FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Backdraft  In Love and War  Le Sens De La Féte  Black Panther  Henry V  Star Trek: Discovery - Season 1, Chapter 1  Hook  Kincsem  Speed 2: Cruise Control  Wind River
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Death Wish (Ludwig Göransson)

    Filmzenékről röviden



       DEATH WISH (2018)
       Bosszúvágy


      

       zene: Ludwig Göransson
       kiadás éve: 2018
       kiadó: Sony Classical
       játékidő: 54:22





         Bár napjaink első számú megélhetési filmszínészének Nicolas Cage-et szokás tartani, azért ne feledkezzünk meg Bruce Willisről sem, akit ma már vélhetően szintén nem egy tervezett mozi témája vagy mondanivalója fog meg, hanem kizárólag a belengetett dollármennyiség. Egyedüli szerencséje, hogy kollégájával ellentétben még nem röhögtette ki magát, viszont a 2010-es években ő is szépen ledolgozta magát a B kategóriába, ahonnan csak néha bukkan fel. Esélyes, hogy ha a Bosszúvágy nem kötődne Charles Bronson azonos című, négy folytatást megélt kultikus filmjéhez, annyi más Willis-próbálkozáshoz hasonlóan ez is maximum csak a házimozis piacot célozhatná meg. Manapság az efféle magányos farkasos opuszokkal az a gond, hogy nehéz nem felemlegetni velük kapcsolatban az önbíráskodást témául választó alkotások egyik alapvetésének számító, 1974-es Bosszúvágyat, amely a maga műfajában megkerülhetetlen. Eli Roth rendező egy huszárvágással kiiktatta a lehetséges plágiumvádakat, amikor nemcsak, hogy az eredeti műből indult ki (mint tette ezt például a Jodie Foster-féle A másik én), hanem egyenesen remake-elte azt. A főhős neve ugyanúgy Paul Kelsey, mint Bronson idejében, a különbség csak annyi, hogy az a sztori, amely 44 éve még a New York utcáin akkoriban elszabadult erőszakra reflektálónak és sokkolónak számított, ma már csak egy milliónyi hasonlót követő sima bosszúmozi, s nem oszt, nem szoroz például egy olyan apró változtatás, mint hogy az építész Kelseyből itt sebész lett.

         Roth pályája elején még Nathan Barrt kérte fel komponistának, így a Motel első két részénél és a Kabinláznál is őt láthatjuk a stáblistán, ám a direktor legutóbbi két produkciójánál (The Green Inferno, Kopp-kopp) már a spanyol Manuel Riveiro működött közre. Ezúttal egy ígéretes pálya előtt álló tehetséggel, a svéd Ludwig Göranssonnal dolgozott együtt, de ha valaki az itt tárgyalt score-t hallja először tőle, nem nagyon értheti, a tehetség szó miként került a mondatba. A művész egy nagyon sötét, klausztrofobikus hangzást akart létrehozni, mellyel a nézőben/hallgatóban olyan érzést kívánt kelteni, mintha csak csapdába esett volna a főhős elméjében. Bár a szerző egy interjúban azt mesélte, hogy a score-ban több fagott is jelen van, nekem nem sikerült észlelnem őket. Valódi hangszerek közül a vonósok jelenléte érzékelhető, amelyek zaklatott vagy lassú, komor játéka kísérli megteremteni a feszültséget, ezenkívül még feltehetően elektromos gitár széttorzított hangja is tarkítja a művet. Az élő instrumentumok ellenére azonban egyértelműen az elektronikáé a terep, és abból is a legkevésbé érdekes fajtáé. Monoton kopogások, recsegések, berregések, digitális, csapkodó ütemsorozatok és be-berobbanó hangorkánok jellemzik a kiadványt. Harry Gregson-Williams komponált korábban efféle szanaszét tört, kidolgozott motívumoktól szinte teljesen mentes aláfestéseket Tony Scott több filmjéhez, így például a Dominóhoz is, és őt sem ezek miatt kedveljük. A Bosszúvágy esetében a kiemelkedő track kifejezés is átértelmeződik, hiszen a két kompozíció, amely lent látható, nem önmagában nagyszerű, csupán a zörejmasszából emelkedik ki magasan. A "Jordan" egy zongorás, csendes darab, mely Kelsey lányának szomorkás motívuma, míg a "Gone for Good" az egyetlen, amely hagyományos szimfonikus szerzemény.
         A Bronson-mozihoz Herbie Hancock írt score-t, filmzenealbumának érdekessége pedig, hogy nem pont azt halljuk rajta, mint amit a jelenetek alatt. A CD-re ugyanis felkerültek Jerry Peters zeneszerző remek átdolgozásai is, aminek eredménye egy kétpólusú kiadvány lett, azaz nyomasztó szimfonikus művek mellett funkys-jazzes darabok is hallhatók rajta. A napjainkban játszódó remake-ben utóbbi stílus persze nem működne, mivel nem könnyed retrózás volt Roth szándéka, de úgy illene, hogy ha egy mozgókép az elődjétől eltérő zenei megközelítést kíván, attól még színvonalesés ne következzen be. Azonban itt pontosan ez történt, Göransson már a rajtnál elvérzett: ez nem az a muzsika, amely a jelenetek megismerésével nagyszerűvé válik, önálló hallgatnivalóként viszont egyenesen élvezhetetlen. A szerző védelmében azért megjegyezném, hogy mivel a Creed - Apolló fia és a Fekete Párduc kísérete egyaránt emlékezetes lett tőle, egyértelműen Roth és instrukciói okolhatók azért, hogy a Bosszúvágy zenéje már-már bosszúért kiált.


         Kiemelkedő tételek: Jordan, Gone for Good


    Bíró Zsolt
    2018.03.06.




    Tracklista:

      1. Race to the Hospital (3:28)
      2. Intruders (7:34)
      3. Jordan (1:56)
      4. Riding the Trains (2:34)
      5. Have Faith (1:41)
      6. The Reapers First Victim (3:14)
      7. Fleeing the Scene (1:40)
      8. Media Takeout (1:43)
      9. Grim Reaper (0:49)
    10. Breakthorough (3:03)
    11. Hoodies (0:39)
    12. Bowling Night at El Trebol (4:18)
    13. Going Viral (1:26)
    14. You Don't Know Jack (1:34)
    15. Knox Calls (2:24)
    16. Shootout at Blowout / Stapling (3:59)
    17. Jordan Returns (2:41)
    18. Knox Returns (4:44)
    19. Gone for Good (2:23)
    20. Death Wish End Titles (2:32)





    További kritikáink
  • Speed
  • The End of the f***ing World
  • Predator 2
  • 13 Hours: The Secret Soldiers of Benghazi
  • Anomalisa
  • Predator
  • Yo-Yo Ma Plays Ennio Morricone
  • Molly's Game
  • Italian Sexy B-Movies
  • The Haunting
  • Les Granges Brülées
  • Patriots Day
  • Plan 9 from Outer Space
  • Rouge One: A Star Wars Story
  • Justice League
  • Murder on the Orient Express

  • Filmzenékről röviden
  • Geostorm
  • Death Wish
  • Fifty Shades Freed
  • Darkest Hour
  • The Commuter
  • Intent to Destroy
  • Goodbye Christopher Robin
  • Jigsaw
  • Hail, Caesar!
  • The Lego Ninjago Movie

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Dark
  • Bright
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III

  • Interjúk
  • Hrutka Róbert: Szívvel-lélekkel
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam