FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Rogue One: A Star Wars Story  Justice League  Murder on the Orient Express  Moon  Wonder Woman  The Ghost and the Darkness  It  Rebel in the Rye  The Mummy  Catch Me If You Can
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - A filmzene legendái: Basil Poledouris
     







         A hosszú betegség után 2006-ban, 61 éves korában elhunyt Basil Poledourist a legnagyobb mozik ugyan elkerülték, ám mégis a filmzene-irodalom egyik meghatározó, nyugodtan mondhatjuk: halhatatlan alakja lett. 1945-ben, Kansas Cityben született görög bevándorló családba. Szülei egészen kicsi korától magukkal vitték a templomba, ahol a kisfiút teljesen elbűvölte a kórus, s mindez egész pályafutására hatással lett. Hétéves volt, amikor zongoraórákra íratták be, és a zene szeretete később sem hagyott nála alább, érettségi után a Dél-Kalifornia Egyetemre iratkozott be. Itt tanított példaképe, Rózsa Miklós, ám a magyar származású maestro pont akkor hagyta ott a katedrát, amikor Poledouris felvételt nyert, így a nagy találkozás nem jöhetett létre - azonban egy másik nagy filmes zeneszerző, David Raksin a tanárai közé tartozott. Az egyetemen zeneszerzést szeretett volna tanulni, de az oktatási módszerek és a modern muzsika világa nem azt adta neki, amire számított, így csakhamar átiratkozott a filmes szakirányra. Egészen a diplomáig filmművészeti szakon képezte magát tovább, olyan emberek társaságában, mint George Lucas, Randal Kleiser vagy John Milius. A rendezés, a vágás és az operatőri munka világával foglalatoskodott, a zene azonban egyetemi évei alatt sem került háttérbe, sőt a komponálás rejtelmeibe is belekóstolt, mivel több diáktársa kisfilmjéhez írt aláfestést. Több mint száz ilyen diákfilmnél működött közre. Leginkább John Milius rendezővel találta meg a közös hangot, első jegyzett filmzenés munkája is hozzá kapcsolódik. Ez volt az 1970-es, csupán 55 perces film, a The Reversal of Richard Sun, melyet a következő években ismeretlen tévés megbízások követtek. Továbbra is komponált egyetemi kisfilmekhez, mozis téren pedig leginkább nívón aluli munkái akadtak (Extreme Close-Up, Tigriscápa). Egyetemi évei alatt egyébként egy rövid, érdekes kitérőt is tett a színészet világába, 1967 és 1968 között apróbb szerepekben tűnt fel a Star Trek szériában.
         Milius 1978-ban lehetőséget adott neki, hogy egy jelentősebb produkció esetében is kipróbálja magát. Ez volt a Nagy szerda, mely Poledouris első komolyan vehető filmes megbízásának bizonyult, áttörésnek azonban nem. Ezt a két évvel későbbi A kék lagúna hozta el, melynek hangulatos romantikus aláfestése a mai napig alapműnek számít a zsáneren belül. Igaz, ez a score sem röpítette az élvonal közelébe, viszont arra elégnek bizonyult, hogy különböző tévés megbízásokat kapjon, jobbára már a minőségibb felhozatalból. 1981-ben az A Whale for the Killinghez és a Fire on the Mountainhez kifejezetten élvezetes zenéket írt, egy évvel később pedig már az igazán nagy áttörés is összejött. Milius ismét vele képzelte el a következő moziját, és bár a komponista korábbi művei alapján egyáltalán nem tűnt a legideálisabb választásnak egy látványos fantasyhez, mégis sikerült olyat alkotnia, mely nemcsak a műfaj, de az egész filmzeneirodalom egyik legkedveltebb muzsikája lett. A Conan, a barbár zenéje nemcsak a film alatt vált ikonikussá, hanem a komponista karrierjének is meghatározó pontja lett, nyugodtan kijelenthető, hogy máig hivatkozási alap a filmzenekedvelők körében. A score egy Saturn-díj jelölést is hozott számára, ám nyerni az E.T.-vel szemben nem sikerült. A pár évvel későbbi folytatáshoz (Conan, a pusztító) szintén ő szolgáltatott muzsikát, és bár jelentős zene ez is, de a nagy előd sikerét ezzel már nem érte el, ebben ugyanakkor a gyengécske római zenekar mellett a produkció körüli viszontagságok is közrejátszottak.

         A Conan műfajteremtő lett a fantasy filmek aláfestéseiben, Poledouris karrierje pedig hirtelen szárnyalni kezdett. Eleinte csak a tévés megbízások szaporodtak el, ám az olyan zenékkel, mint amit a Flyers című rövidfilmhez is írt, már nem maradhatott a televíziós világban. Miliusszal 1984-ben ismét együtt dolgoztak a Vörös hajnal kapcsán, ezt az ütős akciózenét pedig két vígjátékkal vezette le (Protokoll, Isten háza). Paul Verhoeven bevallottan a Conan hatására kérte őt fel az 1985-ös Hús és vér című kosztümös kaland mozijához. Az ehhez írt grandiózus, harsány nagyzenekari score olyannyira lenyűgözte a holland rendezőt, hogy két további filmjéhez is Poledouris szerződtette, közte 1987-ben a Robotzsaruhoz. A páncélos igazságosztó ismét egy mérföldkő volt a zeneszerző karrierjében, hiszen a film igen sikeresnek bizonyult, ráadásul egy kifejezetten átgondolt, remek főtémával rendelkező, szimfonikus, ám a kor szintetizátoros zenei kívánalmainak is megfelelő aláfestést alkotott. A Robotzsaru második részénél ugyan kihagyták, de a harmadik epizódnál, 1993-ban visszatért, s egy, a korábbi ötleteit továbbgondoló muzsikát alkotott. A nyolcvanas évek második felében már abszolút bekerült a hollywoodi vérkeringésbe. Olyan produkciókhoz komponált, mint a Vasmadarak - Lángoló égbolt, az Amerika című minisorozat, az Alkonyzóna pár epizódja, a Porsche-tolvajok, a Spellbinder vagy a Kétes döntés. A nem túl sikeres Cherry 2000 zenéjét pedig Budapesten az Operaház zenekarának közreműködésével rögzítette, bár túl jó véleménnyel nem volt a hazai szimfonikusok teljesítményéről.
         Milius 1989-ben ismét őt kérte fel soron következő filmjéhez, az Isten veled, király! megkapó szépségű score-ja pedig az első igazán drámai alkotása lett a komponistának. A legsikeresebb évei kezdődtek e muzsikával, s rögtön egy újabb tévés munka következett, aminek egyetlen jelentősebb díját, egy Emmyt köszönhet. Ez volt a Texasi krónikák: Lonesome Dove, mely jócskán meghaladta egy tévésorozat minőségét, mind filmként, mind pedig zeneként. 1990-ben a Vadászat a Vörös Októberre egy újabb nagy muzsikát, egy máig klasszikusnak számító score-t hozott. A kórus és a szimfonikusok játéka, a finom elektronika keverése a filmzene egy új irányának előfutára volt, ezt maga Poledouris is építgette olyan muzsikákkal, mint az Intruderek támadása vagy a Fehér Agyar. Lendületes zenék születtek e filmekhez, jól megjegyezhető, dallamos témákkal, katarzist elhozó részek sokaságával.

