John Travolta Háború a Földön címû filmjét a közvélekedés meglehetõsen csapnivalónak tartja, és nem is nagyon van olyan ember, aki ezzel a véleménnyel vitába tudna szállni. Fõleg azt követõen, hogy a bemutató után tíz évvel a forgatókönyvíró, J.D. Shapiro a New York Post hasábjain kért mindenkitõl bocsánatot az általa elkövetett merényletért - még úgy is, hogy valójában félúton kitették a szûrét. Az alkotás megtalálható a világ legrosszabb filmjeit összesítõ IMDB-listán, ahol is az elõkelõ 16. helyet csípte meg, közvetlen közelében pedig olyan hasonló megítélésû produkciók találhatók, mint a Mariah Carrey fõszereplésével készült Glitter - Ami fénylik; egy játékadaptáció, a trashmágus Uwe Boll Egyedül a sötétbenje (avagy Alone in the Darkja), illetve a Ben Affleck és Jennifer Lopez egykori kapcsolatának mozgóképes emléket állító Gengszterrománc.

    A Szcientológia Egyház egyik leghíresebb tagjaként ismert Travoltának szívügye volt a projekt (amelynek sikerében viszont még egy másik megszállott tag, Tom Cruise sem hitt), hiszen a vallásalapító L. Ron Hubbard azonos címet viselõ, több mint ezeroldalas regényén alapul. Amikor mintegy húsz éve egy kollégám felhívta a figyelmemet az egyesek - és nem csupán szcientológusok - által sci-fi klasszikusnak, míg mások részérõl komolyan vehetetlen fércmûnek vagy szcientológus agymosásnak tartott mûre, hamar kiolvastam, és emlékszem rá, hogy kifejezetten tetszett. Hogy ma is ez lenne-e a helyzet, azt nem tudnám megmondani, mert akkoriban még semmit sem hallottam az író viselt dolgairól, ami esetleg - mögöttes szándékot keresgélve - beárnyékolhatta volna a mûélvezetet, de ezt egy újraolvasás hamarosan eldönti majd.

    Travolta igen nagy reményeket fûzött a Roger Christian rendezésében készült mozihoz, így nemcsak egy ahhoz kapcsolódó animációs sorozat, hanem a film folytatása is tervben volt, hiszen 2000-ben csak a regény elsõ fele lett feldolgozva. Ezekbõl végül nem valósult meg semmi, mivel a hivatalosan bejelentett 73 millió dolláros, de egyes hírek szerint lényegesen alacsonyabb, csak épp a gyártók közti osztozkodás befolyásolása érdekében kozmetikázott költségvetésbõl hazájában csupán 21-et termelt vissza, és a helyzeten a világ többi pontjáról hozzácsapódó nyolcmillió dollár sem javított sokat - valószínûleg a világ nem osztozott Travolta Hubbard iránti rajongásában. Az nem ritka, amikor egy filmet csakis rossz kritikákkal soroznak meg, ahogy persze a nézõk részérõl tanúsított közöny sem példa nélküli, azonban az ezekkel már eleve megsemmisített Háború a Földön az utolsó utáni rúgásokat akkor kapta, amikor 2001-ben nyolc Arany Málna-díjra nominálták. A legrosszabb film, rendezõ, forgatókönyv, férfi fõszereplõ, férfi és nõi mellékszereplõ, illetve páros szobrát meg is kapta, egyedül Forest Whitaker úszta meg valamiért csak a jelöléssel, holott õ sem érdemelt volna kivételezést.
    A történet 3000-ben játszódik, amikor is a Földet egy idegen faj, a psziklók uralják, akik a Travolta alakította biztonsági fõnökük, Terl vezetésével a végletekig kiszipolyozzák a leigázott emberiség megmaradt tagjait, ám egyszer csak esély nyílik rá, hogy a rabszolgasorba taszítottak Jonnie Tyler (Barry Pepper) vezetésével visszavágjanak, és végleg számûzzék a betolakodókat.

    "Száz százalék, hogy lesz benne lassítás, minden rossz filmben van!" - ezzel a felkiáltással indítottam el a filmet, és ezúttal is beigazolódott az említett megfigyelésem: rögtön a harmadik percben láthatjuk minden dilettáns rendezõ kedvenc, valamiért rendkívül hatásosnak vélt megoldását, amibõl persze bõven találunk még itt - a következõ lassítás egyébként a hatodik percben érkezik. Az Ed Wood filmográfiájába is remekül beilleszthetõ produkcióban ráadásul nem ez az egyetlen ötlet, amit nem véletlenül nem használ egyetlen komoly filmes sem. A blõdségek tárházából merítve akad itt többek közt negatívvá változtatott kép, függönyszerûen szétnyíló jelenetkezdések, szaggatott zoomolás, és sorolhatnám, de ami az egészet megkoronázza, az az úgynevezett holland szög ész nélküli használata.
    Ezzel, azaz a megdöntött képpel sokszor az õrületet jelzik a mozikban, de akad, amikor hétköznapi jeleneteket is így tesznek szokatlanná - valószínûleg Terry Gilliam és Tim Burton alkalmazta a legtöbbször. Nem az ördögtõl való egyébként, hiszen a Bosszúállókban éppúgy láthattuk, mint a Drágán add az életed!-ben, a Mission: Impossible-ben vagy épp a 12 majomban ezt az elsõként a múlt század elején, a német expresszionisták által bevetett módszert (például Friedrich Wilhelm Murnau is élt vele a Nosferatuban), kulcskérdés viszont a mértékletesség. Feltehetõen a Háború a Földön az egyetlen olyan alkotás a világon, amely szinte teljes egészében úgy harmincfokos döntéssel lett rögzítve, ezáltal viszont hatásosságról véletlenül sem beszélhetünk. Inkább csak olyan érzésünk támad, mintha valaki kitörte volna a kameraállvány egyik lábát, amelyet ezért könyvekkel támasztottak alá, csak épp nem volt elég belõlük. Amikor aztán belép Travolta a Bob Marley és egy predator közös gyerekeként jellemezhetõ Terlként, nyomában az oroszlánnak maszkírozott Whitakerrel, akik járni is alig bírnak a lábukra húzott óriási, magasságnövelõ csizmákban, nincs is más dolgunk, mint kényelmesen hátradõlve (lehet akár harminc fokos szögben is!), és persze a fejünket fogva végignézni ezt a katasztrófát.

    A közremûködõk közül a fõszereplõ, a jobb sorsra hivatott Pepper a helyén tudta kezelni a dolgokat, és késõbb nevetve jelentette ki, hogy ha értesítették volna arról a bizonyos díjról, biztosan elmegy átvenni, Travolta azonban valószínûleg máig burokban él. Akkoriban így nyilatkozott: "Nem minden film válhat blockbusterré és kritikai sikerré egyaránt, s szörnyû volna, ha a Háború a Földön egyik sem lenne. Azonban nem errõl van szó. A bevétel a százmillió dollár felé halad, ami azt jelenti, hogy ha a kritikusokhoz nem is találta meg a kapcsolatot, a közönséghez igen. A filmjeimre pedig inkább a nézõk hangolódjanak rá, mint a kritikusok, elvégre ez biztosítja számomra a hosszabb távú színészi karriert." Amikor pedig közölték vele, hogy ugyanazon évben Madonna vitte el a legrosszabb színésznõ Arany Málna-díját A második legjobb dologban nyújtott alakításáért, ezt mondta: "Bírtam a játékát abban a filmben, szóval úgy érzem, jó társaságba kerültem."

    Zenei téren elsõként az említhetõ meg, hogy Space Jazz címmel 1982-ben, a kötet kiadásának évében megjelent egy konceptalbum, s ez állítólag az elsõ olyan soundtrack volt, amelyet egy regény ihletett. A Hubbard és barátai - többek közt a neves jazz-zenész, Chick Corea, valamint Stanley Clarke, Az 57-es utas komponistája - közremûködésével rögzített korong egy egészen bizarr élményt nyújt. Amolyan szintetizátorra írt musical, ugyanakkor bár énekesek is közremûködnek benne, mégis inkább instrumentális, mint betétdalos. Lézerpisztolyhangok, nõi sikolyok, lónyerítés és patadobogás, a psziklókra utaló férfihörgések tarkítják a kiadványt, amelyen nem ritka az éles stílusváltás. Így jutunk el például a hetvenes évekbeli bábfilmes aláfestéseket idézõ hangulattól a vadnyugati csehók gépzongorás világába, majd onnan tovább a régi horrorfilmek vinnyogó szintetizátoros megközelítéséig. Nem hallgathatatlan, egyetlenegyszer lepörgetve pedig valahol még talán szórakoztató is, ugyanakkor annyira szerény hangszerelésû és akkora fejetlenség uralkodik rajta, hogy jó ízlésû ember valószínûleg nem ajánlaná senkinek sem a lemez meghallgatását. Most viszont térjünk vissza a tárgyhoz.

    2006-ban interjút készítettünk a zeneszerzõvel, Elia Cmirallal, a kérdésre pedig, hogy szerinte egy népszerûtlen film vethet-e árnyékot a komponistájára, szomorúan azt válaszolta: "Attól tartok, ez nagyon is lehetséges." Annak idején úgy tûnt, hogy a Robert De Niro és Jean Reno fõszereplésével készült Ronin sikere pályára állítja a csehszlovákiai születésû mûvész jövõjét, de aztán jött a Háború a Földön. Már elõtte is, de utána fõleg csak olyan feledhetõ produkciók stáblistáján találkozhattunk a nevével, amelyek közül a legismertebb a Stigmata, a Halálos kitérõ, valamint a Piranha 3DD, és semmi jele annak, hogy mostanában fajsúlyosabb mozik alkotói is keresni fogják.
    Ritka, amikor egy zeneszerzõ szabad kezet kap a készítõktõl, a produceri poszton is megjelenõ Travolta azonban kifejezetten rábízta magát, amirõl dallamfelelõse így beszélt: "Johnnak nagyszerû érzéke van a zenéhez. A vérében van, hiszen pályája része a Szombat esti láz és a Grease is, így könnyû volt vele kommunikálnom. Abszolút egyértelmû dolgokat fogalmazott meg, ez volt a legörömtelibb munkakapcsolatom egy producerrel. Nyitott volt, barátságos, intelligens, és fogékony az apró részletekre is. Komoly mértékû szabadságot adott számomra, és elismerte a tehetségemet. Ezt mondta: 'Kövesd az ösztöneidet, azok a helyesek. Ha nagyszabásút alkotnál, tégy úgy, ha pedig visszafogott lennél, akkor legyél az' - én pedig pontosan így tettem. John hihetetlen volt!"

    Cmiral szimfonikus megközelítésben gondolkozott, amelyben nemegyszer kórus is felharsan. A dinamikára taiko dobok erõsítenek rá, a különféle elektronikus megoldások pedig hol sikeresen, hol furcsán egészítik ki a kompozíciókat. A legfurcsább egyébként a "Psychlo's Top 40" címû fújtató-nyikorgó, dünnyögõ férfihangos effektparádé, mely valószínûleg még a score legnagyobb rajongóinak körében is közutálatnak örvend extrém mivolta miatt. Az idegen fajt ezen kívül olyan kompozíciók mutatják be a zene nyelvén, mint a "Terl" vagy a "Psychlo Wrangler", és noha a "Meeting Carlos, the Hunter" már a földlakókhoz kapcsolódó motívum, kellemetlen hangulata miatt akár a hódítókhoz is illene. A lények által emberállatoknak nevezettek jellemzéséhez Cmiral egy kis egzotikumot vitt elképzeléseibe: dobokkal és fel-felsikoltó fafúvóssal szinte dzsungelbe illõ atmoszférát hozott létre ("Mountain Tribe", "Do You Want Lunch?"), míg az iráni származású Azam Ali - többek közt a 300-ban és a Mátrix - Forradalmakban is hallható - bús vokálja a reménytelenséget szimbolizálja. Akadnak lassabb, érzelmes megoldásokat használó trackek is, mint például a "Jonnie Leaves", a "Jonnie's Enlightenment", a "Chrissy", vagy a soundtrack legszebb részeit tartalmazó "Denver Library" és a "Hope at Last".
    A mûvész elsõként a fõtémát találta ki, és ezúttal is azt a szokásást követte, hogy megmutatta családtagjainak, s csak ezt követõen Travoltának és Christiannek: "Szeretem mások véleményét meghallgatni, de végül én döntök a téma legfontosabb jellemzõirõl. Néha azonban a feleségem, a fiam vagy valaki más mond olyan dolgot, amire én nem is gondoltam volna. Ilyenkor akár egy szó is beindíthatja a fantáziámat, a képzeletem pedig dolgozni kezd."

    A "Battlefield Earth Theme" alig egyperces, de rézfúvósaival egy jó muzsika ígéretét hordozza a soundtrack elsõ darabjaként. Kétségtelenül sci-fis hangulata van, ahogy a kórussal felvértezett, nagyszabású "The Dome"-nak is. Az ellentmondást nem tûrõen menetelõ "The Plan / Fort Hood", a harcias "Commence Revolt" és társdarabja, a "Revolt Continues", na meg az olyan akciódarabok, mint a "Trench Attack", a "Web Cracking Stops" és a "Dome Explodes" talán Alan Silvestri stílusához állnak a legközelebb, és ha nem is felejthetetlen szerzemények, de mindenféleképp a score hatásos pillanatai közé sorolnám õket, ahogy a "We'we Won"-t és az "End Titles" címû lezárást is. Az már viszont más dolog, hogy egy ilyen mozi esetében nincs az a muzsika, amely a hatástalan jeleneteknek képes lenne hatást adni.

    Travolta szerelemprojektjének közremûködõi közül gyakorlatilag csak Elia Cmiral nyújtott vállalható teljesítményt. Bár a filmzenealbum szûk ötven percében akadnak kevésbé jól sikerült vagy épp zavaros pillanatok, összességében ezúttal is az a helyzet áll fent, amivel már annyiszor találkozhattunk, azaz hogy az aláfestés jobb filmet érdemelt volna. Tehát míg a Háború a Földön lehetõ legtökéletesebb helye a mozgóképes szemétdombon van, score-járól ez egyáltalán nem mondható el. Nem nagyon tudja elfelejteni a hallgató a hallgatása során, hogy mihez készült, de ha sikerül, akkor szerencsére találhat benne figyelemre méltó szerzeményeket.

Bíró Zsolt
2019.04.15.

Tracklista:   1. Battlefield Earth Theme (0:52)   2. The Dome (3:32)   3. Jonnie Leaves (1:34)   4. Meeting Carlos the Hunter (1:19)   5. Terl (1:39)   6. Jonnie's Enlightenment (1:56)   7. The Plan / Fort Hood (2:42)   8. Chrissy (1:04)   9. Denver Library (1:19) 10. Chrissy Collected (1:40) 11. Man Animal Revolt (2:53) 12. Mountain Tribe (1:43) 13. Psychlo Wrangler (2:28) 14. Psychlo's Top 40 (2:07) 15. Commence Revolt (3:10) 16. Do You Want Lunch? (1:34) 17. Options for Renewal (2:00) 18. Hope at Last (0:55) 19. The Cavalry (0:34) 20. Air Battle (1:50) 21. Trench Attack (0:53) 22. Web Cracking Stops (1:47) 23. Dome Explodes (1:55) 24. Gas Drone and Fight (1:43) 25. Mickey the Hero (0:40) 26. We've Won (1:12) 27. End Titles (1:33)

TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK: Dobrosi Tamás           nem értékelte Emesz Csaba           nem értékelte Gregus Péter           nem értékelte Kulics László Pavlics Tamás           nem értékelte Szabó Csaba           nem értékelte Tihanyi Attila           nem értékelte KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK: Rise of the Planet of the Apes Ronin Plan 9 from Outer Space Transformers: Age of Extinction