FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Once Upon a Time in the West  The Swarm  The Fly II  The Fly  Mission: Impossible - Fallout  Beverly Hills Cop II  The Last Samurai  Terminator: Dark Fate  A Quiet Place  Beverly Hills Cop
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten









Beszámolók
  • Mark Knopfler a Budapest Sportarénában
  • Ólafur Arnalds a Müpában
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - The Fly (Howard Shore)    THE FLY  (1986)
       A légy


      

       zene: Howard Shore
       vezényel: Howard Shore
       kiadás éve: 1991
       kiadó: Varése Sarabande
       játékidő: 37:45




         George Langelaan A légy című novellája 1957 nyarán volt olvasható először a Playboyban, s e különleges történet egy évvel később már a mozivászonról is visszaköszönt. Bár az író nem boncolgatta tovább a léggyé alakuló tudósról szóló ötletét, Hollywood két folytatással (A légy visszatér, Curse of the Fly) toldotta meg Kurt Neumann moziját, többévnyi csendet követően pedig Kip Ohman producer ásta elő újból a sztorit, s kérte fel a nyolcvanas évek elején Charles Edward Pogue-t (Sárkányszív) arra, hogy készítsen belőle forgatókönyvet. Ötletüket azonban egészen addig nem sikerült elfogadtatniuk a Foxszal, amíg Mel Brooks fel nem karolta őket - bár a színész-rendező elsősorban vígjátékai révén vált ismertté, az olyan vállalkozásoktól sem zárkózott el, mint a Frances és az Egy ház Londonban című életrajzi drámák, David Lynch Az elefántembere vagy A légy.

         A direktori széket kezdettől fogva David Cronenbergnek szánták, ám mivel ő a Total Recall - Az emlékmás előkészületeivel foglalatoskodott, visszautasította. A lehetőség ezt követően landolt Robert Biermannél (A vámpír csókja), akinek egy váratlan családi tragédia vetett árnyékot mindennapjaira, s bár először csak rövid halasztást kért, végül jobbnak látta visszamondani a felkérést. A sors fintora, hogy közben a megvalósítás mikéntjével kapcsolatos eltérő nézetei miatt Cronenberg kikerült a Philip K. Dick-adaptáció stábjából (utódja Paul Verhoeven lett), aminek hallatán Brooks újból megkereste őt.
         E mozit az 1958-as alkotás remake-jeként is szokás emlegetni, s ez éppúgy pontatlan meghatározás, mint az, hogy a novella filmváltozata, Cronenberg ugyanis számos ponton változtatott a történeten, ami nem meglepő, hiszen mindig törekedett arra, hogy saját szája íze szerint formálja alkotásait - vállalásának egyik feltétele itt is az volt, hogy átírhatja a sztorit. Amellett, hogy jelentős pontokon módosított az eredeti műre sokban hasonlító forgatókönyvön, új névvel és háttértörténettel látta el Langelaan karaktereit, legnagyobb reformjának azonban a történet súlypontjának megváltoztatása, valamint sajátos látásmódjának előtérbe helyezése tekinthető. Utóbbi téren végül nem mindenben kapott szabad kezet, ezért kénytelen volt búcsút inteni néhány nem épp közönségbarát tartalmú jelenetnek. A legjobb maszk kategóriában Oscar-díjjal jutalmazott alkotás a műfaj kultikus képviselőjévé lépett elő, és nemcsak Cronenberg karrierjét mozdította elő, hanem Jeff Goldblumét, Geena Davisét és Howard Shore-ét is.

         "Ez nem horrorzene, az érzésekről szól" - tartja művéről Howard Shore, akinek teljes mértékben igaza van, hisz bár munkájában fellelhetőek az atonális elemek, alapvetően nem a félelemkeltésre szorítkozik. Az egyszerű henteléstől eltérő irány már a "Main Theme"-ben megmutatkozik, ahol a határozott kezdést követően semmi nem utal a szereplőkre váró borzalmakra. A kevés helyszínen és nem egész féltucatnyi szereplő közreműködésével bemutatott történettel kapcsolatban Shore úgy vélte, nem a zseniálisan kivitelezett, ámde visszataszító jelenetekkel kísért átváltozást kell nyomatékosítania, hanem a karakterek érzéseit szükséges felszínre hoznia, mely út nemegyszer vezetett a látottak ellenpontozásához. Az említett, Seth Brundle (Goldblum) és Veronica Quaife (Davis) romantikus témáját bemutató, operaszerű nyitányon felül nemcsak a zárás ("The Finale") hozható fel erre példaként, hanem a pávián sikertelen teleportálását kísérő "Baboon Teleportation" második fele is, amely inkább a kudarc és a tragédia okozta fájdalmat tükrözi, mintsem azt a rémületet, megdöbbenést, amit a szerencsétlenül járt állat látványa vált ki. Ide tartozik még Seth saját magával végrehajtott, düh és csalódottság táplálta átvitele is, amiről tudjuk, hogy nem a tervek szerint zajlott, az ehhez kapcsolódó "Seth Goes Through" azonban néhány határozottabb szólamot követően megnyugtatóvá válik, s mindössze a halovány sejtelmességgel átszőtt zárás sugall bizonyos fokú kétséget.
         Veronica Sethnél tett utolsó látogatása ugyancsak nem sorolható a barátságos jelenetek közé, Shore "The Last Visit"-je azonban nem a maszkmesterek munkáját és a fenyegető mondatokat tartalmazó párbeszédet nyomatékosítja, hanem a felek érzelmi kötődését és az elkerülhetetlen végkifejlet okozta fájdalmat húzza alá. Hasonló hangulatot tartogat, illetve szerepet tölt be a "Plasma Pool", a "The Phone Call", a "Ronnie Comes Back", a "Brundlefly" második fele, a "Ronnie's Visit", a "The Street", valamint a "Steak Montage" is, s kizárólag a "Success with Baboon" - "Particle Magazine" páros került a hangulatukhoz illő képsorok alá. Ám a megfelelő hatáskeltéshez nemcsak ezek a jól eltalált dallamok szükségeltettek, hanem az is, hogy előadásmódjuk a nagy, komolyzenei művekét idézze, ezért Shore - pályája során először - a London Philharmonic Orchestrára bízta magát, akik mellett azóta is igyekszik kitartani. A vonós-, rezes- és fuvolajátékot az emocionális trackekben hárfa, cseleszta, zongora és kürt színesíti, melyek bár túlfűtöttek, némileg árnyaltak, tehát nem teljesen úgy közvetítik az érzéseket, mint egy romantikus film esetében.
         A szerző a cselekmény tempójának megfelelően, fokozatosan vezeti fel Seth és Veronica tragédiáját, ami a filmben remekül nyomon követhető, ám mivel a Varése Sarabande kiadványának tételei nem követik a cselekmény kronológiáját, az album összképe ezt nem képes maradéktalanul visszaadni - szerencsére azonban Shore nem karakterközpontú témák sokaságában gondolkodott, így a tételek összekavarása nem torkollott csapongó összhatásba. A korongnak ugyanakkor van pozitív oldala is: a teljes zenei anyagot magában foglalja (játékidő vonatkozásában csupán amiatt hosszabb a film zenei sávja, mert Cronenberg kétszer használta fel a "Plasma Pool"-t és a "The Last Visit"-et).

         A szerelmi szál megtartása mellett Shore a tudós átváltozásának megfelelően kezdte felszínre hozni a borzalmakat. Zenéjének metamorfózisa az albumon a "The Jump"-pal veszi kezdetét, s olyan trackekben folytatódik, mint a "The Armwrestle", a "The Stairs", a "The Fingernails", a "The Creature", a "The Maggot / Fly Graphic", valamint a "The Ultimate Family". Shore mély szólamokat játszó rezesek, csellók és brácsák közreműködésével ránt le bennünket rendező barátja sajátos víziókkal teli bugyrába, az egyre terebélyesedő feszültséget pedig üstdob bevonásával fokozta, amit helyzettől függően vagy háttérinstrumentumként alkalmazott ("Stathis Enters", "The Creature", "The Ultimate Family"), vagy előtérbe tolt ("The Jump", "The Maggot / Fly Graphic"). A komponista remekül tette, hogy a méltán híres londoni formációra támaszkodott, mert tagjai nagyban hozzájárultak a hatásos és színes hangzásvilághoz.
         Bár ezek nehezebben befogadható darabok, azt el kell ismerni, hogy szerzőjük zseniálisan játszott a dallamokkal: ha időnként közelítenek is a kakofónia határához, át sosem lépik. S bár az érzelmek néhány helyen ezekben is tetten érhetőek, csupán nyomokban találkozhatunk velük, lévén Shore hasonló módon szedte elemeire, majd építette össze őket újra, ahogyan főhősünkkel tette a Telehas névre keresztelt teleportáló. Az elején megismert dallamok tehát már nemcsak a karakterek közötti érzelmet, hanem az esendőséget is szimbolizálják, s így bár megrettenünk az ember és a légy fúzióját követően létrejött teremtményen, sajnálni kezdjük, együttérzünk vele. Ennek fokozása érdekében döntött Cronenberg úgy, hogy a "The Last Visit"-et a zárójelenethez is felhasználja, ami remek ötlet volt, hiszen rendkívüli módon felerősíti Veronica kétségbeesését, vívódását és a végletekig groteszk, immáron a Telehassal is egyesült Brundle-légy küszködését, halálvágyát.

         A zenével alátámasztott jelenetek vonatkozásában nem igazán akadt vetélytársa a komponistának: szinte mindvégig az általa készült dallamok hallhatóak a filmben. Ez alól egyedüli kivétel a bárjelenet, amelynél a film számára készített "Help Me" szolgáltatja a háttérhangulatot. A kifejezetten a produkcióhoz köthető dal ötlete Brookstól származott, aki mindenképpen ragaszkodott hozzá, Bryan Ferry és Nile Rodgers pedig le is szállították, ám sehogyan sem illeszkedett Cronenberg koncepciójába. A számhoz még egy a mozi jeleneteivel tűzdelt klipet is forgattak, a direktor viszont stáblistakíséretként sem akart hallani róla, ám végül - egyfajta kompromisszumként - a bárban zajló cselekményhez a score "The Armwrestle" tételével összevonva használt fel belőle néhány másodpercet.

         Amikor David Cronenberg leszerződött a produkcióhoz, nemcsak a forgatókönyv átírásának lehetőségét szabta feltételéül, hanem azt is, hogy olyan alkotótársait hozhassa magával, mint a vágásért felelős Ronald Sanders, Mark Irwin operatőr, Carol Spier produkciós vezető, valamint házi zeneszerzője, Howard Shore. Az alacsonyabb költségvetésű filmeket követően A légy igazi mainstreamnek bizonyult, ami rendkívül sokat lendített a komponista karrierjén, és bár a folytatásból már nem vette ki a részét, mindig kereste a lehetőséget arra, hogy valódi operát készítsen művéből. Álma 2008-ban válhatott valósággá: a két felvonásos operát Cronenberg rendezte, zenéjét Shore írta, a dalszövegért pedig David Henry Hwang (Pillangó úrfi) volt felelős. A premiert a párizsi Théátre du Chátelet-ben tartották, két hónappal később pedig a Los Angeles-i Opera is műsorára tűzte a darabot.



    Kulics László
    2020.04.09.




    Tracklista:

      1. Main Title (1:55)
      2. Plasma Pool (1:54)
      3. The Last Visit (2:25)
      4. Statis Enters (2:20)
      5. The Phone Call (2:07)
      6. Seth Goes Through (2:03)
      7. Ronnie Comes Back (0:55)
      8. The Jump (1:21)
      9. Seth and the Fly (2:21)
    10. Particle Magazine (1:02)
    11. The Armwrestle (0:51)
    12. Brundlefly (1:43)
    13. Ronnie's Visit (0:35)
    14. The Street (0:43)
    15. The Stairs (1:25)
    16. The Fingernails (2:35)
    17. Baboon Teleportation (0:58)
    18. The Creature (2:08)
    19. Steak Montage (0:59)
    20. The Maggot / Fly Graphic (1:37)
    21. Success with Baboon (0:58)
    22. The Ultimate Family (1:59)
    23. The Finale (2:51)





    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter

    Pavlics Tamás          nem értékelte

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Rendező-zeneszerző párosok:
    David Cronenberg és Howard Shore


    The Fly II

    Seven

    The Silence of the Lambs

    További kritikáink
  • Bad Boys for Life
  • The Final Countdown
  • Mandy
  • The Aeronauts
  • Star Wars: Episode VIII - The Rise of Skywalker
  • Star Wars: Episode VIII - The Last Jedi
  • Bosch
  • Jerry's Recall
  • Home Alone
  • The Dark Crystal: Age of Resistance - Vol. 1
  • Robocop
  • Charlies Angels
  • Dick Tracy
  • Rambo: Last Blood
  • Attila

  • Filmzenékről röviden
  • Bodyguard
  • Searching
  • How the Grinch Stole Christmas!
  • Isle of Dogs
  • The Ritual
  • A Wrinkle in Time
  • Geostorm
  • Death Wish
  • Fifty Shades Freed
  • Darkest Hour

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Dark
  • Bright
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III

  • Interjúk
  • Hrutka Róbert: Szívvel-lélekkel
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A The Man in the High Caslte zenéje
  • A Terminátor-filmek zenéje
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi

  • További írásaink
  • A Filmzene.net jövőjéről...
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam