kiadás éve: 1989
       kiadó: EMI Records
       játékidő: 58:30




         Kenneth Branagh színész-rendező és Patrick Doyle komponista kollaborációja lassan három évtizedre tekint vissza, együttműködésük a mai brit filmgyártás legismertebb rendező-zeneszerző párosának nevezhető. Barátságuk még jóval azelőttre datálható, hogy Branagh filmezésre vállalkozott volna, ám mozis karrierjének első állomásától elválaszthatatlan társa a skót komponista. A direktor mindig is Shakespeare-imádatáról volt híres, így nem volt meglepő, hogy amikor 1989-ben, életében először, filmrendezésre adta a fejét, egy Shakespeare-műre esett a választása, az V. Henrikre. A címszerepet magára osztotta, a szereplőgárda további része pedig többnyire színházi társulatának tagjaiból került ki, így többek között olyan neves brit színészekből állt, mint Derek Jacobi, Ian Holm, Emma Thompson, Judi Dench, Alec McCowen vagy Robbie Coltrane. A zeneszerzői posztot az akkorra már igazi barátjává váló Patrick Doyle kapta meg, aki egy rövidke szerep erejéig színészként is szerepel a filmben, de pályafutása elején egyébként is kacérkodott a színészettel. A mozi komoly kritikai diadalt aratott, és a huszonkilenc éves Branagh hazája legünnepeltebb fiatal filmesévé vált. Az V. Henrik sikere díjakkal halmozta el, első filmes rendezése és szerepe rögtön Oscar-jelöléseket is ért. A mai napig az egyik legtökéletesebb Shakespeare-adaptációnak számít, mind a dráma interpretálása, mind pedig a vizuális megjelenítés terén.
        A direktor modern színházi eszköztárat vetett be a sztori elmesélését tekintve. A kórus szerepét betöltő Derek Jacobi a történelmi cselekményeken kívül elhelyezkedő mesélő, aki egy stúdióból kvázi beinvitálja a nézőt V. Henrik korába. Az effajta modern megközelítés elég ritka volt akkoriban a filmes színdarab-adaptációkat tekintve. A mozit jól fogadta a szakma és a közönség is, sikere pedig hozzájárult a kilencvenes években csúcsra pörgő Shakespeare-adaptációs hullámhoz.

        Branagh felemelkedése mellett a zeneszerzőjére is nagy figyelem irányult: Doyle hirtelen az érdeklődés középpontjában találta magát, olyannyira, hogy 1990-ben már a királyi család számára komponálhatott, az anyakirálynő kilencvenedik születésnapjára. Mindezt annak köszönhette, hogy az V. Henrikhez írt aláfestése elképesztően sikeres lett. Megkapta érte a Brit Dalszerzők és Komponisták Akadémiájának Ivor Novello-díját, bár valószínűleg már az is nagy elismerés lehetett számára, hogy score-ját a kor egyik legnevesebb karmestere, Sir Simon Rattle vezényelte fel. Doyle még nem volt tapasztalt komponista ekkoriban, olyannyira nem, hogy mindössze pár színházi kísérőzene fűződött a nevéhez, ennek ellenére első mozis munkája több mint figyelemre méltó lett.
        A rendező igen problémásnak vélte, hogy Shakespeare nehéz és hosszú művét nem fogja tudni úgy a vászonra vinni, hogy ne veszne el valami az adaptálás során, sőt nagyobb részektől meg is kellett szabadulnia. A színmű ismerőiről tudta, hogy megértik majd a kissé lerövidített történetet is, de a szélesebb közönségről már nem feltételezte, hogy jól fogadnák, ha bizonyos részeket nem magyarázna el nekik a film. Ráadásul attól is tartott, hogy a huszadik század közönsége nem fogja érteni a több évszázaddal korábbi történetet. A mondanivaló megtartásáért végül a zeneszerzője felelt, aki igen kiválóan oldotta meg ezt az összekötő, interpretáló feladatot, zenéje beszippantja és évszázadokkal repíti vissza a nézőt. A komponista már ebben a műben megmutatta stílusát, vagyis azt az erősen klasszikus zenébe hajló, fajsúlyos dobszekcióval rendelkező hangzásvilágot, mely amellett, hogy igen egyedi lett, tökéletesen passzol a komponista életművében oly sokszor felbukkanó kosztümös alkotások világához.

        Az "Opening Title - O! for a Muse of Fire" vezeti be a filmbe és tulajdonképpen a cselekménybe a nézőt. A tételben Doyle egyfajta festőként mutatja be a score főbb témáit, csak pár vonalat, skiccet vázol fel a vászonra a nagy mű megalkotásának kezdeteként. Amikor belépünk a cselekménybe, megjelenik Henrik témája, melyet a "Henry V Theme - The Boar's Head" esetében mutat be a legjobban a művész. A tétel elején bevetett, páratlanul ötletes és erőteljes hangszerelési megoldások számomra a mai napig a filmzeneirodalom legkiválóbb momentumai közé sorolódnak. Henrik erőtől duzzadó, bátor és egyben nemes témáját - királyhoz illően - rezesek játsszák egyfajta fanfárként. Érdekesség még, hogy a főként szimfonikusokkal dolgozó komponista itt kísérletet tett a szintetizátorral is, igaz, csak óvatos, kiegészítő szereppel. Erre az izgalmas ritmusú résszel végződő "The Three Traitors" első fele mutat be jó példát.

        Önálló témát rejt a "The Death of Falstaff" is; a megható, szinte az ötvenes évek aranykori filmzenéit idéző muzsika mélyebb, gyászosabb tónussal a "The Death of Bardolph" esetében jelenik még meg. A score tételeit egyébként két nagy részre bonthatjuk: a drámai, lírikus epizódokra és a mozgalmasabb jeleneteket aláfestő, főként dobokra építő momentumokra. A lírai tételek jelentik a muzsika legnagyobb értékét, ezekben a brit komolyzene huszadik századi nagyjainak (William Walton, Ralph Vaughan Williams) stílusa köszön vissza, de túlzás lenne másolást említeni, hiszen már Doyle - az elkövetkező évtizedben beérő - egyéni stílusa is jelentősen kihallható. Ezen részek közül kiemelendő az "Upon the King", a "The Day is Yours", a "The Wooing of Katherine", illetve a "Let This Acceptance Take". A mozgalmasabb epizódok élvezeti értéke nem marad el a lassabb, érzelmesebb megoldásoktól. Ezek esetében Doyle olyan nagy műveinek csíráját fedezhetjük fel, mint a Frankenstein vagy a Harry Potter és a Tűz Serlege aláfestése. Az addig bemutatott témák kapnak ezekben nagy szerepet, amire jó példa a vonósok sebes játékával tarkított "Once More Unto the Breach" vagy a "The March to Calais".
        Az album érdekes színfoltja a közel negyedórás "St Crispin's Day - The Battle of Agincourt", mely sokáig csak ritmusok játékából áll, amit dobok, szintetizátor, nagybőgő, majd a többi vonós bevonásával ér el a szerző. A szinte önálló műnek is beillő páros tételben olykor egy a főbb témákból álló, jól felépített nagyzenekari kitörést hallhatunk, majd ismét folytatódik az ütemek monoton menetelése.

        Doyle egyéni stílusa az V. Henrik esetében számos tételben fellelhető, de a score legizgalmasabb, legelismertebb része mégis inkább a gregorián énekekre hajazó "Non Nobis, Domine" című tétel lett, mely tökéletesen hozza a rég letűnt korok zenei világát. A filmben rövidebb formában felhasznált énekes kompozícióban magát a szerzőt hallhatjuk énekelni, ám később persze a kórus is csatlakozik lehengerlő előadással. A dal motívuma egyébként több tételben is felbukkan, így önálló témaként kezelhető, de legjobb formáját e folyamatosan épülő, kibontakozó trackben hozza.
        Az V. Henrik score-jának egyik legnagyobb erénye az a közvetítő szerep, amellyel a komponista elmeséli a zene nyelvén Shakespeare művének mondanivalóját és Branagh érzelmi elképzelését. Az aláfestés összességében nézve nem tökéletes anyag, de ha elmerülünk néhány tételben, akkor bizonyos részmegoldások tekintetében már nem túlzás a mesteri jelző alkalmazása.


         Az ehhez kapcsolódó zenei összeállításunk a Klasszik Rádió április 15-én, 17:00-kor kezdődő Cinemusic műsorában hallható majd (illetve az április 21-i ismétlésben) 18:30 és 19:00 között.



    Gregus Péter
    2018.04.15.




    Tracklista:

      1. Opening Title / "O! for a Muse of fire" (3:34)
      2. King Henry V theme / The Boar's Head (2:46)
      3. The Three Traitors (2:03)
      4. "Now, Lords, for France!" (2:40)
      5. The Death of Falstaff (1:54)
      6. "Once more unto the breach" (3:45)
      7. The Threat to the Governor of Harfleur / Katherine
          of France / The March to Calais (5:51)
      8. The Death of Bardolph (2:22)
      9. Upon the King (4:50)
    10. St. Crispin's Day / The Battle of Agincourt (14:13)
    11. The day is yours (2:34)
    12. Non nobis, Domine (4:09)
    13. The Wooing of Katherine (2:24)
    14. Let this acceptance take (2:50)
    15. End Title (2:35)






    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Kulics László

    Pavlics Tamás          nem értékelte

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Brave

    Frankenstein

    Murder on the Orient Express


    Rendező-zeneszerző párosok:
    Kenneth Branagh és Patrick Doyle


    További kritikáink
  • Ready Player One
  • Solo: A Star Wars Story
  • Looney Tunes: Back in Action
  • Revenge of the Ninja
  • Charlie and the Chocolate Factory
  • Backdraft
  • In Love and War
  • Le Sens de la Féte
  • Black Panther
  • Henry V
  • Star Trek: Discovery - Season 1, Chapter 1
  • Hook
  • Kincsem
  • Speed 2: Cruise Control
  • Wind River
  • Speed

  • Filmzenékről röviden
  • A Wrinkle in Time
  • Geostorm
  • Death Wish
  • Fifty Shades Freed
  • Darkest Hour
  • The Commuter
  • Intent to Destroy
  • Goodbye Christopher Robin
  • Jigsaw
  • Hail, Caesar!

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Dark
  • Bright
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III

  • Interjúk
  • Hrutka Róbert: Szívvel-lélekkel
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam