Oscar előtt...
Kétség sem fér hozzá, hogy a filmvilág legrangosabb és legpatinásabb díjkiosztójának az Oscar-gála számít. Az első ízben 1929-ben megrendezésre került, nagy felhajtással és rivaldafénnyel övezett díjátadót mindenki ismeri és várja, ugyanakkor legtöbbször csak az olyan főbb kategóriák ragadnak meg az emlékezetekben, mint a legjobb férfi, illetve női fő- és mellékszereplő, a legjobb rendező, a legjobb film, valamint a legjobb forgatókönyv. A mindezeken felüli, közel húsz további csoportot pedig sajnálatos módon amolyan másod-, illetve harmadvonalbeli tényezőként kezelik, holott például egy kiemelkedő díszlet, operatőri munka vagy éppen zenei aláfestés nélkül éppúgy élvezhetetlenné válna az adott alkotás, mint a jó történet, a remek rendezői látásmód vagy a nagyszerű színészi játék hiányában.
Mielőtt belemerülnénk az idei felhozatal ismertetésébe, továbbá az esélylatolgatásba, néhány gondolat erejéig tekintsünk vissza a múltba, s nézzük meg, mióta is értékeli az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia a produkciók score-ját. A nomináltak listáján 1935-ben tűntek fel először a zenék, amelyek három kategóriára lettek osztva: legjobb betétdal, legjobb eredeti filmzene, valamint legjobb musical/adaptáció. E trión belül 1938 és 1946 között nemegyszer tíz-tizenkét zenét is jelöltek, 1947-ben azonban mindezt ötre csökkentették, s ehhez azóta is tartják magukat a társaság ítészei. Már a kezdetektől fogva megfigyelhető, hogy a legjobb eredeti filmzene jelöltjei elsősorban a drámák vagy történelmi eseményt feldolgozó alkotások muzsikáiból kerültek ki, az akciófilmek, a thrillerek, a sci-fik, valamint a vígjátékok aláfestései pedig csak nagy ritkán tűnnek fel, aminek oka abban keresendő, hogy a zenék jobbára az esélyes, illetve nagy visszhangot keltő filmek révén kerülnek a bizottság látómezejébe, nem pedig önnön teljesítményük okán.
Esélylatolgatás:
A február 28-án, immáron nyolcvannyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő esemény a legjobb eredeti filmzene kategória szempontjából kellően színesnek nevezhető. A latolgatás ezúttal igen érdekes vállalkozás, hiszen az idei mezőnyben két veterán komponistánk is van: John Williams és Ennio Morricone, akik gazdag munkásságuk révén mindenképpen előnyt élveznek. Ennio Morricone az
Aljas nyolcashoz készült művével a Golden Globe- és a BAFTA-díjat egyaránt bezsebelhette, ám esetében nemcsak az a kérdés, hogy az életmű-Oscarja mellé kap-e végre "igazi" elismerést, hanem az is, hogy a történelem megismétli-e önmagát. 1987-ben ugyanis a szerző
A misszió zenéjéért a BAFTA-t és a Golden Globe-ot egyaránt megkapta, az Oscart azonban nem neki ítélték, hanem Herbie Hancocknak a
Jazz Párizsban score-jáért, s ekkor egy időre el is fordult Hollywoodtól. Míg Morriconét a western vonalán találta meg újfent a jelölés, addig Williams is egy, az életművét igencsak meghatározó szegmens újabb eleme okán került ismét a listára: a
Star Wars - Az ébredő Erőhöz szállított muzsika révén. Williams eddig hét
Star Wars-epizódhoz írt dallamokat, melyek három nominálást és egy szobrot kaptak, a legfrissebb műve pedig az ötvenedik Oscar-jelölést hozta meg a Maestro számára.
Esélyesnek mondható még Thomas Newman, aki rendkívül korrekt muzsikát szállított le Steven Spielberg kémfilmjéhez, a
Kémek hídjához. E mozival kapcsolatban eredetileg az a hír járta, miszerint Williams szolgáltatja majd a dallamokat, ám a szerző betegsége okán a feladat Newmanre hárult, aki egy oroszos hangzásvilággal fűszerezett, kellően hangulatos művet állított össze az alkotás számára. Oscar ringjébe szállhatott továbbá az izlandi Jóhann Jóhannsson is, aki tavaly
A mindenség elmélete révén izgulhatta végig a díjkiosztót, most pedig a
Sicario - A bérgyilkoshoz készült műve okán, melyet a filmkritikusok világszerte az alkotás egyik legfontosabb pontjaként emlegettek. Az ötödik nominált muzsika a Patricia Highsmith
The Price of Salt című kötetének adaptációjaként napvilágot látott Carol megannyi szép tétellel tűzdelt kísérete, melyet az élete első jelölését bezsebelő Carter Burwell jegyez.
A legjobb betétdal kategória vonatkozásában a
007 Spectre - A Fantom visszatér főcímzenéjét, a Golden Globe-bal is jutalmazott "Writings on the Wall"-t tartom a legesélyesebbnek, ám ha nem ez, akkor valószínűsíthetően Lady Gaga "Til It Happen to You"-ja, vagy
A szürke ötven árnyalatában felcsendülő "Earned It" című szám kapja majd a szobrot. Azért valószínű, hogy a győztes mindenképpen ebből a trióból kerül majd ki, mert a hozzájuk kapcsolódó filmek, illetve a felvételek előadói kellően húzónévnek számítanak, szemben a
Racing Extinction és az Ifjúság dalainak előadóival.
Kulics László
2016.02.21.
...Oscar után
Ha úgy vesszük, a
díjátadó nem okozott nagy meglepetést, más szemszögből a meglepetés hiánya a
meglepetés. Megtörténhetett volna, hogy az újraindult
Star Wars-folyam első darabja, Az ébredő Erő zenéje magával
ragadja az akadémiai tagokat, és John Williamst díjazzák. Ahogy az is, hogy a
várakozásokkal ellentétben elismerés nélkül távozó Carol (és Carter
Burwell) kapja meg a legjobb filmzenéért járó aranyszobrot, a hasonló esetekben
ugyanis egyfajta vigaszdíjként funkcionál egy filmzenei Oscar: kapott is a mozi
elismerést, meg nem is. Ahogy némi esély arra is nyílott, hogy az ítészek
megkönyörülnek végre Thomas Newmanen, a filmzenék Leonardo DiCaprióján, és annyi
meglóbált mézesmadzag után (13 jelölés!) végre nem hagyják üres kézzel távozni.
A legkisebb esélyekkel induló talán Jóhann Jóhannsson volt, ám az ő karrierje
mindössze három éve, a Fogságbannal lendült be igazán, ezért nem kis
szó, hogy máris kétszeres jelöltként tekinthet magára.
Végül azonban
Ennio Morricone vihette el a díjat az Aljas nyolcashoz komponált
művével. Egyfelől örömteli, hogy az idős mester tehetsége és hosszú,
megszámlálhatatlan emlékezetes ponttal tarkított pályája végül nem csak azzal az
életműdíjjal lett elismerve az Akadémia részéről, melyet még 2007-ben adtak át
neki. Ugyanakkor egy alaposan megkésett szoborról is beszélhetünk: mintha csak
az utolsó pillanatban kapcsoltak volna az ítészek, hogy a lassan 90 éves
Maestrónak nem csupán a teljes életműve elismerésre méltó, de annak elemeire is
hárulhatott volna több figyelem. Elvégre számtalan remekműve még csak a
jelölésig sem jutott el, a célegyenesben pedig olyan filmjeinek zenéi véreztek
el, mint a Mennyei napok, A misszió, az Aki legyőzte Al
Caponét, a Bugsy és a Maléna. Nem kell ahhoz a jövőbe
látnunk, hogy kijelenthessük: Morricone most díjazott, meglehetősen monoton műve
valószínűleg sosem válik olyan klasszikussá, mint számos korábbi szerzeménye,
sőt
az ismertebb darabjai közül is az egyik legkevésbé közkedvelt lesz.
Mindazonáltal ki az, aki irigyelné tőle azt az elismerést, melyet - ha még
komolyan veszi egyáltalán némelyik korábbi díjazott láttán ezt az egészet -
talán pályája megkoronázásának tarthat. Akár egyfajta második életműdíjként is
felfoghatjuk tehát az Aljas nyolcashoz írt szerzeményének díjazását, ha már egyszer
a még emlékezetesebb darabjait annyira szembetűnően ignorálta annak idején az
Akadémia.
A legjobb betétdal nyertese Sam Smith felvétele lett a 007
Spectre: A Fantom visszatérből, azonban a fogadóirodák valószínűleg erre
fizethették a legkisebb nyereményt, annyira biztos befutónak tűnt. Az egyik
leggyengébb Bond-dalból (melyről a szerzők nagyképűsködve közölték, hogy húsz
perc alatt írták meg) nem lesz új "Skyfall", Adele száma sikerének és
színvonalának a nyomába sem érhet, és azzal ellentétben a legtöbb
rádiócsatorna valószínűleg most, az Oscar-átadó apropóján játszotta le
utoljára.
Bíró Zsolt
2016.02.29.