         Poledouris műfaji behatárolás nélkül szinte bármilyen felkérésnek képes volt úgy eleget tenni, hogy a végeredmény kivívja a hallgatóság elismerését: az epikus kalandzenén túl lendületes akciófilmhez, westernhez, drámához, vígjátékhoz vagy családi mozihoz egyaránt képes volt nagyszerű muzsikát komponálni. Ezt a kilencvenes években már sok rendező felismerte, így műfajilag nagyon változatos évtized következett a karrierjében. 1990-ben egy újabb westernben mutathatta meg tehetségét, A Winchester mestere kedélyesebb muzsika lett a Texasi krónikáknál, itt inkább Elmer Bernstein öröksége dominált. Az 1991-es Visszatérés a kék lagúnába csak egy szolid ismétlése volt az első résznek, a Wind című sportfilmbe azonban beletette szívét, lelkét. Poledouris maga is a tenger és a vitorlázás megszállottja volt, így egy erről szóló filmhez csak nagy zenét alkothatott. A családi filmek terén az 1993-as Szabadítsátok ki Willyt lett a csúcs, egyszerre szívbemarkoló és lendületes aláfestés került ki a kezei közül, melyet 1995-ben a második résznél megismételt. Az évtized második felétől az akciófilmek és a könnyedebb vígjátékok keveredtek munkásságában. Mindkét téren jelentős muzsikák kötődnek a nevéhez, egyszer, a Nagy durranás 2. - A nagy pukk esetében pedig keverhette is e két zsánert. A pályája tetején lévő Steven Seagal őt szemelte ki a Lángoló jég zeneszerzői posztjára, Poledouris pedig csúcsra járatta akciófilmes stílusát. Az 1995-ös Száguldó erődben végül össze is foglalta mindazt, ami e stíluson belül elképzelt, majd 1997-re mindez már le is csengett benne, hiszen A félelem országútján fojtogató score-jával búcsút intett az akciófilmeknek.
         Meghatározó lett viszont a vígjátékok és a családi filmek világa. Karrierje egyik legélvezetesebb muzsikája lett az 1994-es John Waters-mozihoz, a Titkos gyilkos mamához komponált könnyed kompozíciója. Ezt sorban olyan könnyebb munkák követték, mint a Lassie, a Maugli, a dzsungel fia, a Csont nélkül, a Lovak lovagja vagy A keresztapus. A mozgalmas zenék világához Paul Verhoeven még egyszer vissza tudta csábítani, ez volt az 1997-es Csillagközi invázió, mely esetében utoljára megmutathatta, hogy milyen erő lakozik benne a szimfonikus zene terén. Ebbe lánya, Zoe is besegített neki, igaz csupán egy dal erejéig. Poledourisnak csak igen kevés filmdráma adatott meg karrierje során, pedig e zsánerben is zseniális volt. A legjobban 1998-ban, A nyomorultak adaptációja esetében mutatta meg drámai vénáját, megkapó erejű muzsikája egy drámák terén tapasztalt szerzőnek is becsületére válna, és szintén említésre érdemes a Búcsúmulatság megható aláfestése is. 1999-ben egy romantikus sportdráma, A pálya csúcsán következett, melynél jó aránnyal találta el a hősiesség, a szerelem és a szívfacsaró érzelmek elegyét.
         Különösen fontos pont volt karrierjében az 1996-os atlantai nyári olimpia megnyitó ünnepsége, melyhez őt kérték fel egy fanfár és a show bizonyos elemeit aláfestő zene megalkotására. A The Tradition of the Games című kompozíciója komoly kritikai siker lett.

         A kétezres években az új zeneszerző generáció érkezésével egyre kevesebb munkája volt már. Csupán öt munkával jelentkezett, de ezek közül sem a Cecil B. DeMented, sem a Krokodil Dundee 3. - Krokodil Dundee Los Angelesben sem a Szerelem és árulás nem lett kiemelkedő muzsika. A 2004-es The Touch című távol-keleti film zenéje ugyan egy erős közepesnek mondható, viszont a 2006-os Butch és Sundance legendája című tévéfilm score-ja félig-meddig már befejezetlen maradt. A komponistánál a kétezres évek elején daganatos betegséget állapítottak meg, mellyel hosszú, ám végzetes küzdelem vette kezdetét. Halála előtt néhány hónappal pályafutása egyetlen koncertjét adhatta a spanyolországi Ubedában, melynek középpontjában első átütő sikere, a Conan, a barbár állt. A koncert után három hónnappal, november 8-án, Los Angelesben hunyt el.

    Gregus Péter
    2016.11.06.







        Vissza a kategóriához

    További kritikáink
  • Dunkirk
  • Blade Runner
  • Kingsman: The Golden Circle
  • War for the Planet of the Apes
  • Spider-Man Homecoming
  • The Autopsy of Jane Doe
  • Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales
  • Close Encounters of the Third Kind
  • Alien: Covenant
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby

  • Filmzenékről röviden
  • Jigsaw
  • Hail, Caesar!
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam